Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-03-05 / 9. szám
Budapest, 1893. 11. évfolyam 9. sz. Vasárnap, márczius 5. BUDA ÉS VIDÉKE KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Az I. kerületi polgári kör és a II. kér. polgári kör, valamint a krisztinavárosi vöröskereszt fiók-egylet hivatalos közlönye. KIAIxá-HIYATAn, hol előfizetői lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér.. Krisztina-ntcza 14. szám. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. I. kér., Pálya-utcza 2. szám, 33. ajtó, kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Iparosok önképzése A magyar társadalmi középosztály megteremtése érdekében sok érdekes és érdektelen indítvány került napfényre és papirosra. Hol van hát a magyar társadalom középosztályának igazi gyökere, a honnan megeredve izmos terebélyes fává fejlő Jhetnék.. Melyik osztály lehetne ennek a fának igazi nevelő talaja. Nem mondunk valótlant, ha azt állítjuk, hogy a legjobb talaj —, a legalkal- kalmasabb talaj. Legalkalmasabb talajt pedig akkor találhatunk, ha a talajt a művelés által a mennyire lehet egyenlővé teszszük: Itt minden tár adalmi osztály szerepet vállalhat és magát szellemileg jellemileg önképezve, a középosztály megteremtésében részt vehet. Minden rázkodtatásnál több vá’asz- falatt rontott és ront le a művelődés; ez hozza legközelebb egymáshoz az embereket, természetesen zsinórmértékül nem a kivételeket, de a nagy többséget véve fel. A társadalom ereje a közműveltség, mely a vagyonosodásnak is termékenyítő anyaga. A társadalmi egyenlőség létfeltétele a műveltség, mely nélkül senki a közügynek nem használhat, abban részt nem vehet, pedig munkánkból megmaradt felesleges időből embertársaink javára is kell egy némely részt fordítani. Gróf Széchenyi István a napot foglalkozási körökbe osztva be, azt ajánlotta, hogy 6 órát a tanulásra szenteljünk. Ma fájdalom igen kevés embernek van úgy beosztva a létért való keserves küzdelemnél fogva az ideje, hogy hat órát tanuljon, mert rendes foglalkozásán kívül, még mellékfoglalkozást kell űznie vagy munkaidejét majdnem erő t ti feszítve meghosszabbítani, hogy küzdve megélhessen. Leginkább kimerül testileg napi foglalkozásában az iparos osztály, a melyből jó részben alakult Németországban a közép osztály s a melyből nálunk is nagy zöm sorakozott és sorakozik ide. Az iparostól különösen küzdelmei első évében alig lehet kívánni, hogy testileg kimerülve azonnal neki fogjon és megrabolva éjjeli nyugalmát siessen utánna pótolni azt a mi ismeretéből hiányzik Azt is be kell vallanunk, hogy az iparos iskolákat, az esti oktatásokat sem látogatják az iparos tanonczok, mint kellene. Hiszen lapunk legközelebbi számában közöltünk egy felhívást az iparüzlet tulajdonosokhoz, hogy a tanonczokat több lelkiismerettel és szigorúsággal szorítsák az ipariskolák látogatására. Ez az idő az, a mikor a serdülő ifjú lelkes és ügyes tanítók vezetése a'att elsajátithatatja későbbi önképzésére az alapot. így valósulhat meg az a nagy czél, mit az iparos munkások képzésére alakult országos bizottság kitűzött. Ezt a bizottságot, még Baross Gábor alakította, elnöke Jónás Ödön műegyetemi tanár, ki lankadatlan buzgalommal tölti be tisztét és nem csak a fővárosban, hanem a vidék nagyobb városaiban szervezett népszerű előadásokat az iparos ifjúság részére, hogy megköny- nyitse azoknak az önképzést Tőle értesülünk, bogy mig a pesti oldalon zsúfolt termek előtt folynak az előadások addig Budán, — melyek vasárna- ponkint a Il-ik kerületi főreáliskola és a III-ik kerületi polgári iskolában tartatnak igen gyéren járnak az iparosok.— Az ügyet azért tárgyaltuk annak megfelelő fontossággal, mert elvárjuk a bndai deA „BUDA cs VIDÉKÉ“ TARCZAJA. Az egynapos asztaltársaság. Irta : Csike Imre. Akkor volt biz az és nem is olyan régen, a midőn a „alig. deutsch. Schulverein“ jobbára politikai czélok rugóitól imlítatva, a szászföldet elárasztotta ügynökei által. » Hogy-hogy nem, azt már biz én nem tudnám megmondani, egy ily fajta ember elakadt ide is a Krisztinavárosba. Tán nem voltak egyébb szándékai, csak a kíváncsiság hozta ide, ám meglehet. Vagy talán — mert akkoriban még volt mit a lopóba szívni abból a jó budai bikavérből — mondom talán ez hozta ide, az is meglehet. De hogy erx*ől a látogatásáról megemlékezik és soha sem felejti el, no ezt már biztosan állíthatom. A dolog úgy történt, hogy Reiner Willibald ur (igy hívták ezt a jó urat), megértvén a kocsmai jelvények internationális jelentmé- nyét, betért ott a Városmajorban egy ilyen bormérésbe. Kezdetben nagyon szótalan volt, csak a nyelvével csettingetett hébekorba, nyilván mert ízlett neki a bor, de később azután a nyájas házigazda, de legfőképen a tüzes sashegyi, megoldották a nyelvét a kelletténél még jobban is. Elannyira, hogy a házigazda küldetésének czél- jával, szándékaival terveivel teljesen tisztába volt azzal is, hogy mit kellene és mit fog ő ezzel az emberrel tenni.. . Mert ilyen pompás fogást nem szabad elszalasztani. Hát, hogy a kezére játszók, kezdte befeketíteni a magyarokat, (pedig Isten bocsássa a bűnét, testestől-lelkestől magyar érzésű volt) hogy azok mennyire gyűlölik a németet, tűzzel- vassal magyarosítanak, az apró gyermekek nyelvét hogy csavarják gúzsba, hogy azt a ropogós, pattogós magyar szót (a mit az a német gyomor oly nehezen vesz be) kiejthesse, egy szóval, hogy milyen szomorú jövőnek néznek elébe! Szegény jó . . . György gazda, a mig ezeket mondta nem győzte a keresztet vetni, hogy az Isten a bűnét megbocsássa a mért oly gáládul szidalmazza a magyar szót. No de leszámolok én még ezzel vigasztalta önmagát. És le is számolt derekasan . . . Úgy beszélték volt a dolgot meg, hogy a holnapi nap estélyén egy „asztaltársas ág“ (itt is hazudott az öreg) tartja összejövetelét nála, a mi németünk beszélni fog nemzetboldo- gitó eszméiről. Ebben állapodtak meg, s igy váltak el egymástól. Kölcsönösen örvendtek azután a történtek felett; a német is, meg a magyar is és kölcsönösen mégis voltak egymással is, meg önön magukkal is elégedve; a német is, meg a magyar is ... . Hogy a német készült, s hogy egy nagyszabású dikczióra készült, taláu mondani is felesleges. De ne is bántsuk őt, hadd dörzsölje a tenyerét zavartalanul. Lesz nekünk emide át több látni valónk; nézzük csak, mit csinált .... György gazda? Legelsőbben is kirendelte Trézsit, (akkoriban még minden valamire való korcsmárosnak a leányát igy hívták) az ivóba, maga pedig kiczirkalmazta még egyszer pontról-pontra csata- tervét A hogy ezzel is készen volt, nyakába vette a világot — akarom mondani a kabátját, s megindult harczosokat keresni. Mindenekelőtt egy „asztaltársaságra valót“ kellett összetoborzania. Kezdte tehát az elnöknél. Beállított a nagybajuszt!, sok beszédű . . . István komájához, ki nagy kortes hírében állott, az majd csak elvezeti a gyűlést . . . Hogy . . . István megtudta, miről vagyon a szó, végigsimitotta összeránczolt homlokát s kérges tenyerével nagyot ütött az asztalra, hogy csakúgy csörömpölt bele a sok kés, villa, kanál ott az asztal fiában . . . No megállj, adta németje ! ! Kis vártatva már ketten igyekeztek kifelé, majd négyen, nyolczan, tizenhatan ugyanannyifelé, s csakhamar együtt volt a társaság. Mind szép szál emberek, tele igaz szeretettel minden iránt ami magyar. * Együtt ült már az érdemes társaság; az asztalfőn a sok beszédű . . . István elnökölt. Jobbján ült Willibald ur; hirtelen szőke arcza ideges nyugtalanságot árult el, sovány bosszú termete, mint valami felkiáltójel magaslott ki az izmos s napbarnított arczú szomszédjai közül. Szinte látszott az arczán mint lesi, várja, mikor kerül reá a sor. Elnök egy kis üdvözlőféle után, Willibald urat bemutatván, megnyitotta az ülést. Több apróbb tárgy elintézésre került azután szőny gre. . . . István becsülettel bírta a szót s oly tapintattal körültekintően és a mi fő komolyan és meggyőzően intézte az ülés folyását, hogy az asztaltársaság többi igen tisztelt tagjai, majd csak hogy ki nem estek szerepükből. A visszafojtott kaczagás kitörésének utolsó próbája alkalmával hallatszott kívülről közeledő
