Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-14 / 2. szám
Budapest 1894. f5J örömét találta abban, ba nehéz tárgyakat emelhetett, s várakat építhetett a homokban. Atyja igen gondosan és istenfélelemben nevelte őt. Megtanította otthon szépen Írni és olvasni, és mikor felvitte őt a komáromi elemi iskolába, a hol az olvasást és a betűk összevonását még csak úgy tanulták, hogy abé-ab, vaskalap, ha megütöd megharap — akkor ő már egész értelmesen és folyékouyan tudott olvasni. 12 esztendős volt Jókai Mór, mikor gondos jó atyját elvesztette; ekkor az ő nevelését édes anyja, egy igen szigorú, de amellett igen jó asszony vette át. Ekkor Jókai már a magasabb iskolába járt. Hogy milyen igazságszerető nő volt Jókai anyja, azt egy furcsa kis történet bizonyítja legjobban. Az ötödik osztályba járt már Jókai, mikor beiratkozott közéjük egy zsidó diák, ki már 40 éven is túl volt, s annak előtte szépírást tanított. Utóbb meggondolta magát, s orvossá akart lenni, azért kellett újból hozzálátnia a tanuláshoz. Jókai, ki ekkor még csak 14 éves volt, ezzel a zsidó diákkal egyszer aztán összekapott azért, mert az azt állította, hogy a h nem mássalhangzó. — Mit tudsz te ahhoz, te zsidó vagy! moudá neki Jókai — Te meg g y erek vagy ! vágott vissza az. Jókait ez rendkívül sértette s párszor jól hátba ütötte megbántóját. Ezért aztán a tanár úr ott marasztalta Jókait az iskolában. Mikor este haza ment s elmondta a történteket, édes anyja jól meglecz- kéztette őt, hogy hogyan mer valakit vallása miatt lenézni, megbántani, s megparancsolta neki, hogy tüstént keresse fel zsidó diáktársát s kérjen tőle bocsánatot. Ez megtörtént, s Jókai ezzel nemes példát nyújtott nektek is, kedves gyermekeim, hogy ti se nézzetek le senkit vallása miatt. Jókainak a vers írásra való hajlama már otthon a szülői házban fakadozott. Atyja maga is Írogatott szabad óráiban verseket s volt az elemi iskolában egy kedves tanitója, Székely János, ki sokszor ott tartotta a kis Jókait az iskolában, régi szép adomákat mondva és találós meséket adva tel a figyelmes gyermeknek. Kilencz éves volt csak Jókai, mikor az első verse nyomtatásban megjelent s 18 éves korában már színdarabot is irt, melyet a tudós társaság meg is dicsért. Ez 1843-ban volt. Azóta a mai napig 50 esztendő múlt el, s ez 50 esztendő alatt körülbelül 300 kötet gyönyörű elbeszélést, regényt, verset és színdarabot irt. Olyan kincs rejlik, kedves gyermekeim, az ő munkáiban, melyet ti még most megbecsülni nem tudtok. De megbecsülitek bizonyára azokat a drága gyöngyöket, melyekkel Jókai bácsi irántatok való nagy szere- tetéből a ti kis világotokat hintette be pazarul. Becsüljétek is meg ezeket a mig csak éltek, hálával gondoljatok ő rá szakadatlanul s kérjétek a mindenható Istent, hogy Jókai Mór a magyar haza dicsőségére, a gyermekek igaz örömére sokáig, még igen sokáig éljen! * A svábhegyi lakosok is üdvözölték Jókait mint a legrégibb svábhegyi települőt. A budai irók és művészek összejövetelén Berecz Károly, a régibb irodalom egyik kitűnősége emlékezett meg Jókairól, kit először Petőfi ismertetett meg vele. Bemutatott Jókaitól több érdekes levelet is. Elhatározták ezen az összejövetelen azt is, hogy majd a tavasz- szal ők is üd-vözlik Jókait. A budai irók közül az „Ország-Világ“ Jókai számában Erdélyi Gyula „A mit az akácz susog“ és Báró H o r- váth Miklós „Egy játékos aki nyer“ czimen emlékeztek Jókairól. BUDA és VIDÉKE ] A lkér Gusztáv. I A székes főváros közönségét, legközelebbről annak tanügyét nagy veszteség érte, Álkér Gusztáv alpolgármestert temette el. Megdöb- döbbenve állunk meg a kitűnő férfiú sírja felett, kit élete java korában, munkabírása és alkotó ereje teljében ragadt el tőlünk a halál. Emléke maradandó, neki köszönhetjük főleg azt, hogy a székés főváros tanügye olyan magaslatra jutott, hogy a legnagyobb világvárosokkal is kiállhatjuk a versenyt. Tizennégy év lelkes, lankadatlan önfeláldozó működésnek eredménye ez a siker, mely éremnél örökebb időkre hirdeti a megboldogultnak a székes főváros történelméből kitörölhetlen érdemeit. A tanítóknak, azok árváinak és özvegyeinek igazi atyja volt. Életrajzi adatait a következőkben foglaljuk össze: A lkér egy budai tisztviselő-családból származott. Édes atyja Buda városának tanácsosa volt. A közpályán való működését a jogi tanulmányok elvégzése után a pesti váltótörvényszéknél, mint joggyakornok kezdte. Az alkotmányosság visszaállításával, 1861-ben, mint aljegyző Buda város szolgálatába lépett. 1870-ben Budaváros főjegyzőjévé, majd 1871-ben tanácsosává lett. Buda és Pest egyesítésekor, 1873- ban, az egyesitett főváros tanácsosává választották meg. Néhány évig a középitési, majd a pénzügyi és gazdasági osztályokat vezette, 1878- ban pedig a tanügyi osztály vezetését vette át, melynek élén 1891-ig, vagyis mindaddig megmaradt, mig alpolgármesterré meg nem választották. Az osztályok, melyeket vezetett, mindig mintaszerűek voltak, Kitűnő működését a közgyűlés személyes pótlék megszavazásával, a király pedig a tanügyek téren szerzett érdemeiért 1884-ben a Ferencz József-renddel tüntette ki. Bizalmas ismerősei már a múlt óv elején észrevették rajta az agybetegség jeleit. Sokszor rendkívül szórakozott és feledékeny volt, s folyton fejfájásról panaszkodott. Hivatalos teendőit csak megerőltetéssel tudta végezni. Betegsége következtében múlt évi április hóban hosszabb szabadságra ment, de a nyugalom sem tudta egészségét helyreállítani. Ősz óta itélőképéssége folyvást gyöngült, s bár kinn járt-kelt, de az emberekkel alig tudott érinkezni. Deczemberben agyszélhüdés érte. Azóta nem ismert senkit, nem beszélt senkivel, s a múlt éjjel egy óra tájban csendesen meghalt. Özvegyén: Szilágyi Borbálán kívül egy 17 éves fia van, ki a középkereskedelmi iskolát járja. Ezeken kívül három nővére — mindannyian városi tanítónők — és három testvére: Jenő nyugalmazott rendőrkapitány, Emil városi ügyész és Géza, adószámviteli hivatali főnök gyászolják elhunyták A budapesti polgári lövészegyesület József foherczegnél. József főberczegnél honvédfőparancsnok- sága huszonötödik évfordulója alkalmából e hó 5-én tisztelgett a budapesti polgári lövészegyesület küldöttsége. Mig a nemzet, az ország minden részéből érkezett üdvözlő feliratokban, tisztelgő küldöttségek által a szeretett főher- czeget, mint a honvédség megteremtőjét ünnepelte, — a budapesti polgári lövészegyesület azon szerencsés helyzetben volt, hogy mint az egyesületnek negyedszázadon át tagja és legfőbb lövészmestere előtt is adhatott egyúttal előtte hódolatának kifejezést. A küldöttség Havas Sándor főlövészmes- ter vezetése alatt dr. Andaházy László, ifj. Bún József, dr. Darányi Ignácz, Delmedico Ágost, Eckermann Ede, Freyberger Pál, dr. Gombár Tivadar, Hampel Sándor, Kanyó Sándor, Kir- ner József, La^ner János, Mérő Jáno*, Mihalo- vics Antal, Moidoványi Sándor, Osztoics Mihály, Rupp Zsigmond, Schumv Rezső, Szelestey Géza, Tabody József és dr. Toluy László egyesületi tagokból állott, pompás arany és ezüst véset- munkával és az egyesület czimerével díszített fehér chagrin-bőrbe kötött feliratot nyújtott át a főherczegnek. A felirat, melyet dr. Toldy László szöve- gezett, következőleg hangzik: Január 14. Ünnepet ül Magyarország népe. Ünnepel felséges királyunk, üuuepel a nemzet, ünnepel mindenki, aki magát magyarnak vallja. És miért ez általános ünneplés ? miért ez öröm és üdvriadalom Kárpátoktól Adriáig, a székely havasoktól a Morva és Lajta vizéig ? Mert Fenséged immár 25 esztendeje áll élén a magyar honvédseregnek, e hadseregnek, mely ama dicső intézmény utódja, mely hazánk történetében annyi sok lapot irt tele a haza- szeretet, bátorság, a vitézség, a hősiség világra szóló tetteivel, melynek működése felébreszté az egész világ bámulatát, és hazánk felé fordította a művelt) Európa és Amerika tekintetét, rokonszenvét, jóindulatát. 25 esztendő nem csekély idő még az intézmények életében sem, jóval több az emberekében, igen sok, ha ez időt hasznos, tevékeny munkában töltjük el. S hogy Fenséged ezt tévé, annak tanúi vagyunk mindannyian, azt a legkitűute- tőbb elismerés hangján ismerte el szeretett koronás Urunk és királyunk, kinek ez elismerése Fenséged életének történetében szép és magasztos momentumot képez. íme, ez oka az általános ünneplésnek, ez oka azon örvendezésnek, melynek jól e3Ő nyomaira találunk a legmagasabb trón körül épen úgy, mint hazánk legigénytelenebb zsellér kunyhójában is. Ne örvendjünk-e tehát mi is? ne adjunk-e hálát a gondviselésnek, mely Fenségedet nekünk ajándékozta ? Valóban nem volnánk érdemesek a magyar névre, nem volnánk méltók arra, hogy Fenségedet magunkénak nevezhetjük, ha e nagy szerencsét nem tudnók kellőképen méltányolni. Sőt elenkezőleg, Fenséged magas személye reánk nézve még becsesebbé válik egyéb körülményeknél fogva is. Mint nagy emlékű édes atyjának kiváló fia, Fenséged itt látta meg a napvilágot, Magyarország áldott rónaságán, ide fűzik a gyermekkor ártatlan, édes emlékei, ide ifjúi éveinek eseményei, ide dicsőséges férfikorának magasztos, hazánk javára szolgáló tettei. Ide kötik hozzánk a fájdalomnak úgy mint az örömöknek emlékei, s hálát adunk a Mindenhatónak, hogy amazoktól, kivéve ama nagy veszteséget, mely boldogult édes atyjának, bár magas korban, de azért az országra és családjára nézve mégis hamar beköszönt halála volt, megkímélte Fenségedet, és emezekkel, életét a családi körben feltalálható örömök és boldogság hosszii lánczolatává tette. A szeretetnek, a hódolatteljes ragaszkodásnak oly sok szálai fűzik Fenségedet mihozzánk, hogy joggal nevezhetjük egészen a magunkénak. A legmélyebb tisztelettel és nódolattal alulirt egyesületnek még egygyel több jogczime van arra, hogy Fenségedet a magáénak nevezhesse. Ugyanazon 25 év, melynek lefolyását dicső honvédségünk történetébe a história múzsája kitörölhetetlen betűkkel fogja bevésni, a mienk is, mert mi is 25 év óta részesülünk azon kiváló szerencsében, hogy Fenségedet tagjaink sorában tisztelhetj k, s ez idő nagyobb részén át nemcsak mint egyletünk legdicsöbb tagját, de mint örökös legfőbb főlövész mesterét is ünnepelhetjük. S ha egyesületünk évkönyveit végiglapozzuk, nem találunk bennök oly másik 25 esztendőt, melynek eseményei csak párhuzamba is volnának állíthatók az utolsó 25 esztendőéivel, mely alatt Fenséged állott eg esületünk élén. Ezen 25 esztendő alatt érte el egyesületünk szellemi és anyagi virágzásának eladdig még nem tapasztalt magasságát. Társadalmi tekintetben, a mint maga is teljesen megmagyaroso- dott, úgy magyarosította viszont ős Buda egykori német ajkú, bár egyébként hazafias lakosságát; részt vett a közügyek intézésében és helyes útra való terelésében; mozgalmat indított, hogy a főváros ezen része természetadta szépségeihez méltón az emberi kezek munkája által is szépüljön, emelkedjék, haladjon. Művelte azon férfias sportot és magasra fejlesztette, mely ez egyesület czéljai között legfontosabb, és oda törekszik, hogy azt országos jelentőségének megfelően az egész országban műveljék. Nevezetes lapja egyesületünk történetének az, melyen meg van Írva a régi pesti lövöldével való egyesülése, s egy hatalmas, az egész fővárosra kiter- ' jedő egyesület létrehozása. Egy másik lapját | jelenlegi díszes lövőháza felépítésének története