Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-03-12 / 10. szám
Budapest 189o. (8.) BUDA és V 1 D EKE Más ez ins 12. herczegprimás, Lobkovitz herczeg, Zichy Géza gróf intendáns, dr. Országk Sándor, dr Gombár Tivadar s még vagy 50 érdekelt fél aláírásával egy kévényt nyújtott be a fővárosi közmunka tanácsához, melyben a legmeggyőzőbb indokok olősorolása kíséretében kérelmezték a bástya- sétánynak a primitív olajlámpák helyett gázzal való kivilágítását. Hogy aztán a közmunka- tanács a kérvényt véleményezés végett a mérnöki hivatalnak adta át, — ez pedig azon okból, mert a bástyán üzletek nincsenek a kérvényezőket az ő instántiájukkal együtt elutasította, — azt önök ismerve a fővárosi atyák eljárását — azt hiszem előre kitalálták. Az érdekeltek azonban nem hagyták any- nyibau a dolgot, hanem annak keresztülvitelére minden befolyásukat latba vetették. Most aztán megszorult a bölcs tanács ; ha enged következetlenségbe jön önmagával, — ha nem enged, — ki tudja mi mindent tesznek azok a nagy urak ! Keresett hát egy alkalmas kibúvót ebből a zsák-utczából, — s hála a vele született bölcsességnek — talált is. Bizalmas úton ugyanis felszóllitotta a gáztársulatot, hogy most csupa áldozatkészségből a tanács elutasító végzése daczára ő tegyen ajánlatot a bástyának gázzal való kivilágítására; igy aztán a tanács is tisztára lesz mosva, a gáztársulat is gavallér hírbe jön, a jó budaiak pedig öröm mámorban fognak ünnepelni! így született meg a gázvilágitás ! Hogy aztán a gáz épen szent karácsony éjszakáján született meg, az csupa merő véletlen ; hogy kevés a lámpa abba meg bele kell nyugodnunk, hogy meg épen testetlen állapotban vannak az is csak azért történik, mert külörn- ben mit szóllanának ahoz a testetlen rozoga korlátok a düledező ülő padok, egyszóval mivé lenne a harmónia?! Nos ugy-e bár még is elmondtam valamit, a mit önök nem mindnyájan tudtak, sőt engedelmükkel más egyebet is el fogok beszélni — de majd csak máskor. Papp István. A néptanító hivatása. — Somlyay József, elnök megnyitó beszéde a budai tanitóegylet f. é. márcz. 2-án tartott közgyűlésén. — Igen tisztelt Közgyűlés ! — Ez esztendőnek lezáruló napjai nevezetes eseménynek fogják évforduló napjait képezni. Az 1868-iki népoktatási törvény megalkotásának 25 éves fordulója lesz ez. — Nevezetes időpont a tanítóság, s még ehez, 5 porczió szószt marhahússal, és 5 porczió főzeléket auflággal. Ekkor aztán jön a lekváros palacsinta! Mond meg kérlek, ne kapjon az ember ilyenek után gyomorhurutot ? — De különben, mit szólsz a thémához? — No, elég jó, csak ird meg csinosan! Ezzel eltávozott. Én még hozzá sem fogtam felolvasásom megírásához, amikor 8 nap múlva megint az én János barátom állít be hozzám. — Kedves barátom! én jól meggondoltam a dolgot, ne ird te meg azt a felolvasást. Nekünk más felolvasás kell! Tudod olyan, mely a könyvtár-egyesületek világából van merítve. En azt hiszem, hogy az ilyesmi jobban hatna! — Jó, hát írunk olyat! — Volna talán ilyenforma meséd is? — Hogyne volna? Pl. „A legszerencsésebb unokaöcs.“ Mondjuk, hogy van egy gazdag nagybátyám, akinek igen szép könyvtára van. Barátai és ismerősei nagyon szeretÍK könyvtárát igénybe venni, de egyetlen kötetet sem hoznak neki vissza. Egy revízió alkalmável csak azt veszi észre, hogy fél könyvtára hiányzik. Roppant dühbe jön és megfogadja, hogy egyetlen kötet könyvet sem vesz többé, hanem beiratkozik a II. kér. népkönyvtár-egyesületbe. Innen kiveszi egyízben Robidá- nak a XX. század czimü regényét, melynek elolvasása közben megüti a guta. És én végre mint egyedüli rokona, összes vagyonának örökébe jutok. No. jó lesz-e ez ? — Nagyon pompás, ennél maradunk barátom ! Ezzel megint eltávozott. De másnap meg már korán reggel rontott be hozzám. szeretem hinni, hogy az egész magyar nemzet életében. Huszonöt évvel ezelőtt mondotta ki hazánk törvényhozó testületé, hogy azon kiválóén fontos kérdések között, melyek a nemzet életerének úgyszólván forrását képezik, a népnevelés ügye az elsők közt foglal helyet. Égetően szükség van arra, hogy az életbevágó kérdés törvényhozási utón oldassák meg. S még az évben megalkotta a törvényhozás a XXXVIII. törv. czikket mely új irányt volt hivatva adni a hazai népoktatás ügyének. Mi vált be a törvényből az eltűnő negyedszázad alatt ? Ne kérdezzük ma, ne bonczol- gassuk! Hisz’ úgy is tudom, hogy egyesületünk készül majd méltóan ünnepelni meg ama nagy napot, mely új fényt hozott az iskolák életébe; reményt, vigasztalást öntött azok munkásainak, a néptanítóknak leikébe. Akkor majd elég alkalmunk lesz mélyebben beletekinteni a 25 év történetébe. Egyet azonban a tények ma is bizonyítanak már, s az az, hogy a magyar nemzet népoktatás ügye egy negyedszázad alatt rohamosan haladt előre s bátran állíthatjuk azt is, hogy e negyedszázad nem egy, de talán több század mulasztásait hozta helyre. S kinek köszönheti a nemzet e szép haladást, e meglepő sikert? — Feleljen erre annak a halhatatlan nagy embernek a szelleme, ki első vett részt a törvény megalkotásában, s ki szellemének örökkön fénylő világával itt őrködik folyton e nemzet s annak legszerényebb napszámosai: a néptanítók felett. — 0, br. Eötvös József mondta azt 25-évvel ezelőtt, hogy : népnevelésünk emelkedéséhez az egész nemzet közreműködése kívántatik, de az egész nemzet körében éppen a néptanítók osztálya az, melytől enagy nemzeti feladat megoldása leginkább függ. — Felismerte ő azt az erőt és hatalmat, mely a néptanító munkájában rejlik, azért hangoztatta nem egyszer, hogy: a népiskolában tulajdonkép minden a tanítóktól függ, és bizonyos, hogy ha néptanítóink mindenike annyit tenne, a mennyit tehet, a meglevő hiányok mellett is népoktatásunk rögtön a legnagyobb átalakuláson menne keresztül. Tőlünk, néptanítóktól várta Eötvös a nemzet újjászületését; meggyőződése volt a nagy államférfiunak, hogy a tanító munkájának sikere nem azon díjtól függ, melylyel fáradozása jutalmazva van, hanem azon buzgalomtól, melylyel hivatását betölti, bármennyire sanyarú legyen is különben helyzete a tanítónak. — Barátom baj van ! Ezt a guta-ütéses felolvasást neked egyáltalában nem szabad megtartanod. Hiszen, te ezzel, nemhogy tagokat szereznél az egyesületnek, hanem még a meglevőket is elriasztod. Ezt a fölolvasást hallva, az egyesület tagjai rögtön bejelentik kilépésüket, annyira megijednek a gutaütéstől. Épen egy ellenkező tárgyú felolvasás kellene! Érted ? *— Hogyne érteném ! Hát írunk majd egy ellenkező tárgyú felolvasást, egy valóságos szerelmi históriát, melynek czime pl. M é r t lettünk mi a könyvtár-egyesület tagjaivá? Kezdődhetik ezen a bálon Pista meg Irén halálosan beleszeretnek egymásba. De az árgus-szemű mama és egy minta-erkölcsü vén leány nagynéne roppant akadályokat gördítenek a szerelmi idill elé. Könnyfacsaró tortúrák után végre eszükbe jut egy mentő gondolat: mind a ketten belépnek a könyvtár-egyesületbe. Könyvtáréra után hazakisérgetések és kurizálások. A könyvtárból kivett könyvek rendkívül alkalmasak szerelmes billet-doux-k és forró ömlengések kölcsönös kicserélésére. Ezalatt múlik az idő. Pista hivatalt kap és elveszi Irént. Nagy lakzi sampanyer, nászutazás és Yelencze! Nos, hát mit szólsz ehhez a tárgyhoz ? — Ez az igazi felolvasás barátom! Mert ebben nem is egy, hanem egyszerre 2 uj tagot kap az egyesület. Ezt fogod fölolvasni! Ezt, ezt ! Ez az a felolvasás hölgyeim és uraim a melyet én otthon felejtettem! De azt hiszem, hogy kárpótoltam önöket, mert én tulajdonképen 3 fölolvasást olvastam föl. Pedig akármibe mernék fogadni, hogy ez volt a legrövidebb felolvasás ! „A tapasztalás igazolni fogja — igy szól egy helyen — a néptanítókban helyezett azon bizodalmamat, melylyel népoktatásunk gyors emelkedését buzgóságuktól várom.“ Nem érte meg a hazáját lángolón szerető nagy hazafi, hogy magasztos ideáját a népnevelésügy gyors fejlődéséről megvalósulva s a tanitókba vetett bizalmát megszilárdulva lássa. Mi, kik e szerény egyesületben együtt munkáljuk a nevelés ügyét, bizonyíthatjuk, hogy bold, miniszterünknek felőlünk táplált véleménye igaz volt, erős alapokon ngugodott s nem jntott a csalódás örvényébe. Mellettünk bizonyít a nevelésügy gyors fejlődése is. A mi mai gyülekezetünk is tanúságot tesz arról, hogy megértettük Eötvös szózatát s hivatásunkhoz méltóan munkáljuk a népoktatás ügyét az iskola falain belül, de szeretettel munkáljuk ezt e falakon kívül is. Huszonnégy év óta állunk egyesülve, mint egy test és lélek a legszentebb czél szolgálatában. Erősek voltunk a munkában; ápoljuk az erőt még nagyobb gonddal és szeretettel a jövőben is ! Egy reményt ne öljünk ki szivünkből! A mint mi megértettük Eötvös szózatát, reméljük mi is teljes bizalommal, reméljük csügge- detlenül, hogy a nemzet is meg fogja lassan- lassan érteni néptanítóinak jobb sorsért, kedvezőbb anyagi helyzetért imádkozó szavát. Adja isten, hogy ez idő mihamarább bekövetkezzék ! Egy kis gyakorlati séta. Lapunk czime által bátorítva s a tavasai szellőtől csábítva, bátorkodom ezúttal a mi ragyogó szép vidékünkre egy kis sétát tenni, azzal a meggyőződéssel, hogy a nyájas olvasó szívesen fog követni. Nem megyünk virágot szedni, mert még nincs; nem törtetünk tüskön- bokron keresztül, hegyoldalon fel és le, mert még hiányzik az erdők tavaszi, szűzies zöld lombozata és hó s sár fedi még a mezőt, erdőt egyaránt. De nem is a természet szépségeit akarom ma vizsgáló szemmel átkutatni újabb és újabb meglepő titkaiban, hanem áldásos, a szorgalmas embernek életét, örömet szolgáló bőkezűségét. Sajnos, mo3t már régi nóta, hogy bizony elhagyott minket a hajdan oly pazarul szóró anyaföld, elvonta tőlünk a századok óta megszokott jövedelmező ajándékot, csak mutatványnak hagyván itt-ott egy árva szőlőtőkét. És ott, a hol a budai tüzes bornak lelkesítő forrásai között büszke önérzettel örvendezett a kecsegtető jövő termésnek — a termelő s a fogyasztó egyaránt, — ott terem a jámbor igásló részére a luczerna, ott a hájat alkotó tengeri vagy a kapaszüretnek érő burgonya. Hogy e termények kevesebb munkáltatást, kevesebb pontos gondozást igényelnek, valószínű, hogy sokkal kevesebb jövedelmet hajtanak, mint hajtottak az immár elpusztult szőlők, bizonyos. De nem létezik-e a világon más mint szőlő, gabona vagy burgonya ? Kell-e a mondható legnemesebb kultúrából gondatlanul átmenni a keveset jövedelmező közönséges mezőgazdasághoz? Kell-e a mindennapi silány felszínen maradni? Szeréuy véleményem szerint nem. Itt is, mint mindenütt, csak jó akarat, a világban mindent alkotó, az ügyhöz való szeretet szükségeltetik, hogy egy régihez legalább megközelítőleg hasonló állapot léte- síttessék. A kinek bizalma van az uj szőlőfajok iránt, a ki megteheti annak módjában is van egy uj szőlő-mivelést kezdhetni, talán sikerül a borászat ellenségét legyőzni; de a ki nem várhat évekig, vagy más okokból sorsát, élete fenntartását nem akarja a szőlőtőkére bízni, lépjen bátran egy uj küzdőtérre s legyen meggyőződve, hogy a komoly szorgalomnak ki nem marad a kellő jutalma. Egy nagyváros félmillió lakossal sokat igényel, sokat emészt, sokat fizethet. Hogy a főzelék és a zöldség termelése a mi vidékünknek egy hét pecséttel elzárt titok, mindennap láthatjuk, ha a hazatérő falusiak valamennyien a fővárosból visznek kosarukban haza zöldséget és főzeléket, a hol nehány négyszögméter minden porta mellett, mely most mint pázsitos, dudvás szemétlerakodó helyül szolgál, a családot
