Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-21 / 3. szám
Budapest 1894 (2.) BUDA és VIDÉKÉ Január 21. giai egész származásukat foglalják magukban ! Mi, minthogy e vármegyével nem nyelvészeti szempontból, hanem inkább történeti és földrajzi, de még inkább területi és közigazgatási tekintetekből foglalkozni kívánunk, nem annyira a nevet találjuk „borzasztónak“, mint inkább azt a területet, mely kiterjedéséhez képest még eléggé „kurta“ névvel, egy vármegyei törvényhatóság igazgatása alá yététettí t Pest-Pilis-Solt-Kis-Xüu-vármegyét —V Fyd- valevőleg — az 1876. évi 33-ik törvényczikk Robta létre, mely törvény, a megyék kikerekité^éf • czélozta. Ezt az uj vármegyét', régi alkatrészekből', következőleg állította összeg, törvényhozás:'. .v a) Pest, Pilis és Solt törvényesen egyesült megyékből, János-hida község kivételével, mely Jász-Kun-Szolnok-megyéhez csaioltatott; és b) a Kis-Kunság, valamint a Jász-Kun- kerületnek részint Pest-megye, részint a Kis- Kunság területén feküdt községeiből és pusztáiból, kivéve Dorozsma községet, mely a hozzá tartozott Árokszállás és üllés pusztákkal együtt Csongrád megyébe kebeleztetett. E törvény által megszűntek tehát a jászsági és a két Kun-kerület. Az u. n. Jászság, a régi megyei beosztás szerint Pest- és Hevesvármegyék közt terült el, a Zagyva, Tárná és Tisza jobbparti folyamvidékén, a mai Jász-Nagy-Kun-Szolnok-várme- gye északi területén ; — jászságnak neveztetett pedig azon kunoktól kik Szent László király áltál legyőzetve, a keresztény vallást felvették és ide letelepittettek, s minthogy az ijjat (a nyilat) nagy ügyességgel kezelték, a magyaroktól íjászoknak, majd jászoknak neveztettek. A két kun kerület a Duna, Tisza és Kőrös folyamvidékein terült el — összefüggés nélkül, és pedig : a) a Kis-Kunság (17 Q mfd.) a Duna és Tisza között a régi Pest-. Csongrád* és Heves vármegyék közt, mely az uj beosztás szeriut beleolvadt Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun-váramgyébe, nevét azon kunoktól nyerte, a kik Tatár vezérük alatt 1122-ben telepedtek ide. b) A Nagy-Kunság pedig (20 négyszög m. föld) nevét azon 40,000 Kuntól nyeré, itik Batu tatár khán által Moldvából kiszorittatván, Kuthen királyuk alatt 1239-ben IY. Béla király engedélméből s a keresztény vallás elfogadásának föltétele alatt a régi H°ves, Szabolcs, Bihar és Békés vármegyék közt telepedtek le. E terület ma Jász-Kun-Szolnok-megyéhez tartozik. Ezek előre bocsájtása után annak konsta- tálására térünk át, hogy az „egykori“ Pest- ] megye egyike a legrégibb vármegyékből való, mely nevét Pest*) városának hajdani várától vette s hihetőleg csak a mai pesti, váczi és kecskeméti járások területére szorítkozott. Régi időben, mikép II. Ulászló 1492. évi I. decretumának 100 czimében mondja, sem ezen (Pest), sem az ehhez csatolt Pilisi vármegyének külön fő- vagy alispánja nem volt, mivel e két vármegye Buda mellett lévén, egyenesen a király, illetőleg annak helyettese a nádor, majd az országbirák és a budai várnagyok kormánya, igazságszolgáltatása és badvezérsége alatt ' állottak. A pilisi vármegyét a mostani két pilisi járás képezte, földrajzi fekvésénél fogva pedig valaha, minden valószínűség szerint az esztergomi törzsmegyéhez tartozott s csak a tatár járás után lett külön egyideig önálló megyévé ; elnevezését hihetőleg a IV. Béla király által a Pilisi hegyen — saját költségén — épített pilisi védvártól vette. Egy időbeni főispánja (a pilisi comes) mindenkor a visegrádi várnagy volt, de Nagy Lajos uralkodása alatt ezen vármegye Pestmegyéhez csatoltatott. A régi Solt-megyéről is szólva, egyszerűen jelezni kívánjuk, hogy ezen vármegye a Duna balpartján hosszan elnyúló, keskeny solti járás területével, mint fejedelmi birtok, hajdanában Fehérmegyéhez tartozott, nevét Solt városának régi várától vette, melyet Árpád fia: Zsolt fejedelmünk építtetett. E vármegye területe a törökök által elfoglaltatván, külön alispán és főszolgabirák hiányában 1569. körül csatoltatott a Pest-Pilisi- vármegyéhez, mely ekként egyesitett vármegyék 1659-ben nyerték a most is divó hivatalos pecsét használatának jogát, melynek czimerében sziklahegy tetején kiterpesztett hátsó lábain álló s a mellső jobb lábbal koronát, a bal lábbal pedig arany almát tartó kettős farkú oroszlán látható. Az 1850—1861-ig tartott ideiglenes állapot idejében a Pest-, Pilis- és Solt- törvényesen egyesült vármegyék Pest-Pilis és Pest-Solt nevek alatt kétfelé osztattak ugyan, de azután ismét a hármas-megye egyesitett nevével találkozunk, de az 1876. évi 33. törvényczikk alapján eszközölt és az ugyanazon évi szeptember hó 4-én életbe léptetett uj területi beosztás ezen vármegye területében lényeges változást idézvén elő, a megye neve is megváltozott s most a Pest-Pilis-Solt és Kis-Kunmegye nevet viseli. Mindezeket szükségesnek véltük — bár röviden — csak azért is megemlíteni, hogy vár*) Pest városának s illetőleg a mai székesfőváros egyes kerületeinek fejlődési történetét később fogjuk bemutatni olvasóinknak. A szerk. megyénk földrajzi alakulásával legalább nagyjában megismertessük t. olvasóinkat. Es most, mielőtt voltaképeni tárgyunkra térnénk át, általában a megyei intézmények történetéről és önkormányzati hatóságáról fogunk egyet-mást elmondani. Tudva van, hogy Magyarország már első királyunk korától fogva föl volt osztva u. n. vármegyékre, melyek a Árpádok alatt honvédelmi czélra szolgáltak ugyan, de később törvényhatósági — municzipiális —- joggal felruházva, saját területökre és helyi ügyeikre nézve kötelező és érvényes szabályrendeleteket — statútumokat — alkotni, az alsóbbfoku igazságszolgáltatást, a helyi kormányzat és a köz- igazgatás teendőit saját hatáskörükben önválasztotta tisztviselőik által kezeltetni, az ország- gyűlésekre követeket küldeni s közgyűléseiken országos kérdéseket maguk is tárgyalni jogosítva voltak, különösen mikor a Habsburg- királyok alatt a nemzet politikai életének tevékenysége főleg a megyei közgyűlésekre szorítkozott. E jogkör ugyan ma már lényegesen módosult, de országunk területe politikailag napjainkban is törvényhatóságokra van fölosztva. A régi vármegyék az országgyűlésre választott követeiknek utasítást adtak arra nézve, hogy a fönforgó kérdésekkel szemben mily eljárást kövessenek, s minthogy a megyegyiilések országos érdekű ügyek felett is tanácskozni, a kormány sérelmes rendeletéi ellen pedig „föl- irni“ és azok végrehajtását „tisztelettel“ megtagadni jogosítva voltak, ennélfogva a régi vármegyei intézmény az ország alkotmányának igazi fentartója és védelmezője gyanánt volt tekintendő. A régi vármegyék száma időnként változott; — némelyek megszűntek, vagy egy másikkal egyesittetvén, elvesztették önállóságukat még ellenben egyes nagyobb jelentőségre emelkedett községek szab. kir. városi kiváltságot és önálló törvényhatósági jogot nyervén, szaporították a — muaiczipiumok számát. így keletkeztek tehát a városi törvényhatóságok. A törvényhatóságokat gyökeresen rendező 1876. és 1886. évi törvény-czikkek rendelkezései szerint több kisebb sz. kir. városok elvesztették törvényhatósági önállásukat s bekebeleztettek azon megyékbe, melyeknek területén feküsznek. Ma a magyar királyságban — Budapestet és Fiúmét is beleszámítva, 26 város bir külön törvényhatósági joggal, megyei törvényhatóság pedig 63 van országunk területén, holott az Árpádházi királyok alatt 72 ilyen vármegye volt, melyek, mint már fennebb mondottuk, tulnyomólag hadi jellegű intézmények valának, csiságtól üldözve megmásztuk a magas tornyot s útközben tervünket m'egváltoztatva elhatároztuk, hogy villásunkat a kiállítás területén élvezzük. Még 10 perez időnk volt, hogy a kiállítási repülőgépek egyike meg kellett, hogy érkezzen. A torony plateaujára megérkezve az ottani, a kiállításba! felirattal ellátott automatikus készülékbe egy-egy koronát csúsztattunk be, mely azért, másra át nem ruháztatás miatt ellenőrzésképen saját arczmásainkkal ellátót egy-egy jegyet hullatott ki számunkra, mely egy tourra a levegőben, és a jubileumi kiállítás egyszeri látogatására jogosított fel. Jóska barátom csodálkozva rázogatta fejét kiállításunk egy feltűnő látványosságát képező oly rendkívüli pontosságai működő gépezet láttára, melyet kipróbálás miatt itt állítottak fel. De nem érkezett reá sokat gondolkozni kifogásain, mit valószínűleg a gép ellen tenni akart! (ez nála természeti szükséglet) mert mint egy széllökéstől egy fél lépést oldalt tántorogtunk, melynek okozója a minket szállítandó léghajó volt. Alig hogy kikötött, vagyis oda ereszkedett a kiálló és négyszög méternyi pleteauval biró kikötő vagy jobban mondva le-és felszálló hidra, már is bim, bim, tessék beszállni! mi persze siettünk, hogy legalább ablaknál kapjunk helyet. Nem tellett bele 3 perez s a repülő gép megtelt. Egy harmadik csengetés, a légfogó kerekek selymén megsikamló levegő zúgással kevert sivitése hallatszott csak s alig észrevehetően emelkedett fel, hogy a másik pillanatban nyilsebessen haladjon kitűzött czélja felé. Szinte kápráztak szemeink, oly gyorsan tűnt el minden alattunk, a Duna, belváros s csak az Andrássy-ut közepefelé lassította röptét, most valamicskével jobban figyelhettük meg az alattunk s előttünk fel- és eltűnő dolgokat mint pl. az Andrássy-szobor, a történelmi kiállítás festőies épületeit, s még egy egész halmaz a gyorsaság következtében egymásba olvadni látszó kisebb-nagyobb kiállítási épületet. E kábító zűrzavarból a léghajó-vezető mérnök „tessék kiszállni!“ szavai józanitottak ki, mert léghajónk már leereszkedett a találmányok csarnokán lévő végállomás plateauján. A plateauról lemenve, sem jobbra sem balra nem nézve, a legközelebbi étkezőhelyre, mely ép a csárda volt, siettünk s ott jóízűen megvillásoztunk. Alig hogy evvel elkészültünk, jön Horányi János barátunk, és iszonyú lelkesedéssel beszéli, hogy mily feltűnést csinálnak az ő általa feltalált s kiállított czipőtalpak. S mig én csodálkozva kérdém, egy oly híres műszerész mint te, czipőtalpak feltalálásán töri a fejét akár egy láptyümüvész ? Addig az én Jóska barátom hangos hahotába tört ki, de ez Horányit már bántotta, úgy hogy szó nélkül karon fogott bennünket, s miután fizettünk, követtük vagyis inkább vezettettük magunkat, egyenesen a találmányok csarnokába. Itt iszonyú népözön csodált egy embert, ki egy körülbelül egy és fél méter átmérőjű s egy méter mély, vízzel szinig megtöltött kád vizének felszínén lépdegélt anélkül, hogy még csak czipője is megázott volna. . „No látjátok, ezek az én kiállított talpaim“ a vizen járó ember lábaira mutatva. Jóska persze rögtön oda vágta: „svindli, szemfényvesztés“ stb. mire Horányi a hogy ide, úgy húzott bennünket innen el karjainknál fogva ki a szabadba. S mint egy oly boldog ember, a ki fára- radozásainak szüleményét, annak érdemét megcsodálva s méltatva tudja, iszonyú bőbészédü- séggel beszélte gépéről, hogy talpai, melveket alumíniumból készített, ennyi s ennyi fokra préselt levegővel, a mint szükséges, megtöltetnek, a falainak hány milliméter vastagoknak kell lenni s a belétöltendö légmennyiség miatt a belüregnek hány czentiméter hoszu és magasnak kell lennie, úgy hogy azok 150 kilog- rammnyi megterhelésnél 6 czentiméternyire sü- ! lyedjenek csak a viz ala. Persze készithetok-e | biztos számítások alapján nagyobbra és kissebbre is, attól függ, mily czélra. „No, Horányi, fenegyerek vagy, ezt agyán kifundáltad.“ Most már nem kell se hajó, se lánczhid, még a sikkasztó pénztárnokok is gyalog mehet- nak Amerikába, a merre csak nekik tetszik, persze csak ha van bátorságuk hozza. Bumm, e pillanatban eldördült az iparcsarnok tetején elhelyezett ágyúnak a déli tizenkettőt jelző lövése s én — felébredtem.
