Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-06-24 / 25. szám
Budapest 1894. (4.) BUDA és VIDÉKÉ Junius 24. szülői házába menekült, hol is a legelözöbb fogadtatásban részesült olyannyira, hogy többszöri keresése után egy népinek közbenjárása folytán csak harmadnapra sikerült őt ismét mamájához vissza tóriteni. A nappalokat az erdőben a ficzkóval sétálva töltötte a kisasszony az éjjeleket pedig a szülői házban, „Hony sóit qui mal y pense.“ Ilyen támasz segedelmével elég bátornak érezte magát a ficzkó a volt úrnője házát ismét felkeresni, és tőle pénzt kicsikarni, és feltette magában, hogy előbb nem távozik, mig egy pár száz forintot tőle ki nem szőrit, azon oknál fogva, hogy ő neki követelési joga van, mivel az ő segítségével nyert a ház oly nagy értéket, hogy mellette 2000 frt nyereség« marad, ha azt eladni szándékozik, szóval ő részesülni akar az esetleges és általa kifundált nyereményen. A védtelen magánosán egy kis leány cseléddel egyedül élő urinő nem bírván őt a háztól eltávolítani, daczára annak, hogy panaszt is emelt evégett, sőt midőn a kért pénzt megtagadta tőle oly merész volt, hogy az úrnőt ar- czul is ütötte, minek folytán a főszolgabírónak telefonirozott, hogy küldjön segítséget, jött is másnap 2, zsandár kik azonban nem találtak elég okot arra, hogy ezen merész egyéniséget befoghatnák. A ficzkó tehát erre az úrnő megszégyenítésére mégjobban felbátorítva, múlt vasárnap éjféltáján be akarta törni a szóbaajtót, miután az be volt belölről zárva. Nehogy pedig kimenekülhessen a szobából az úrnő, ha ő az ablakon bemászik, lekötözte az ajtó kilincsét kívülről egy kendővel és illyeténkép biztosítva hívén tervét egy nagy konyhakéssel bezúzta az ablakot, és be akart mászni a szobába, hogy valamikép bosszút álhasson kiszemelt áldozatán. Eme szándékát keresztül látva, az úrnő minden erejének megfeszítésével sikerült a kendővel megfékezett szóbaajtót kifesziteni és a szabadba menekülni. Ezt látva az őt üldöző suhancz, a szóbábul hamarjába egy pénztárczát bezsebelve, — melybe állítólag 15 frt volt és egy ezüst fogpiszkálló — rögtön utánna szaladt, és reá lőtt, s minthogy az urinő lebukkant, azon hiszemben, hogy megtalálta, hamarjában megugrott. A lövésre és az urinő segítség kiáltására összecsődült a nép, de a tettes nem volt sehol található, és a nő szintén sértetlen találtatott, ki a szomszédba menekült, és házán kívül töltötte az éjt. Hétfőn reggel jelentést tett az úrnő a község elöljáróságnál, mely és azonnal telefon utján hivatalosan tudatta a főszolgabíró urnák a történeteket mire csakugyan még az nap este a zsandárok elfogták az otthon tartózkodott ficzkót, kinél a pénztárczát — de üresen — meg is találták, a pisztolyt azonban nem és határozottan tagadta, hogy ő az úrnőre lőtt is volna. Eme tette után állítólag azt adta okul, hogy néki benső viszonya lévén az úrnővel és annak, nékie tett Ígérete folytán követelte pénzét, mire jogosítva érzi magát, és nem lett volna joga, őt oly könyedén magátul eltaszitani illetve szolgálatából elküldeni, a nélkül, hogy őt kielégítette volna. Tehát a mama és leánya ? és egy egyszerű paraszt ficzkó! nem-e czifra falusi idyll ? Másnap kedden a zsandárok elhurczolták az ipsét a pestvidéki kir. btőtszékhez, hol majd kiábrándul az idyll álámábol, ideje elég lesz felette higgadtabban is gondolkozni. És a leányzó, nem e fog utána kívánkozni, ha általa vigasztaló támaszát veszté ? Dani. Vízparton. (Érd határiban.) A lemenő nap utolsó sugarai aranyozzák meg a hegyek mögül fel toluló csipkés szélű felhőzetet. A szélesen elterülő hegység alján barátságos falu kuczorog. Fehérre meszelt házai ké- keskes szürke szint váltanak a kezdődő félhomályban, csak a templom keresztjén rezeg még a lenyugodott nap visszfénye és egy pár kóbor bárány-felhő rózsállik a tiszta légben. Lassankint lefoszlik felhőnek és keresztnek arany csillogása, szürkés pára emelkedik nyűgöt felől és terül el falun, tájon. A lenge fátyol félhomályban burkol erdőt és mezőt. A vízpart melletti erdőből hangos ostorpattogás hirdeti a kondás közeledtét. Meg-meg túrva a földet, egyet-egyet harapva a buja fűből, közeledik czammogó lépésben a makkosok serege. Kajla füleit lóbálva, rövid farkát karikára kunkoritva, kiválik egy a csapatból és röfögve fut az ól felé. A túl felen csendes méltósággal léptet ugyanazon czél felé a tehéncsorda. Majd pár alak homályos körvonala tűnik fel a távol utón, a mezőről térnek tán haza. Perczről-perczre sötétebb lesz s mentői inkább terjed a homály, annál nagyobb a csend. Nem hallik már szava az erdei madárnak, elpihent a falu nyüzsgő gyermek-serege, az utolsó munkás-szekér nyikorgása is elhangzott a nyirkos utón, csak a futó habok fecsegnek még s mind értelmesebben hallom a távol malom zakatolását. Majd kigyul az égen az esthajnali csillag s felcsillan vele egy időben itt-ott egy- egy mécs. Mind több csillag gyűlik fel az égre s hallom őket nevezni falusi névén. Az ott a gönczöl szekér, emitt a sánta Kata, ahol ni, ott fénylik a zsidó csillag, odább pedig a hadak útja fehérük. Hej ! hadak útja ! . . . Csak fecsegnek a habok, zakatol a malom s mindkettő azt súgja fülembe: hadak útja, hadak útja. A mikor még hadak útja volt az a part a melyen állok, a mikor még hadak útja volt az a mező a melyen jártok, a midőn még nem állt a száz halom s helyette harczi nép lepte a síkot s később midőn elhullt java a hun vitézeknek s tetemeik fölé testvérkéz emelte a száz halmot, — ti láttátok mindezt, ti fénylő csillagok. Elmúlt azóta sok század, elporlott mind mit müveit emberkéz, a száz halom sincs már meg épen (szétturta kutató kegyelet, felszántotta számító élelmesség) csak ti vagytok épen ragyogó gönczöl szekér, sereglő fiastyuk, fényes hadak útja. Mind jobban zugnak a habok, mind jobban kelepel a malom, friss szél kél a folyó felől, sötét szárnyán egy-egy bagoly vagy denevér suhan el fejem felett. Szárny lebbenése, szél fuvalma, malom kelepelése, habok zúgása mind csak azt kiáltja: hadak útja, hadak útja. De im megkondul lágyan az estharang, szelíd hangjait szárnyra kapja a szellő, viszi magával messze-messze s az egyesült kongásból csak egy hallik ki: hadak útja, hadak útja. Volt idő, hogy nem szólitá harangszó a híveket; volt idő — tanúja a falu előtt ál ó minaret — hogy Mohamed parancsa szerint tisztelték itt is az egy Istent, mint széles e hazán a gyászos korban; volt idő, hogy török igában magyar főurral szántották fel halmait a régi Érdnek ; — ezt is láttátok ti csillagok. Minden megváltozott azóta. Legendává lett mi tán való s viszont a monda valósult meg, diadal útja lett a hadak útja s hol vívtak véres harczot (hogy ha vívtak) hunn vitézek, a merre száguldtak büszke mének királyi vadászkedv kielégítésére, a hol csak a töröknek büszke félhold jele csillogott, mindenütt végigvonult a felmentő sereg, igy lett diadalé a hadak útja. Minden megváltozott, csak ti álltok változatlanul ti csillagok, öröklétű tanúi harcznak, békének, életnek, halálnak, és néztek le ma is jóra, rosszra. Ujházy Irma. Pártoljuk a budai ipart, vagy óvakodjunk a becsomagolt áruk utánméréanél- küli átvételétől. A „Buda és Vidékéinek elvi álláspontja, hogy budai ember csak Budán vásároljon. Én szegény iparos nagy családdal lévén, mindig azt kerestem, hogy üzletemhez hol vásárolhatok be olcsóbban, tehát budai létemre át-át látogattam Pestre, de e hűtlenségem majdnem keservesen fizettem meg. Mivel tudom hogy a Tekintetes Szerkesztőség minden jogos panasznak szívesen enged tért; de tudva azt is, hogy iparos társaim e lapokat, mert érdekeiket szivén viseli, nagy részben olvassák is, hisz csak a közelmúltban a czipész szakközlöny szerkesztőjétől olvastunk életrevaló czikkeket. Mindezek által felbátorítva, iparostársaim okulására elpanaszolom, hogy mi történt velem. Megrendeltem egy pesti bőrkereskedőnél háromféle, mintegy 70—90 frt értékű bőrnemüt, melyet három csomagban pontosan át is küldött hozzám a kereskedő. Üzleti dolgaim miatt azonban az átvételnél otthon nem lehettem, a megérkezett árukat csak másnap nézhettem meg. A csomagokat méregettem, melyek közül az egyiknek 26, a másiknak 30, s a harmadiknak 15 kilónak kellett lennie, hogy minőség tekintetében megfelelnek-e annak az áruknak, melyet rendeltem. Elsőben felemeltem a 30 kilogramosat, a melyiknek elég jó nagy súlya volt, utána a 15 kilogramosat, s csak azután a 26 kilogramosat. A mint igy a kettőt egy máss után emelem, feltűnt, hogy a 26 kilos olyan csak, mint a 15 kilós. Miután nagy soká gondolkoztam, hogy hogy lehet ez, nem hittem magamnak, azért tehát megemeltettem azt az egyik segédemmel, majd a feleségemmel is, kik mind a ketten oda nyilatkoztak, hogy egyforma nehéznek tetszik nekik is a két csomag. Meg voltam ijedve, mit tegyek, a számla át van véve, ha a hatóságnál panaszt teszek, a kereskedő még rám foghatja, hogy a csomagot én dézsmáltam meg. Egy mentő gondolat jött a fejembe, megmérem én a mondott csomagokat s át megyek azután ahoz az üzlet-tulajdonoshoz elmondani neki az esetet, hátha nem kívánja szegény ember létemre káromat s lalán majd pótolja veszteségem. Átmentem tehát az üzletemhez közel levő szatócs üzletbe, kitől elkértem a tizedes mérlegét, a melyen megmértem a bőröket, a 15 és 30 kilogramos csomagok meg voltak, de a 26 kilogrammosból 9 kiló hiányzott. Biztos veszteségem tudatában rohantam rögtön a kereskedőhöz, ki először nem akart helyt adni állításomnak, de mikor az üzletében elszállításra levő kész csomagok közül egyet előtte megmértünk, melyből ép annyi hiányzott, ismerte be csak, hogy a nekem küldött csomagba is valószínűleg annyi lehetett, mit a segédek hanyagságának vél csak betudni, de nem az én szándékos megkárosításomnak. Én megelégedtem ezzel a nyilatkozattal is, mert a számlámon mintegy 13 frtot leirt a kereskedő. De hányán vannak mások, kik ezt nem teszik s hányszor történhetett meg velem is, hogy becsomagolt s megrendelt árut nem mértem meg, mikor átvettem. Ki is gondolna arra hogy egy szolidnak látszó üzletben ilyen ig előfordulhat. Szegény ember vagyok, de az előfordul eset után rögtön tizedes mérleget vettem, melylyel ezután megfogom mérni mind azon tárgyakat, melyeket akár üzletben, vagy bárhol vásárolok. Nagy családdal megáldott budai iparos vagyok, szeretem, ha budaiak vásárolnak nálam és mint ilyen a lehetetlenségnek tartottam, hogy betarthassuk azt, hogy mi budaiak mindent Budán vásároljunk. Ha a „Buda és Yidéké“-t olvastam is, eddig azt csak frázisnak tartottam, hogy pártolják a budai ipart, de most Pesten megcsalat- tam belátom, hogy ki ezt a tételt felállította, okosabb ember lehetett nálamnál, mert azt bizony egy kevés jóakarattal meg lehet cselekedni. Ha szégyenemre esik is bevallom, hogy a mit eddig tettem, sem kellett volna tennem, hogy Pestre járjak át, mert ha nálunk drágábban is kell valamit megfizetni, de a mit adunk vagy adnak mindig jobb s a kiszolgálás mindig pontosabb. Az én esetemen okulva azt ajánlom tehát iparostársaimnak, hogy a mit vásárolnak s a vásárolt tárgyat ha haza viszik, azt a szállító ember előtt mérjék meg valahol, ne hogy kilegyenek téve annak, hogy érzékeny veszteséget szenvedjenek. Egy iparos.
