Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-07 / 1. szám

Budapest, IK94. III. évfolyam 1. sz. Vasárnap, január 7. KIÄD0-HIY ÄTÄly, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek: I, kér., Krisztina-utcza 14. szám. Megjelenik minden vasárnap,,\ Előfizetési árak: Egész évre 12 '^nVéra, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona,1 Egyé*? szám ára 24 fillér. s2í®;iíks;s2;t<5ís^<3, 'I. kér., Pálya-ntcza 2. szám, 31. ajtó, kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Merénylet. Csak egy ember! Mi az a mindensógben. Milyen kevés az az idő őrlő fogainak, enyésztető mun­kájának. Volt és nincsen ... A létből nem létezéssé felolvadt mese. Szegény munkás ember, mert nem alkottál nagyokért, a hiresitők pályatársa a hírben nem lehettél, fáradtságos életed balvégzetű befejezésénél nem áll elő senki hogy elsirasson. Pedig halálod épen bátorságod, a mi hadvezéreknél is ritka, lélekjelenléted okozta. Megakartad előzni a vészt s vesz­ted okozta ez. Sok nagy ravatalnál álltam és szám­talan deszkakoporsóra hullattam köny- nyeket s az elmúlás felett elmélkedve, a halál törvényén kiengesztelődve, nem egy­szer kérdeztem: miért sajnálunk egyik embert jobban a másiknál ? Porból lett, porrá lett . . . Koronás fők, koronás maradékait és a gyászba borult népeket ez hangolja a szó morn megnyugvásba. Végzeted az, hogy légy, végzeted az, hogy elmúlj, de teremtőd által élted pá­lyájára utasításul nyered: vissza ne élj időddel! Te az erkölcsi és egyéb törvények zsinórján kiméred életszabályaidat és e szerint kívánkoznál élni, légy Caesar vagy nevezzenek Lázárnak, ámde a természet törvényeiből megmagyarázhatlan véletlen eltökéltséged elé vonást húz. Éltél és megsemmisülsz . . . Szives olvasó! azt kérdezed, mire való e sok szó, miért került papírra annyi szóvirág ? És mikor én felelek e kérdésedre, ámulatból álmélkodó bámulatba fogsz esni, ha hozzáteszem e szóvirágok him- porát, hogy egy szegény bérkocsis hamvai felett elmélkedem, kit a balsors az újuló óv küszöbén tett néhaivá és szólított el az elmúlás sötétjébe. Csak egy bérkocsis! Miért ne érde­melne ép annyi kesergóst, mint a legha­talmasabb ember, sőt többet, mert a reá bízott párák bátor védelme okozta vesztét. De hát ezek után térjünk a tényék­hez és a fagyasztó rideg valóhoz. Alapok elbeszélték a Sylvester éjsza­káján, a helyi érdekű vasút emberszálli- tástól irtózó, de az emberirtó szesz szál­lítására berendezett s a Filatori-gáttól a déli vasút állomásáig a békés polgárok nyugalmát háborgató s a közelfekvő épü­leteket veszélyeztető vonalán történt sze­rencsétlenséget. BJheszóHék és hozzátették azt, hogy meg eddig e megdöbbentő baleset igazi okozóját felderíteni nem lehetett. E rázkódtató czinizmus felett nem érek rá elmélkedni, én, ki még a bal­esetre rákövetkező napon is láttam a vér­tócsát, mit a mulasztásokban gazdag első kerületi elöljáró úr elfelejtett eltakarit- tatni. Megszoktuk ezt, mert az utolsó budai basa létezése nem létezés a közjóra nézve. Hiszen ha ő nemcsak hivatalból lenne elöljárója az első kerületnek, de feltéve, hanem meg nem engedve, hogy szive van az emberszeretet és a polgári kötelesség ihlete folytán, úgy a baleset be nem kö­vetkezett volna. Miért van ő székében, ha nem a polgárok jóvoltáért ? Miért nem emelte fel tiltakozó szavát, miért nem érvé­nyesítette tanácsait akkor, midőn Buda­pest gyöngyét indokolatlanul, oktalanul éktelenitették el, kihiva a baleseteknek szapora alkalmazásban gyönyörködő nem­tőjét? Értem ez alatt a szeszégetők saját külön éjjel alkalmatlankodó és első osz­tályú csendzavaró vasutját. Tisztelt Elöljáró úr! Ez a vasút em­lékezetessé fogja tenni széküllósónek tör­ténetileg szomorú napjait. Az elöljáró a rómaiak tribunus ple- bis állásával egyenlő, ki tiltakozik a nép érdekében. Hát történt-e tiltakozás akkor, a midőn az emberirtót szállító, éjszakai csendet zavaró vonat engedélyezéséért lé­pesei tetettoK í Ugy-e nem? . . . De menjünk tovább, a Krisztina­várost fejlődésében visszavetett vasút, — a mely törvényellenesen épült — veszé­lyezteti a házak biztonságát. A törvény szerint 5 méter távolságban kell az épü­letektől a vasútnak haladni. Van-e öt méter különbség, elöljáró úr? Most már nézzük az éjszakai csend­háborító vonat gyorsaságát, egyátalán menet-ütemét. Az A szalay-telektől kezdve A „BUDA és VIDÉKE“ TÁRCZÁJA. Mese az aranyhalról­Hogy szép lesz-e a mese, nem tudom, de annyit elárulok, hogy a vége szomorú. Künn játszottunk a város végén, a réten • Alkonyodott, mi csak tovább futkároztunk a két méta között. Apáink zsebükben a vacsorá­val mentek a pinczébe, mikor megláttak, mó- zesbotjukkal megfenyegetve, haza kergettek. Mi el is tűntünk a rétről az Ipoly füzesei közé, aztán újra kezdődött a játék, te leszel pandúr, én rabló . . . Eszre sem vettük, besötétedett. A tavaszi est csöndjét csak a hazafelé terelt nyáj bége- tése zavarta, a gyülekezetnek általánosan is­mert harangozója, a kos, a mint meglátott bennünket, kapufélfa vagy jobban mondva egy fűzfánál hagyva híveit, üldöztetve, gyakran ki­zavartuk íészkéből a szárnyas troubadurt, a fülemilét. Majd fejünk fölött a mély dongásáról szarvasbogarat vettünk észre, a télen megkopott sipkáinkkal űztük tovább . . . tovább . . . keresz­tül bukfenczezve szénaboglyákon, átugrálva a keskeny árkokat, hol nyáron horgásztunk, télen fél lábon korcsolyáztunk, végre nagy nehezen lefüleltük a szárnyas szarvast. Mellünk zihált, lélegzetünk egészen meg­állt, mikor az Ipolyból tompa zuhanás, majd utána sikoltás jutott füleinkbe. A gyermekek néha talán azért bátrak, mert nem ismerik a veszélyt. Első dolgunk volt ruhástól a vízbe ugrani. A flegmatikus bold rá-rávetette sápadt tekintetét a felbukkanó lány még sápadtabb arczára; mikor oda vergődtünk a helyre, hol legutoljára láttuk, csendes volt minden, csak a hullámgyürük verdesték a partot; a fülemile elfoglalja fészkét, dalolni tovább is a szerelem­ről, mi pedig dideregve mentünk a városba, Asztaloséinak megvinni a birt, hogy Juliska az Ipolyba — fúlt. Már csak azért sem felejtettem el a fennti históriát, mert mikor lncskosan hazamentem, anyám megitatott velem egy nagy bögre teát, nem tudom attól-e, vagy a mentés okozta meg­hűlés miatt, két hétig élet-halál közt lebegtem. Azóta sok viz folyt le nemcsak a Dunán, hanem az Iplyon is. Ócska sipka helyett czilinder alól nézem a világot, az Ipolyba tiz év óta nem fűlt senki, csak egy búvár, mikor a hidat építették. Azóta vőlegény is voltam, igaz, csak egy hónapig, no de annál tovább leszek majd agglegény. A délutánokat, ha szép idő van, kirán- ‘ dulásokra használom. Ne is csodálkozzanak, ha éjfélkor még kint találnak a mezőn, nem félek hogy ha haza megyek, fölébresztem a — házi dorombot. Tegnap is az Ipoly partján sétáltam. A gyermekek ma is lapdáznak a réten, mint mi régen, délután, ba látnak, lepkét kergetnek, este czinczérekre és szarvasbogarakra vadásznak. Szunnyadó emlékeim ébredtek föl, körül tekintettem nem látom-e mellettem a mezít­lábas Gyuri pajtást, a pajkos Alföldi Marczit. Az ma képviselő, ez tán Turopolyán prédikálja a szeretet igéit. Nincs itt senki, csak a hely, egy homá­lyos emlékezet, — meg én. Az embernél sokkal jobb kisérő néha egy elmélkedés, Leköti a figyelmet, feledteti a he­lyet, a hol, vagy, csak akkor tudod meddig volt társad, mikor már eltűnt. Lábaim vittek öntudatlan, nem jutott eszembe visszafordulni, este van, észre sem vettem mikor Kőváron voltam. A falu utolsó háza mellett folyik az Ipoly, ez a ház a malom. A kerekek egyhangú zaka­tolása a malomhoz csalt, az ablakon átszürődő fény behívott a műhelybe. A molnár valamikor apám iskolatársa volt, nem is kellett bemutatni magamat, azonnal megismert. — „Nini a Jani.“ — Isten hozott öcsém, mi járatban vagy ? — Nem tudom én, hogy tévedtem ide, de ba már itt vagyok, bejöttem jó estét kí­vánni. Az aszonyka csak addig maradt benn, — míg leültem, kiosont vacsorát csinálni. BUDA ES VIDÉKÉ KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÍ4S-'klii'L'k;! .1BTILA H Beszerzési napló l/^- J tGSSmÍ ^ kerületi polgári kör k Jév^á ....... és a II. kér. polgári kör, valamint a krisztinavárosi vöröskereszt fi<5k-eérvlelt1 hivatälos'^fizlönve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom