Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1893-05-07 / 18. szám

Budapest 1893 (2)

BUDA és VIDÉKÉ.

Május 7.

mályos lesz, különben a netalán fennálló joggal sem mennénk messze, adott viszonyok mellett; nem marad más hátra, minthogy a katonai kincstár jóakaratához és méltányosságához folyamodjunk, ha nem is tartozik már a vérmező szénája az „Emolumente des kk. Festungs Commandos“ közé, kérvén, hogy ha már a városnak mostoha gyermekei vagyunk, ő tegyen valamit érettünk. Néhány zsák szénapolyva, fűmag és csak egy tavaszon át nyugalom, egy nyáron át kimélése a vérmezőnek és helyreállhat a régi állapot, kiméivé lesz mindenki, a kit illet, azon jogos szemrehányástól, hogy a hol a lapokban, egyletekben stb. szabad, befásitott, gyepes zöld terek után kiabálunk, orrunk előtt egy városrész közepén egy sivatagot teremtünk megbocsáthatatlan közömbösséggel, tudatlansággal és kötelességérzet minden hiányával. Ha úgy fognak tovább fejlődni a mostani szánalmas viszonyok, épithetnek palotákat, kör- utakat; nem lesz a ki belőlök kérne, mert a legmegrögzöttebb Krisztinaváros- mániában szenvedő végtére kénytelen lesz tüdejét, szemeit és csekély házi berendezését p o r ö z ö n elől máshova vinni.

Hogy a vérmezőn tarthatatlan állapotok mily botrányosakká váltak már, mi sem bizonyíthatja jobban, minthogy — bizonyosan a katonaság közbenjárása folytán városi kocsikkal locsoltatják a vérmezőt. Csak az a sajnálandó benne, hogy ezt egy díszszemlén pillanatra se- gitendők, teszik, nem pedig, hogy a fuldokló krisztinavárosiak jogos panaszán állandóan segítsenek.

Az I. kér. polgári kör könyvtáráról.

Egy éve lesz, hogy Fekete József, a krisztinavárosi magángymnasium és nevelőintézet igazgató-tulajdonosa az I. kér. polg. kör könyvtárának 500 kötet díszes kötésű szép- irodalmi müvet ajándékozott.

E fényes ajándék volt az első, melyben könyvtárunk részesült, de nem az utolsó, mert

mindég szellős hegycsúcson meg ne hüljünk s aztán fel az „Erzsébet-oromra“ !

Minek Írjam le a pompás panorámát, mely onnan elénk tárul! hisz ösmerik önök is mindnyájan, látták sokszor és még sem elégszer, épen úgy, mint én. Látták az ott levő állványról, melynek gerendáit a buzgó kirándulók neveik, monogrammjaik és emlékbetüik kifaragásával évről-évre vékonyabbra silányitanak, a székes fővárost, fölötte azt a vastag, sűrű, füstből, gőzből és porból álló csúnya felhőt, mely a házak tetejére látszik nehezedni — pedig a tüdőkre nehezedik ; látták önök is az ellenkező oldalon Budakeszit, apró tiszta házacskáival, sötétzöld kertjeivel; — látták a hegy tövében itt is, ott is a fák közül kimagasló nyaralókat; és látták önök is az állvány előtt azt a vas- lánczczal körülkerített gránit-emlékkövet, mely bizonyságot tesz arról a nekünk ma szinte hihetetlen tényről, hogy az uralkodóház tagjai voltak magyar székvárusukban is, sőt annak határában sétáltak, jártak-keltek, jól

érezték magukat............Azt már nem tudom,

vájjon eszükbe jutott-e önöknek is, az a mi nekem ? hogy milyen hálás nép az a magyar, mely emlékkövei, aranybetükkel örökíti meg a puszta helyet is, hová koronás királynéja — lábát tette.

Mindezt itt részleteznem felesleges, önök is látták, tudják, érzik azt, a mit én.

Betelve a páratlan kiállítás nézésétől, lesiettünk az erdő szélén álló úgynevezett „vadászlak“-hoz. Igaz, hogy vadász nem lakik benne, de a mi ennél, — legalább reánk kirándulókra

ez első adakozó utánzásra méltó nemes példáját nemsokára követték többen is, kik között babarczi dr. Schwartzer Ottó, dr. Bérezik Árpád, dr. Romy Béla nemcsak szépirodalmi de igen értékes szakmunkákkal is gazdagították könyvtárunkat.

De a még mindig a kezdet nehézségeivel küzdő — bár sokat ígérő és önerejéből gyors lendülettel felvirágzásnak indult könyvtárakat egy csapással a fővárosi társaskörök legnagyobb könyvtárává tette a közel 50 év óta fennállott, de pártolás hiánya miatt feloszlatását kimondott „budai olvasó-egylet“, mely 6000 kötetet tartalmazó könyvtárát körünknek ajándékozá, nem kötvén ki más feltételt, minthogy a könyvtár nyilvánossági jellege megóvassék s így azt az I. kér. polg. kör tagjain kívül polgártársaink bármelyike is — az olvasó egyletnél eddig érvényben volt szabályok és dijak mellett használhatja a jövőben is.

A könyvtárt használni kívánó polgártársaink kötél eztetnek ezek szerint 1 frt 5 kr biztosítékot letenni és negyedévenként 1 frt 5 krt tagdíjak fejében előleges részletekben lefizetni.

Ez oly csekély dij, melyet a sokkal kisebb kölcsönkönyvtárak használatáért fizetendő nagyobb dijakhoz még csak hasonlítani sem lehet, — hozzáférhetővé teszik e könyvtárt — s ez által nagyban elősegítik a közművelődést — oly egyének számára is, kik a magasabb dijak miatt, más kölcsönkönyvtárt esetleg nem használhatnának.

Körünk tagjai biztosítékot nem tartoznak letenni, de előleges részletekben fizetendő évi 2 írtért használandják könyvtárunkat.

Tekintve azt, hogy a kör régi könyvtára a budai olvasó-egylet átengedett könyvtárával egyesittetvén, oly ritka terjedelmű és értékes munkákban gazdag könyvtárrá alakult, mely nemcsak a kötetek száma által, melyek 10.000-et meghaladnak, — de tartalmukat tekintve a külföld legnevezetesebb Íróinak kitűnő fordítású müvei mellett, a belföldi irók összes jó- hirü munkáit foglalja magában, — tekintve továbbá azt, hogy kerületünk lakossága túlnyomóan az intelligens osztályhoz tartozik s mint ilyen a szellemi élvezetek dolgában még nagyobb áldozatoktól sem riad vissza — alapos reményünk van, hogy az egylet könyvtára tagjai sorába mihamarább a kerület értelmiségének összeségét felvenni szerencsés lesz s ez által azon helyzetbe jut, hogy a már most meglevő hatalmas könyvtárt tovább is fejlesztheti és az irodalom újabb termékeit is könyvtára részére beszerezheti.

Megemlítjük még, hogy a kerületi népkönyvtár is a legrövidebb idő alatt körünk könyvnézve, — többet ért, van benne egy élelmes korcsmáros, a ki jól behűtött sörrel, szalámival, sódarral, kávéval — és más tavaszi ozsonnákra alkalmas élelmiczikkekkel könnyít a kirándulók fáradalmain — no meg a zsebein is.

Maga a „vadászlak“ is érdekes épület. Anno 1885 — az első országos kiállítás ideje alatt — ott állt a városligetben, büszkén foglalván magában az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter kiállítását .... Ha az idén is lenne kiállítás, azt hiszem a mostani kultuszminisztérium pavillonját produktumaival együtt legszívesebben a — Kakuk-hegyre helyez- nők el: hiszen ott is szép a kilátás.

Vig dalolással ereszkedtünk le a Disznófőhöz, a Zugligetbe, a honnan a lóvasút gördített be ismét a városba.

Oly élénken emlékezem vissza mindenre és csak azon csodálkozom, hogy mindezeket látni tudtam s hogy nem homályositotta el ez emlékeket azoknak a fekete szemeknek a ragyogása, melyek oly veszedelmes tulajdonai voltak egyik bájos „kiránduló-társnőmnek“ . . .

Ä villanyos csengő csillingelése s a vasrácsos kettős kapu csörömpölése kiragad ábrándozásomból — ezek emlékeztetnek a valóra. Nem a budai hegyek között sétálok! Azok messze vannak innen s én egy évig nem láthatom őket!

Sietek tehát a postás elé, — mert az csöngetett be az imént — hogy legalább hirt halljak, olvassak felőlük; talán épen egy tavaszi kirándulás hirét Írták meg otthonról ... ?

tárát fogja szaporítani s igy bizton állíthatjuk, hogy mindazok kik könyvtárunkat használni fogják, kellemes, tanulságos és költség tekintetében számba sem vehető szórakozást fognak találni.

Erényi Antal,

A régi Budáról.

Irta : dr. Baróti Lajos.

(Folytatás.)

Bonfini adatait a királyi palotáról némileg kiegészítik a későbbi leírások, a melyekből kitűnik, hogy az II. Ulászló idejében még mindig régi fényében ragyogott.

1502 őszén az udvar addigi csöndjét szokatlan vígság váltotta föl. Ugyanis a király megemlékezvén ama bizonyos bibliai mondásról, mely Ádám óta majd minden férfinak eszébe jut, nőül vette Candalei Anna herczeg- nőt, a franczia királyné rokonát. A menyasz- szony kíséretében levő urak egyike a Székesfehérvárott történt nászünnepélyről és koronázásról, valamint a budai ünnepélyekről értesítvén a franczia királynét, természetesen Budáról s a királyi palotáról sem feledkezett meg.

Az utóbbiról az elragadtatás hangján ir. Azt mondja róla, hogy szebbet képzelni sem lehet s hogy szépségét még emeli gyönyörű fekvése. Nem győzi magasztalni a palotában látható szebbnél szebb üvegfestményeket, bútorokat és selyemszőnyegeket, mely utóbbiak közül különösen a Trója ostromát ábrázoló nyerte meg tetszését. Talán ez borította falát annak a teremnek, a melyben a király lakomát adott s a melyről a franczia főúr — a ki pedig otthon királyainak palotájában nem egy gyönyörű termet láthatott — úgy nyilatkozik, hogy az a világ egyik legnagyobb és legpompásabb terme.*)

A palota egyik legfőbb nevezetessége Mátyás korában és utóbb is Mátyás király híres könyvtára volt. Erre vonatkozólag a legrészletesebb adatokat Oláh Miklós, a későbbi esztergomi érsek egyik müvében találhatni. E művet a tudós főpap ugyan 1536-ban, Brüssel- ben irta, ahol mint II. Lajos özvegyének egyik főtanácsosa tartózkodott, azonban épen a királyi palota és általában Buda leírásából látszik, hogy régebbi, 1526 előtti állapotokat rajzol, mikor Szolimán gyászos emlékű elsi látogatásának nyomai a városon és a királyi palotán még nem valának láthatók.

A könytár két teremben volt elhelyezve. Az egyik a görög, a másik a latin kódexeket vagyis írott könyveket foglalta magában. A könyvek gyönyörű miniatureökkel voltak díszítve. Kötésük is rendkívül díszes volt: színes selyem vagy bársony, a melyet aranyos czifrá- zatok tettek még díszesebbé. A táblákat aranv- és ezüst csattal kapcsolták össze. Oláh Miklós öreg emberektől hallotta — kétségkívül akkor, mikor még H. Ulászló és II. Lajos udvarában tartózkodott — hogy Mátyás király állandóan har- mincz könyvfestőt tartott, a kik a könyveket másolták is. Felügyelőjük egy Ragusai Felix nevű tudós férfiú volt, aki egyaránt értett latinul, görögül és arabsul s a ki ügyesen bánt az ecsettel is. Ő ügyelt arra, hogy a másolásnál hiba ne essék.

A könyvtárt Candalei Anna kísérője nagynak mondja, mégis csak 300—400 kötetre becsüli. Ez a szám azonban kétségkívül nem felel meg a valóságnak. Oláh a könyvtár nagyságáról nem szól, de fölemlíti, hogy a nagy könyvtáron kívül még két kisebb könyvtár is volt.

Oláh Buda városáról és környékéről is részletesen ír. Szerinte Buda az olasz, nemet, lengyel és török kereskedők gyülekező helye és egész Magyarország kereskedelmének középpontja. A kereskedők házai — ezt az előbb említett franczia főúr leveléből tudjuk — olasz vagyis renaissance-stilben voltak építve.

A város környékét Oláh „elbájoló-“nak mondja. „A várhegy tövében — úgymond —

*) S valóban úgyis volt. Oláh Miklós, ki sok országot bejárt, 1536-ban azt írja, hogy csakis Páris- ban, a parlament épületében látott aranyozott deszkákkal és gerendákkal kirakott termett, a milyenek a budai és a visegrádi paloták számos termei.