Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-05-06 / 18. szám
Budapest 1894. (4.) BUDA és VIDÉKEmany. Jegyzőkké: Dr. Ary Pál és A lkér Ernő, pénztárnokká: Rónay Emil, ellenőrré: B a 11 a s s a Gyula és szertárossá: Scliömer Ferencz egyhangúlag választattak meg A műszaki és vigalmi bizottságba pedig beválasztattak : Dr. Cz older János mint elnök, továbbá Argay János. Dr. Ary Pál, Bély Mihály, Krenedics Gyula, Dr. Porteleky László, S c b ö m e r Ferencz, Újhelyi Sándor és W e i n Dezső mint tagok. Az ülést kedélyes vacsora követte a tornaegylet üléstermében. A naphegy rendezése. A naphegy rendezéséről az érdekeltek múlt hó 15-én a legtöbb napilapokból megint egy kis örömhírt kaptak azon közléssel, melyet a fővárosi közmunkák tanácsa jóindulatuk folytán elfogadott. A naphegy, mely a fő- és székvárosi belterületek közül daczára, hogy gyönyörű szép fekvésű és a legegészségesebb helyen fekszik s minden tekintetben alkalmas volna nyári mint téli lakásra, egyike a legelhanyagoltabb, rendezetlen és fejletlen városrészeknek, hol nemcsak víz, kanális, világítási hiányok vannak, hanem a fejlődésnek első és legfontosabb kivánalma, az utak sincsenek még nyitva s igy önként értetődik, hogy jó vagy közlekedhető utcza nem is lehet. E hiányon most némileg segítve lesz azzal, hogy a Lisznyai-utcza egy kis része megint tovább és czélszerübben az eddiginél vagyis szélesebbre lesz most rendezve és kanalizálva. A Lisznyai-utcza eleje, mely úgy nagyjából makadamizálva is van, még most is oly meredek, hogy azon üres kocsival is bajos a közlekedés, de hogy azon, egy a naphegyen építkező anyagot hordhasson, teljesen lehetetlen. Más, még csak ehez is hasonló jó ut pedig egyáltalán nincs s igy a királyi palotával éppen szemközt fekvő terület eddig nem is fejlődhetett. Daczára azonban, hogy a makadamizált része a Lisznyai-utczának a közlekedésre ugy- szólva egészen alkalmatlan, semmi akadály sem állja útját még sem rendeztetett végkép. Ezen utterület oly keskeny és oly mélyen fekszik, hogy télen, hófúvások alkalmával még a gyalogjárásra sem alkalmas, de nemcsak azért nem mert a fő- és székváros ezen utterületen soha havat nem hányat vagy tisztogatta!, hanem azért sem mert az érdekelt feleknek önfeláldozó erre törekvésük sem teljesíthető miután az ölnyi és még magasabb homok elhányása ily keskeny utczában heív és tér hiányában lehetetlen. E sok nehézségek és akadályok leküzdése pedig nagyon is helyén volna annyival is inkább, mert úgy a Lisznyai- mint a Naphegy-utcza jobboldalán levő magas de járdának alkalmatlan terület már is fővárosi tulajdont képez a minek kellő leásása esetén az utterület jóval s/,élesebb és megfelelőbb lenne valamint ez oldalon a kívánt járda létesítése is foganatosítható volna. A magasabban fekvő telektulajdonosok legtöbbje pedig máris alig várja, hogy a szükséges támfalat megcsináltathassa. A naphegy tetejére tervezett köztérség már is kinyitandó volna ép úgy mint annak befási- tása és beültetése is szükséges, hogy a milleniumí kiállításkor az idegeneknek a királyi palota megtekintésekor annak környéke vagyis vis-a-vija a mostani elhagyatott állapotnál jobb benyomást gyakoroljon Budapest székesfővárosról. Egy előfizető. Felhívás előfizetésre. April l-én uj évnegyed kezdődött, kérjük előfizetőinket, hogy lapunkat részvétükkel továbbra is támogatni szíveskedjenek és azt ismerőseik közt terjesszék. Kívánatra bárkinek 4 mutatványszámot küldünk de az 5-ik számnak elfogadásával előfizetőnek tekintjük. A „Buda és Vidéke“ előfizetési árai: Egész évre . . . .12 korona. Félévre.....................6 „ Negyedévre ... 3 „ Különfélék. — Öröm a kereskedelmi minisztériumban. F r o m h o 1 d Arthur fiumei tengerészeti hatósági számtanácsost a kereskedelmi miniszter a központi számvevőség főnökévé nevezte ki. Ez a kinevezés az egész minisztériumot, különösen a számvevőséget nagy örömre hangolta. Fromhold Arthur nem csak jó hivatalnok, de a szó szoros értelmében páratlan gavallér és kitüuő kartárs. Szakismerete irodal- milag nevezetes, feltűnést keltett mély tartalmú közleményeivel, mint publiczista a legkitűnőbbek közé tartozik. Életrajzát és irodalmi munkásságát a következőkben közöljük : Fromhold Arthur szül. 184l. ápril 17. Bélán Szepesmegyében. Mint másodéves jogász, Garibaldinak Marsalánál való partraszállása után, Olaszországba ment, hol Aspremonteig mint a magyar légió harczosa szolgált. 1863-ban visszatért hazájába; részt vett az Almássy- és a Crouy- féle összeesküvésben; máj. 15. elfogták Debre- czenben, vizsgálati fogságban a Károly-kaszár- nyában, várfogságban 1866-ig Josefstadtban és a porosz háború kitörése után az aradi várban volt. 1867-ben kegyelmet nyert és államszolgálatba lépett. 1880 óta számtanácsos a m. kir. kereskedelmi minisztériumban. — Czikkei az aradi Alföldben (1867. jan. Gondolatok a kibékülés előestéjén, Bay Arthur névvel, hol többi czikke is van), a Pesti Naplóban (1869. 58., 59., 62., 65. sz. Közlekedési eszközeink), Ker- kapoly pénzügyi rendszere ellen küzdött a M. Politikában (F), a P. Lloydban (A) jegy alatt, a Reformban név és jegy nélkül; irt a Halász Imre szerk. alatti Nemzetgazdasági Szemlébe Forray Arthur névvel, továbbá a Közérdekbe, Kelet Népébe, a Magyarországba, a Pesti Hírlapba (Csukássy szerk. alatt) és a Budapesti Hírlapba, az első években. Lapunkért. Tekintetes Erdélyi Gyula urnák, a „Buda és Vidéke" heti lap érdemes szerkesztőjének helyben. Az 1894. évi április hó 8-án kelt, a budapesti polg. lövészegyesület közgyűléséhez czimzett azon levele, melyben a közgyűlést, illetve a lövészegyletet szívből üdvözli és felkéri, hogy közleményeivel egyletünk a „Buda és Vidékét" ezentúl is keresse fel, az azon nap tartott közgyűlés előtt felolvastatván, a közgyűlés annak tartalmát örvendetes tudomásul vette és megbizta a választmányt az átirat illetékes elintézésére. A választmány a mai napon tartott ülésében tárgyalván az átiratot, elhatározta, hogy az édes mindnyájunk érdekét annyira szivén viselő becses lapját mindenkor készséggel ajánlja egyesületi tagjainknak, és Tekintetes Szerkesztő Úrnak úgy az eddigi szives- sógeiért, melyet egyesületünk érdekében tenni móltóztatott mély köszönetét fejezi ki, valamint felkéri ezúttal, hogy szeretetteljes előzékenységével egyesületünk igaz érdekeit ezentúl is előmozdi- tani méltóztassék. Kelt Budapesten, a budapesti polgári lövészegyesület igazgató választmányának 1894. április 15-én tartott ülésében. A választmány megbízásából Lakner János egyes, jegyző. — Krisztinavárosi színkör. Kre- csányi Ignácz a budai közönség által már jól ismert gárdájával megkezdette előadásait. A megnyitás minden ünnepélyesség nélkül történt. Elég kár mert a magyar Múzsa bevonulása egy kis lendületet megérdemelne. A Gerő-féle „Pro- baházasság" nem tartozik az emelkedettebb darabok sorába. A közönség az érkező színészeknek és az igazgatónak tapsokkal tüntetett. A legnagyobb változás a színkörben a hirdetésekkel telt függöny. Igen élelmes ötlet. Az erők többnyire a régiek. Krecsányi társasága fegyel- mes a rendezés pontos az előadások sikerültek. Május 6. Az elmúlt héten Thermidor a drámai sze- mélyutnak volt elismerésre érdemes bemutatója. Az operette Koldus diákkal és Fanchon asszony leányával kezdette meg az évadot, a népszínmű a Csillaghullással. Az esős idő daczára elég vonzóereje volt a műsornak. Üdvözöljük Krecsányit és társaságát és óhajtjuk, hogy ő a mi várakozásainknak s mi az ő várakozásának megfeleljen. — A Lágymányosért. A napokban egy nagy külfömi ház képviselője járt Budán, hogy a Lágymányost tanulmányozza. Az előkelő idegenre, ki igen kitűnő építő mérnök és sok telep berendezésénél vállalkozott igen kedvező benyomást tett a Lágymányos. Töb birtokossal is értekezett, kik hajlandók a telkek összevásárlásánál segédkezni neki, kinek szép és nagyszerű tervei vannak a Lágymányos emelésére, hol a ki telket akar venni most vegyen mert az árak rohamosan emelkednek. — A budai fenyvesliget, a fővárosi embert, valahányszor fenyves erdőről van szó, mindenkor a vágy különös érzete fogja el, ott lakhatni a fű levelű fák szurkos illata között és élvezni az ózondus, üde levegőt. A városligetben van vagy 100 drb fenyőfa egy csomóban; e fák alatt elhelyezett fizetéses ülőhelyeket örömest keresi föl a közönség, hogy vágyait legalább némikép kielégítse. A Gellérthegyen is szépen fejlődnek a fenyőfácskák, fájdalom azonban, hogy a közlekedés e hegyre még mindig egy padlás garádics közvetítésével történik, minek következtében a közönség sem látogatja oly mértékben mint azt e hely számos jeles tulajdonságánál fogva megérdemelné. Most, hogy a tavasz beálltával az elips sétányon a múlt év végén megkezdett rendezési munkálatokat folytatják és nemsokára be is fejezik, mindnyájunknak örvendetes meglepetésül szolgál, hogy a város központjában díszes, nagyobbrészt fenyőfákkal beültetett sétány létesül. A szép kilátás, mely innen kínálkozik, a kényelmes utak, nagy előnyére szolgálnak is megvagyunk győződve arról, hogy különösen az esti órákban a főváros közönsége tömegesen fogja látogatni a modern kertészet szabályainak meg- felelőleg berendezett sétányt. — A lövészegyletből. A budapesti polgári lövészegylet tartalmasán összéállitott és ezután minden hó elsején megjelenő értesítő lapja közli a május 5-án közebéddel egybekötött megnyitó lövészet programmját. Az értesítőből látjuk, hogy a polgári lövészegylet választmánya, mily serényen működik és támogatja az uj elnök igyekezetét. Nevezetes újítás lessz az uj választmányi ügyrend. A tavasz és nyár folyamán ebben az évben is minden vasárnapon és ünnepen katona zenekar játszik. — Kossuth és kora. Egész könyvtárakat írtak össze már az 1848—49-iki eseményekről, különösen pedig ennek a fényes korszaknak hőséről, Kossuth Lajosról, kiről egymagáról számos élet- és jellemrajz jelent meg különböző alkalmakból, különböző szempontokból és politikai czélzatból. De épen ezért nem volt eddig Kossuth Lajosról tiszta kimerítő és teljesen tárgyilagos életrajzunk, mert a különböző szempontú és politikai árnyalatú írók hol nagyították, hol kicsinyítették Kossuth Lajost, amint épen az alkalmatosság hozta magával. Most azonban Hentaller Lajos országgyűlés képviselő, a függetlenségi párt tagja és a képvi- lőház jegyzője, tisztán abból a czélzatból, hogy az igazságnak, a valóságnak megfelelőleg állítsa elénk Kossuth Lajosnak immár nagy történelmi alakját, megírta derék könyvét, melynek czime Kossuth és korra, kiadta az Athenaeum irodalmi és könyvnyomda részvénytársaság Ára fűzve 2 frt, kötve 2 frt 80 kr. Ebben a tekintélyes kötetében Hentaller Lajos eredeti kutatások és már kiderített történelmi adatok gondos és lelkiismeretes, kritikailag feldolgozott egybeállítása alapján, a nagy idők eseményeinek lánczolatában, mint cselekvő személyt, mint egy nagy történelmi dráma hősét, ki egy nemzetet vezet az állami függetlenségre, polgári egyenjogúságra, politikai szabadságra, állítja elénk Kossuth Lajos óriási alakját, ki a magyar történelmében a legszentebb eszmét képviseli. Ritka férfiú van Magyarországon, ki