Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-03-05 / 9. szám
Budapest 1893. (2.) BUDA és VIDÉKÉ Márczius 5. rék iparos ifjúságtól, hogy a nevezett helyeken ebben az idényben még három vasárnap tartandó földrajzi előadáson, minél számosabban jelenjenek meg, hogy önképzésöket ezek hallgatásával meg- könnyitsék. Az ipar fejlődésének biztositéka az iparosok műveltsége, mit minden alkalmat megragadva, fokozni kell, Erdélyi Gyula, A várból. Ama várakozáson felüli rohamos emelkedésnek, melyet utóbbi időben Budapest fő- és székvárosunk életében örömmel constatálhatunk, — egyes sugarai a fő- és székváros mostoha gyermekére, a csendes budai várra is vissza- sugárzanak; — csakhogy míg Pesten uj városrészek, fények körutak, pompás középületek, nagyszabású gyártelepek stb. emelkednek mintegy varázsütésre, — addig a vár megőrizve történelmi traditióit, megtartva sajátszerü eredeti charakterét: — lassanként lépésről-lépésre igyekszik Pest világvárosszerü emelkedését követni. A pompás királyi palota rövid időn kiépitve, két csász. és kir. főherczeg állandóan etablirozva, a herczegprimás az egész telet budavári palotájában tölti; az érseki vikariatus itt van elhelyezve, főpapjaink beköltözését a kalocsai érsek már megkezdette ; főrangú családjaink közül a Zichyek, Hunvady, Batthyányi, Festetich, Kor- niss stb. grófok itt rendezték be fényes háztartásaikat s igazán ha még a királyi palota nem lenne olyan ijesztően csendes, — mily szépen visszaálmodhatnánk azon régi-régi időket, a melyeken olyan jól esik lelkűnknek elmerengni! Minél nagyobb arányban tűnik fel azonban előttünk ezen emelkedés, annál inkább kidomborodnak egyes nagyobb hiányok is, annál világosabban kézzelfoghatóbban lépnek előtérbe oly dolgok, melyek természetüknél fogva megkövetelik, hogy velük behatóbban foglalkozzunk, különösen akkor, ha az örvendetesen megindult emelkedést egyoldalúvá tenni nem akarjuk. Az érem fényes oldala után, — nem akarnám, hogy úgy mondjam — a másik oldal rozsda foltjait egyszerre elpmutatni, épen azért első sorban csak egyre,-^ama csaknem botrányosnak nevezhető állapotraj óhajtom a figyelmet felhívni, hogy az egész várban egyetlen szálloda, kocsi zörgés s egyidejűleg intett . . . György gazda az elnöknek, hogy rendben van minden. Elnök akkor egyébb tárgy hián, az ülést berekesztette s átadta a szót a helyéből már emelkedő Willibald urnák. A német nem volt nagy szónoki tehetség, de azért a mit mondott annak mindnek megvolta maga hatása. Különösen érezte ezt . . . György gazda, a kit két markos embernek kellett ott a „kimérő“ mellett fogni, hogy kárt ne tegyeu a németben, mert csakúgy toporzékolt benne a szenvedély . . . Legjobban meglepte Willibald urat az az érthetetlen közönyösség, melylyel beszédét kisérték. Kezdetben azt hitte, hogy talán nagyon is burkoltan fejezi ki gondolatait s elkezdett meztelen leplezetlenséggel beszélni, s mikor azután ez sem használt, kijött a konczeptusból és sietett befejezni mondokáját. Néma esendben ült le, sehol egy meggyőzött, rokonszenves arcz, sőt a^ mint mellette, körülötte összesúgtak, kezdte magát ugyanis rosszul érezni. Szeretett volna menekülni ebből a kinos helyzetből . . . Ez a merev fogadtatás alkalmas bevezetése volt annak a viharnak mely nemsokára elementáris erővel tört ki és tépte szét Willibald ur dédelgetve ápolt reményeit. Egy ünnepi, kimagasló mozzanata következett most a programúinak (mi ezen a néven ösmerjük: baka viczcz!) bár Willibald úr ezt szivesen elengedte volna, csakhogy a dologhoz hogy sikerüljön épen ő, és csakis ő kellett. v Mint mikor arczkép leleplezéseknél szokás, hogy a függöny a képről legördül, azon módon egyetlen egy vendéglő sincsen. Ama sok katonatiszt, kiknek Lobkovitz herczeg hadtestparancsnokkal, vagy Rohonczy generális térparancsnokkal, az intendaturával vagy épen az újonnan épitett laktanyában dolguk akad: papjaink, kik akár a herezegprimáshoz, akár a vicariatushoz jönnek : ama nagyszám — legtöbbször vidéki érdekeltek, kiknek akár a miniszterelnökségnél, akár a pénzügyi-, honvédelmi, vagy horvát minisztériumnál elintézni valójuk van, — kénytelenek:, — bármily kényelmetlen is az reájuk nézve, — nemcsak lakni, hanem még az étkezés végett is Pestre menni. Már pedig tekintve az elősoroltak nagy számát, hozzávéve még az utazókat s magukat a vár lakóit is — oly summát kapunk, a mely nemcsak megérdemli, de egyenesen meg is követeli azt, hogy ezen anomalia minél előbb megszüntessék. Különben maguk a várbeliek is régóta érzik ezt a hiányt s ennek következtében született meg az a terv, hogy az u. n. Fortuna- épületet, mely régebb időben is ezen czélra szolgált, — vissza kell szerezni eredeti rondel- tetésének; miután ez azonban egyrészről még állami bérlet alattt .van, — mely csak két év múlva telik le, s annyira a kérqést elodázni nem lehet, másrészről sokkal nagyobb is, mint a minőt a tényleges szükséglet igényelne, — nézetünk szerint más kisebb localitásra lenne szükség, minőt az esetleges vállalkozó minden nagyobb utánjárás nélkül találhat, hol a megfelelő 8—10 vendégszoba, 2—8 étkező helyiség, a szükséges mellék lokalitásokkal egyetemben könnyen elférne. A berendezés, kiállítás stb. tekintetében nincsenek nagy igényeink, a modern luxust minden aranyozásával, bársonyaival és márványaival együtt, — mint a melyél különben is mindig csak az árak, kiszolgálat stb. rovására esnék sőt magának a vállalkozónak existen- tiáját is veszélyeztetik: szivesen elengedjük egy kevés, egyszerű — tisztaságért; a magas röptű, változatos étlapokhoz sem ragaszkodnánk, a külföldi kisebb városok mintájára — hiszen maga a vár is ilyen! — beérnénk rövid étlappal és jól tisztán, Ízletesen készült ételekkel. Mint főtényezőt ki kell emelnem azt, hogy ily szempontok mellett a vállalat semmi nagyob tőkét nem involvál, az elkerülhetetlen kis befektetés pedig busásan behozná a kamatokat. Papp István. * I i gördült — nem is annyira függöny, mint in- ! kább egy termetes ponyva Willibald barátunk I kérdőjellé görbült alakjára. Hogy azután mi történt, arról legkimeri- tőbben tudna beszélni . . . György gazda, a ki gondviselés által pazarul megáldott két öklét három napig hordta gipsz közé ékelve; csakhogy eredeti formáját — hacsak megközelítőleg is, de visszanyerje. Büszke is ám még ma is rá, és szivesen beszéli is el, ha kérdik : miért is pokróczozták meg azt a németet ? Reiner Willibald iír pedig, a mint a ponyva szűk világából kibontakozott, minden érdemleges felvilágosítás mellőzésével, az imént elnöklő . . . István ur és egy más ismeretlen (Willibald ur bizony nem igen emlékezett a nevére, de talán a sajátját sem tudta volna hirtelenében megmondani) gondviselésére bizva, a kint várakozó konflis közreműködésével a mai „Nyugati Vasút“ „indul“ oldalára vitetett... Willibald ur agyvelejében minden olyan zűrzavarosán kergette egymást s ha nem érezte volna annak az irgalmatlan masszírozásnak erős fájdalmait, bizonyosan elhitette volna magával, hogy alszik. De hogy mindez nem lehet álom, érezte akkor is, a midőn hogy a coupéba kapaszkodott, hát nagyon jólesett kísérőinek karjaira támaszkodnia. Az elnök ur ekkor a markába nyomott egy Drezdáig szóló elsöosztályos jegyet s hau- gos jóéjszakát kivánva, becsapta a coupé ajtaját. Reiner Willibald ur pedig, a kerekek egyhangú zakatolása mellett bizonyára inkább gondolt minden másra, mint arra, hogy neki küldetéséről egy kis jelentést is kellene Írnia . . . A budai festó'k. Myzlai Mojtá-tól A „Buda és Vidéke“ 12-ik számában, abban a czikkelyben, mely két budai festőnővel foglalkozik egy Falkoner nevű festőről emlékezik meg az iró, én ezenkívül még több multszázad- beli budai festőt szándékozom a budaiaknak bemutatni, kikkel Némethy Lajos révén ismerkedtem meg az „Archeológiái Értesítőben.“ Az 1755-iki népösszeirás eredményét tartalmazó iratokból, melyeket a budavári főplébánia levéltárában lehet megtekinteni, azt látjuk, hogy a Falkoner családból kikerült festőkkel egyidőben még több festő is volt Budán, ezeket persze nem kell mind művészeknek képzelni, mert festő név alatt volt bejegyezve az a mesterember is, ki czégérekre festett zöld oroszlánt, arany szarvast, fekete kutyát, két kék bakot stb. Tehát csak azokat fogom az olvasók körébe vezetni kikről biztosan tudom, hogy a czégér festésen kívül magasabb ambitiójuk is volt. A többieknek csak nevét sorolom föl. Különben nehogy igazságtalan legyek ki kell jelentenem, hogy azok között is lehetett jó festő, kiknek csak nevét jegyezte föl a városi írnok, mert valószínű, hogy soknak kallódtak el művei. Falkoner György szent képei igen népszerűek lehettek abban az időben, mert egy Taub nevű budakeszi lakos betegsége alatt megfogadta, hogy ha fölgyógyul vele festet egy képet, melyet a Budára vezető ut melletti tölgyfák egyikére fog akasztani, mégis tette s e tölgy mellett keletkezett a „Makkos Máriának“ nevezett bucsujáró hely. Később e kép a Zichy család 1768-ban építtette kápolnába került, ma pedig a budakeszi templom oltára fölött van. Taub uram nem sokra becsülte saját egészségét és a művészetet, mert Falkonernek csak 2 rénes forintot fizetett müvéért Valamivel többet, 34 irtott kapott a Szent Annáról nevezett vizizárosi templom számára festett képért, mely szt Annát ábrázolja a mint a 10 éves Máriát oktatja, e kép állítólag a vízivárosi plébánia egyik raktárában hever az 1876-iki árviz óta. A 95 éves korában elhalt György fia Poli- karpus is festő volt, másik fia Henrik carme- lita lett s mint ilyet Julianusnak nevezték, ez festette rokonaival a carmeliták templomának — (a mai várszínház) freskóit. A Vízivárosban lakott Barzien János György, ki a pestbelvárosi plébánia templom főoltárképét festette, melynek tárgya a boldogságos szűz mennybemenetele. Falkoner Polikarpus fia Xav. Ferencz festette a várőrségi templom freskóit, melynek tárgya a kereszténység diadala a pogányság fölött. A budakeszi templom szentélyének boltiveit is ő festette és a nemzeti múzeumban levő képet, melyen pinx Franc. Falkoner olvasható. Ennek 1765-ben született fia festette a magántulajdonban levő, a haldokló St. Xavért Jndia apostolát ábrázoló képet, úgyszintén a tömlöczbe vetett egyptomi Józsefet ábrázolót is. Ennek felesége Okkenfusz Anna vagyonos budai polgárnő volt, úgy látszik gyermekei nem voltak, mert vagyona, melynek nem megvetendő része volt 5 kitűnő budai szőllőskert, fogadott fia Horváth Ferencz, Mészes Katalin, Yenos Margit és mások kezére került 1808-ban történt halála után. A kristinavárosi templom szentélye freskóit s állítólag a szent Józsefet ábrázoló főoltárképet is Falkoner József festette. A Szt. Zsigmondról nevezett prépostsági templom kápolnájában látható Szent Istvánt ábrázoló képet egy budai polgárrá lett, de bajor születésű Fischer Vincze nevű festő készítette, ki a főoltárképet is festette. E templom freskói a bécsi születésű Haminger Józsefnek müvei. Budának egyik legnépszerűbb alakja volt Scherevitz Mátyás, ki 1742-ben lett budai polgár, ez festette 1757-ben a kapuczinusok budai templomában a bethlehemi jászlat, a festéket hozzá a szerzet adta és tiszteletdijul 2 aranyat fizetett, neki, ez a festő a polgári gárda első századához tartozott. A fölsoroltokon kívül még a következő multszázatbeli festők neveit ismerjük, de mű-
