Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-11-19 / 46. szám
Budapest 1893 (3) B U D A és VIDÉKÉ November 19. Jelen sorok írója az előbb elmondott dolgokkal a Lágymányos felhasználása tárgyában legbensőbb meggyőződésének adott kifejezést és még csak azt akarja kiemelni, hogy tökéletesen hamis azok felfogása, kik azt hangoztatják, hogy a főváros Kelenföld érdekében, azaz inkább annak birtokosai érdekében nagyobb szabású munkálatokba fogjon. Ez a lehető leghamisabb irány. Nem a földbirtokosság, de igenis Budapest főváros összlakosságának, az egészséges általános fejlődés, a közegészségügy érdekében szükséges, igenis parancsoló szükség, hogy ez a közvetlen közelségben fekvő, nagy kiterjedésű, egészséges és lehető legtisztább levegővel bíró terület a főváros lakossága számára megközelíthetővé tétessék. Hisz a jelenlegi helyzet diktálja, hogy ez a belváros szomszédságában fekvő parlag terület a város kiterjedését elősegítse. Minden nagyváros középpontjából egyenletesen fejlődik köralakban, csak Budapest kivétel e szabály alól. Itt látjuk ezt az annomá- liát, hogy a körébe beleeső legszebb negyed ki nem használtatott, mi által természetesen a többi negyedek is szenvednek. Logjobb példa reá a IV. kerület. Ez nem képezi többé, mint a hogy kellene lenni, a város szivét, ma a központ a nagy körúton van és ha ez az egyenlőtlen fejlődés tovább tart, nemsokára a Rákoson lesz a főváros szivére, a IV.-kerület meg külvárossá hanyatlik. Ha a többi fővárost, igy legközelebb Bécset is tekintjük, látjuk, hogy a város körben fejlődött a belváros körül, a mi belvárosunknak azonban a Dunánál el van vágva ütere és az élettelen elhagyatott Kelenföld reá veti szomorú visszfényét a IV. és IX. kerület álomcsendes utczáira. Ha azonban ez az eddig elhanyagolt Kelenföld szerves összeköttetést nyer a fővárossal, akkor ennek egészséges hatása nem csak az emlitett két kerületben, de még a Lipótvárosban is érezhető lesz. Egyleti élet, A „Buda és Vidéke“, mint lokális érdekű hetilap hivatva van azon vidék minden viszonyainak és sajátosságainak fölkarolására, mely vidék, mint érdek-kerület, ép e laptól várja a sajtóbani védelmét és képviseletét. Mint ilyen lapunk már programmjánál fogva is, úgy a köz- mint a magánélet fontosabb és tanulságosabb mozzanatait nemcsak egyszerűen közölni, hanem azok jogosságát avagy téves voltát higgadtan mérlegelni, avagy a nagy közönség rostáló ítélete alá bocsájtani 8 a netáni ellenbírálatokat szépitgetés nélkül nyilvánosságra hozni megígérte. Hogy ezt eddig is tettük, arról tanúskodnak a már megjelent számaink, bár nem panaszként, mégis felemlítendő, hogy lapunkban eddigelé a budavidéki köz-, magán-, pénz-, tanvagy egyéb intézetek, egyletek és társulatok beléletéről, jó vagy balsorsáról, szóval azok működéséről és tevékenységéről csak édes keveset közölhettünk, miért ? mert nincs a ki bennünket e tárgyban tudósításaival ellát; pedig ép ezen intézetek és egyesületek közegei lennének hivatva az egyleti élet mikéntiségéről hébe- korba referálni. Lapunk a fenti czim alatt szívesen nyit állandó rovatot — annál is inkább, mert az egyleti életnek tevékeny fejlődése mindenkori mérföldmutatója az illető vidék közmivelődési állapotának ! ígéretünket mindjárt az alábbiakban beérkezett tudósítás közlése által valósítjuk. A t ö r ö k - b á 1 i n t i első magyar k a s z i n ó-e gyesület folyó hó 12-én, Török- Bálinton, saját helyiségében rendkívüli közgyűlést tartott, mely alkalommal id. Koritsánszky Gyula főv. tan. ur elnöklete alatt az egyesület egybegyült egyeteme titkárul Navarra József, községi segédjegyzőt választá, a ki eddig, mint ideiglenesen fölkért jegyzőkönyvvezető működött a casinó érdekében. Ugyanezen közgyűlés megerősité a titkár által kidolgozott és az egyleti választmány által már előzőleg elfogadott ügyrendet, mely immár az alapszabályok fontos kiegészítő részét képezi. — Jövőben a casinónak egy külön bizottsága is lesz, mely nyilvántartja a kiadó nyári lakásokat és igy a Törökbálinton nyaralni szándékozók megbízhatóbb módon fognak megfelelő lakáshoz jutni. Határozatba ment továbbá, hogy az ügyrendben irt előadások vagy mulatságok tiszta jövedelme mindenkor egyleti, iskolai vagy községi czélokra fordítandó és hogy az egyesület fennebb emlitett lakásügyi bizottsága a község építészeti és szépitészeti bizottmányát eljárásában gyámolitani és támogatni fogja. Sziget-Monostor. Szent-Endre felett, az ezen rendezett tanácsú városról Szent-András szigetének is nevezett monostori (hajdan rozs-) sziget legalsóbb részén találjuk Sziget-Monostor községet, melynek 237 házát 1182 magyar lakja, kiknek nagyobb fele református, kisebb fele pedig római katholikus. E nagyközség határának kiterjedése 4077 katasztrális holdat tészen és egészben a sziget- ségen fekszik, hol a fekete homokos szántóföldeken a szép kukoriczán kívül még annál is szebb rozsot termesztenek, innen van e sziget- ség hajdani „Rozs“ neve. A monostori „rozs“ kenyér, azt hiszem, eléggé ismeretes — Budapesten. Úgy a sziget, mint különösen ezen régi nagyközség nevét a szűz Máriáról czimzett keresztes vitézek társházától vette, mely lovagrend 1216-ban e szigeten —- ott. hol most e község fekszik — egy rég elpusztult monostorban helyezkedett el II. Endre adományozása s a püspök beleegyezése folytán. Ugyanezen (?) monostor később — I. Károly király korában — a szent Miklós védnöksége alatt álló s a szentendrei sziget partöbleinek csukákban bővelkedő ezen vidékétől „Chuchas“ valószínűleg „ Csukás “- nak nevezett premontrei kanonokok prépostságáé volt, melynek czime 0 felsége a király által most is adományoztatik. A megyebeli községeknek a török-járom alóli felszabaduláskor történt összeírása szerint 1690-ben Monostor népes helység volt, mely a Kecskeméten és Nagy-Kőrösön volt katonaság élelmezésére történt kivetéskor 1690-ben több, mint x/3 portára 38 mérő gabonával s 1 darab vágómarhával. 1695-ben a porták rektifikácziója alkalmából pedig 1 egész portára lett megterhelve. A m. kir. kincstár kegyurasága alatt álló s a szent Háromság tiszteletére szentelt róm. kath. plebánia-templom 1768-ban alapittatott, a reformátusok szentegyháza azonban már 1567 előtt is fennállott s váltakozva hol anyaegyház (1723-ig), hol leány-egyház (1743-ig), majd ismét anyaegyház volt (1744-ben). Anyakönyvei ez utóbbi időtől kezdődnek. 1770-ben a Mária Terézia-féle urbárium szerint ezen harmad osztályú község 24^/g úrbéri jobbágy-telekkel az óbudai korona-uradalomhoz tartozott. A Dunának emberi emlékezetet meghaladó mérvbeni kiáradása által 1838-ban itt összesen 193 épület, köztük 118 lakház és 75 istálló dűlt össze. 1848-ban ezen a VI. őrnagyi kerülethez tartozó községben 66 gyalog nemzetőr Íratott össze, kik nem vonakodtak a véradó e nemét kötelességszerüleg leróvni, sőt minthogy a szentendrei szigetségi falvak „magyar“ lakosai aránylag a legnagyobb készséggel sereglettek a haza védelmére, egy ízben panasz is tétetik a vármegyénél, hogy „Rozinán János üzér, egy orvossal és egy kereskedővel szövetkezve, a kormánytól megbízott toborzónak adván ki magát, a toborzottakat felpénzzel ellátja, később pedig — Váczon és Szent-Endrén — a törvény értelmében sorsot huzottak és besorozás alá kerültek helyettesitőiül árulgatta.“ Az 1876-iki dunai árvízkor itt nagyon kevés ház maradt vízmentesen; 20 ház összeomlott és egy emberi élet is esett áldozatul. Az élelmiszer, bútor, gabna és takarmány-készletbeni kár és veszteség mennyisége roppant nagy volt, de hasznos házi állat aránylag kevés — összesen csak 3 darab —• veszett el. A község szigetségi határában dézsmakö- teles úrbéri szőlők nincsenek, nem is voltak, a monostoriak birtokában levő, de a szigeten kívül a budai otdalon s a szentendrei határhoz tartozó majox*sági dűlőben fekvő szőlők pedig hasonlólag nem képezték a dézsmaváltság tárgyát. E szőlők elpusztulása óta a községbeliek mezőgazdasági földmiveléssel, állattenyésztéssel, főleg azonban gyümölcstermeléssel foglalkoznak; termelvényeikkel Budapestre és a közeli Szent-Endrére piaczoznak. A kis Dunán kevéssel Szent-Endre felett, a nagy Dunán pedig a falutól lefelé Duna-Keszi irányában rendes járatú rév-közlekedés vau, Budapestre azonban gőzhajó jár. A község határának alsó s a szigetnek a nagy Duna felöli részén romok nyoma látszik, melyek a római „Salve mansio Antonii“ nevű helység egy részének, mások szerint a fentérin- tetfc keresztes lovagok, illetőleg premontrei kanonokok prépostsági monostorának falmaradványai, de lehet, hogy ezen rom egy a mostani két révnél levő csárdához hasonló szigeti korcsma volt a vontató hajósok részére. Avagy talán Szempcz helység nyomát őrzi e kis rommaradék ? Mert a török hatalom alóli felszabadulás utáni állapotokat jelző 1690-iki összeírás szerint a szigetbeli községek határa nem csupán a szigeti területre, hanem a kis Dunán át a budai partra is átterjedt, mint azt Pócsmegyernél tapasztaltuk és miként látni fogjuk Tótfalu ismertetésénél. A török-világ előtt itt tehát több, immár elpusztult község létezett, ilyenek Bulgár, Szent- Péter, Torda, Yácz-Rév és Szempcz, melyek a fenti összeírásban, mint elhagyott helyek Pócs- megyer és Tótfalu után sorra emlittetnek. Bulgárt talán a mai Izbégh helyén kellene keresni, a szent-péteri templom emléke pedig Tótfalu felett romban hever. Torda és Yácz-Rév nyomára nem akadunk sehol; utóbbi tán nem is volt egyéb egyszerű révnél, mely különben Tótfaluról Yáczra ma is közlekedik. Szempcz pedig vagy Monostor alatt a sziget alsó végében, vagy a kis Dunán innen a kalázi puszta-templom körül feküdhetett, mert Bél Mátyás szerint Szempcz Szent-Endrén alól volt. Rupp Jakab „Buda-Pest és környékének helyrajzi története“ szerint a szent Péter apostolról nevezett ó-budai prépostság és káptalan itt (Szempczen) 1467-ben — királyi bizonyságlevél szerint — egy nemesi udvarházat és hat jobbágy-telket birt. Megjegyzendő még, hogy az elpusztult községek közül Yáradról, mintpusztáról Duna- Bogdány község ismertetésénél volt szó, a régi Tahi községről pedig Tótfalu község leírása alkalmával fogunk megemlékezni. Navarra József. A hírlapok magánérdekü levelezései. A napilapok szorgalmas olvasói ritka esetben mulasztják el a szerkesztői üzenetek rovatát végig olvasni. — Ma napság immár divatba jött nemcsak a világ eseményeiről a lapokból tájékozást szerezni, hanem a közönség magánügyeinek elintézését vagy vitás kérdések megfejtését is a szerkesztőségektől követeli. Ha elképzeljük, hogy gyakori esetben naiv vagy képtelen kérdésekkel ostromolják a szerkesztőséget, elgondolhatjuk, hogy ezekre helyesen vagy legalább is kielégítően válaszolni nem csekély feladat. Némely üzenet daczára ennek oly ritka bravúrral és szellemességgel adja meg a kívánt választ, hogy valóban nincs mit csodálni, ha az olvasók, kik a föltett kérdésre csak a feleletből következtethetnek, érdeklődéssel és különös előszeretettel olvassák a szerkesztői üzenetek rovatát. A lexikonok képezik a kérdések megfejtésének főforrását. Daczára azonban, hogy ezen művek a közönség kezében és nyilvános könyvtárakban ma már mindenhol feltalálhatok és az azokból nyert felvilágosítás legtöbb esetben sokkal terjedelmesebb, mint a milyet a szerkesztőségtől kívánni lehet: mindazonáltal a szerkesztői üzenetek rovata úgyszólván napról- napra nagyobb tért követel a lapok hasábjain. Közérdekű kérdésekre, melyek megfejtéséhez segédkönyvek állanak rendelkezésre, megfelelni könnyű; ámde minduntalan akadnak kérdezős
