Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-01 / 39. szám

Budapest 1893. (3.) BUDA és VIDÉKÉ Október 1. Duna folyam kellő közepén fekvő, csendes s az emberek zajától táyoleső sziget, a természet szépségei iránt annyira fogékony rómaiak által temetőnek használtatott. Itt virágzott később a czisztercziták szent Jakabról nevezett „D u n a-s z i g e t i“ és a pre­montreiek szent Mihály arkangyalról nevezett „M á r i a-s z i g e t i“ apátsága, melyeknek czimei legfelsőbb helyről még ma is adományoztatnak, itt volt továbbá a II. (vak) Béla által (1131 — 1141-ig) szent Mihály tiszteletére létesített s hihetőleg a mohácsi vész után elpusztult pre­montrei prépostsághoz tartozott templom és monostor, mely előbbinek épség­ben maradt falazati maradványaira a boldog emlékű József nádor által épült — mostani főhe rezegi nyaraló — kastélyáll. A sziget legérdekesebb helye azonban két­ségtelenül a IV. Béla által alapított dömés- rendi apáczatemplom és monostor omladékai, melyek a sziget pesti partoldalán sűrű bokrok által födve szomorú idők fenrna- radt tanúi. A gyászos emlékű sajóparti ütközetben, a mohi puszta táján nagy vereséget szenvedett IV. Béla királyunk ezer veszély közötti szeren­csés menekülése után fogadalmat tett, hogy ha születendő gyermeke leány lesz, azt Isten szol­gálatára fogja szentelni. A keresztségben Margit nevet nyert s már anyja méhében Istenek felajánlott király-leány tényleg még alig 12 éves korában vette fel a fátyolt s 20 éves korában tette le az örök fo­gadalmat az apja által részére a hajdani Nyulak- szigetén a Boldogasszony emlékére épített mo­nostorban. Margitot II. Ottokár cseh király kérte nőül (1261-ben) és szülei bele is egyeztek volna, de ö apácza marad s mint ilyen 1271-ben vé­gezte be Istennek tetsző életét. A történelmi hűség kedvéért legyen meg­jegyezve e helyen az is, hogy a kicsapongásai­ról jól ösmert Kun László királyunk, förtelmes életét féktelenebből folytatandó, erényes nejét, Erzsébetet, Károly nápolyi kh'ály leányát az e szigetbeli kolostorba záratta s Ínséggel gyötörte, ő pedig a Kaczér Eduát, egy kun főnemes leányát vette ágyasául. Margit idejében az oly szép virágzásnak indult kolostor domonkosrendíi apáczai a török félholt uralma alatt elhagyták a szigetet és magukkal vivén szent Margit holttestét, előbb Kőszegre majd Nagy-Váradra és Nagy-Szom­batra, végül pedig a pozsonyi klarisszákhoz köl­töztek (1567 táján) és a szintén e szigeten rend­házzal is birt domonkos atyák pedig már 1460 körül hagyván el a szigetet, üres zárdájukat a pálosok rendje foglalta el, kik 1493-ban a pre­montreiek prépostsági templomát és monostorát is birtokba véve, a szigetbeli ferenezrendiek helyett ők végezték a nyilvános isteni tiszteletet és a plébánia szolgálatokat ugv a szigeten, mint a hozzá tartozott „Szent Pál“ falvában, hol a János-vitézeknek vár-házuk is volt. A dömés-apáczák elköltözése után azok birtokai a budai Klarisszáknak adományoztattak s midőn 1782-ben ezek is eltöröltettek, a javak a Margitszigettel együtt a királyi patronátusi joghoz, illetőleg a kamarakincstári javadalmak­hoz csatoltattak. Ide tartoztak a mai két pilisi járásból a következő tanyai birtokok, u. m.: Békás- Magyar (Békás - Megyer), C h a b a (Pilis- Csaba), Jenő, Kalár (Kaláz, Buda-Kalász), Kezekuty (Hidegkút). Pomáz, Solmak (Salomár, Solymár), Szén t-I vány, Theluki (Telki) és Tynnys (Tinnye). A törökök által feldúlt Margit-sziget ké­sőbb, mint a pilis-csabai uradalom függeléke, buja fütermésénél fogva csak kaszálónak használtatott s utolsó bérlője (Ma­yer, óbudai lakos) abban szőlőt is ültetett 1790-ben; — később hosszú éveken át a budai irgalmasok bírták haszonbérben. Lipót királynak a pozsonyi országgyűlésen nádorrá választott negyedik fia, Sándor főher- czeg a király meghagyásából évenként 500 frtot fizetett a közalapítványok pénztárába a Margitszigetnek mulatóhelyül volt használatá­ért ; — halála után pedig József nádor választá kedvencz tartózkodási helyéül ezen már-már az elvadulásnak indult szigetet, melyet ő maga, mint passionált kertész, rövid idő alatt gyö­nyörű parkká alakított. E regényes fekvésű hely kedvéért cserélte el boldog emlékű nádorunk p ü s p ö k-1 a d á n y i uradalmát a vallás- és közoktatási alapít­ványokat illetett p i 1 i s-c sabai uradalom­ért, melynek egyik tartozéka, a Margitsziget, mostani birtokosa, József főherczeg kezelése alatt az ikerfőváros díszére bűbájos paradi­csommá Ion! Navarra József, Egy katholikus papról. Az emberiség kétségkívül egyikét a leg­szebb és legmagasztosabb feladatoknak teljesiti s egyszersmind nemes tulajdonságáról és ál­dozatkészségéről tesz bizonyságot akkor, a midőn a gondviselés által neki adott javakat nem csupán a saját czéljaira és kényelmének áldozza fel, hanem adózik e mellett abból több oly nemes czélra, mely egyrészről a népben a val­lásos buzgóságot fejleszteni, másrészről pedig a jövő nemzedék iskolai kikópeztetését és köz­művelődésének alapját megvetni van hivatva. Igen könnyen megszámlálhatjuk a mai napság már azoknak a számát, a kik a saját „én“-jükön kívül egyébbel is törődnek s jöve­delmük feleslegéből közhasznú czélokra is ál­doznak, a kik fennkölt szellemük és nemes gondolkozásuknál fogva a társadalomból mint­egy kimagaslanak. Ilyen tulajdonságainál fogva egy ritka kimagasló alakja a társadalomnak Zimándy Ignácz török-bálinti róm. kath. plébános és szentszéki ülnök, ki már számtalanszor tanú­bizonyságát adta nemes áldozatkészségének és jótékonyságának, ugyanazért egy ily fennkölt szellemű és jótékonyságairól széles körben is­mert katholikus pap nagyon is megérdemli, hogy a nyilvánosság előtt is foglalkozzunk személyével és megismertessük őt a nagy kö­zönséggel, mintegy rámutatván ezzel arra, hogy milyennek kell lennie tulajdonképen egy kath. papnak. Zimándy Ignácz a katholikus papság dísze s Buda városnak adózó polgára, a fővároshoz közel fekvő s a fővárosi közönség egyik ked­vencz nyaraló helyéül szolgáló Török-Bálint községben — mint katholikus pap — 21 év óta tölti be egyházi hivatását. Nagy idő ez egy ember életében és sok küzdelmeken, nehéz megpróbáltatásokon kellett ez idő alatt keresz­tül esnie, de kitartó ereje és igazságszeretete legyőzték elleneit s kedveltté, népszerűvé tudta magát tenni mint pap: hívei előtt, mint em­ber : a társadalomban. A ma tekintélyes vagyon felett rendelkező pap hajdanában sok nélkülözéseket látott és élt át. Küzdött, nélkülözött mint a legszegé­nyebb ember s nem restelli önként bevallani, hogy igen sokszor kényszerülve volt ember­társainak segedelmét igénybe venni. De azért nem csüggedt, hivatalos funkeziójának buzgó teljesítése mellett irodalmi képzettségét és te­vékenységét is érvényesítette, irt és kiadott több közhasznú, vallásos müveket, melyek kö­zül felemlitésre méltó az „Ébresztő Han­gok“ czimü müve, melyet az 1879—1889-ig, tehát 10 éven keresztül szerkesztett és a mely valóban ritka belbecsénél fogva különösen a katholikus körökben oly kiváló tetszéssel fo­gadtatott, hogy azon időtől fogva Zimándy Ignácz plébános az irodalom terén is előkelő hírnévre tett szert. És ha már róla irok, röviden közlöm élet­rajzát is a következőkben: Zimándy Ignácz az 1831. évi április hó 26-án született Radosóczon Nyitramegyében. Pappá szenteltetett 1856. augusztus 17-én. Az 1856—1859-ig mostani székhelyén: Törökbálinton káplánoskodott, 1859—1862-ig reáltanodái hittanár, 1862—1869-ig pedig fő- gymnáziumi tanár volt Budán, 1869—1870-ig Székesfehérvár egyházmegyei tanfelügyelő és szentszéki biró, az 1872—1876-ig mint helyet­tes, az 1876. év óta rendes plébános Török­bálinton. 1884—1887-ig mint országos képviselő, mérsékelt ellenzéki-antiszemita programmal a Nyitramegyei szeniczi választó kerületet képvi­selte, de nem látván továbbra is papi állásá­hoz méltónak a politikai küzdelmekben való részvételt, habár a kerület újból őt kandidálta képviselőjének, választóinak benne helyezett bi­zalmát megköszönve a politikai harcztérről egy- szersmindenkorra visszavonult egyházának csen­des magányába, hogy minden idejét és igyeke­zetét annak javára és felvirágoztatására szen­telhesse. Jótékonyságainak és áldozatkészségének jeléül a sok közül csak néhány példát említek fel, hiszen e mellett nemes tettei minden dicsérő szavaknál fényesebben bizonyítanak. 1. Szakolcza város javára az 1888. évben iskolai ösztöndíjakra 2000 frtos alapítványt tett. 2. Az 1889. évben Törökbálint községben, hol a lakosság számára és egyébb viszonyokra való tekintetből annak felállítása elkerülhetlenül szükségesnek mutatkozott egy, a mai kor kö­vetelményeinek mindenben megfelelő díszes kis- dedóvódát építtetett és rendezett be a saját költségén, mely a felszereléssel együtt circa 5000 frt értéket képvisel. Saját költségén állí­tott fel és rendezett be továbbá a tankötelesek számára való tekintetből szintén szükségessé vált egy ötödik osztályú községi iskolát s kö­telező nyilatkozatot tett a községnek, hogy az ott, valamint az általa létesített kisdedóvódában alkalmazott tanító, illetőleg óvónői fizetését, mindaddig, mig törökbálinti plébánosi hivatalát viselni fogja, a sajátjából fedezendi. S miután a magas kormány részéről ezen nemes áldozat- készségeiért kitüntető elismerésben részesült s feljogosittattotott, hogy az általa létesített óvo­dában és iskolában alkalmazott óvónőt, illetőleg tanítót a saját belátása szerint ő nevezhesse ki és azok fizetését megállapíthassa a kisdedóvó­dában alkalmazott óvónő évi fizetését 500. a tanítóét pedig 400 írtban állapította meg, mely fizetéseket havi előleges részletekben az illetők­nek pontosan kiszolgáltatja. 3. A közbiztonsági tekintetből már veszé­lyessé vált rozzant templomot és tornyot vala­mint a 2 kápolnát és kálváriát az 1891. évban a saját költségén renováltatta és díszesen fel­szerelte s berendezte, mely esetekre tett költ­ségek mintegy 1500 frtot képviselnek. 4. Az általa létesített kisdedóvoda czél­jaira és katholikus jellegének örök időkön át való biztosítására 20,000 forintos alapítványt tett, jelenben pedig egy apáczazárda létesítésén fáradozik. Nagy érdemeket szerzett ezenkívül a még csak néhány év előtt teljesen német ajkú lakos­ság magyarosítása körül, az iskolák és óvodában a megye érdemes tanfelügyelőjével egyetértöleg kötelezővé tette a magyar nyelven való előadást és oktatást és szigorúan ellenőrzi azt, úgv- anyira, hogy úgy a tankötelesek, valamint az óvodába járó kisdedek ma már kivétel nélkül bírják a szép magyar nyelvet s bizonyára ily haladás mellett nemzeti nyelvünk otthonos íessz abban a német ajkú sváb kis községben, mely a katholikus papság egyik díszét: Zimándy Ignáczot lelkipásztorának szerencsés vallhatni. E helyütt el nem mulaszthatom felemlí­teni, hogy a magyarosítás körül dicséretet és elismerést érdemel még az óvoda létesítése óta állandóan ott működő Metzker Anna óvónő, ki a kisdedekkel való tapintatos és szakavatott bánásmódja által, azok nyilvános vizsgálatai alkalmával, esetről esetre fényesen beigazolta, hogy a magyarosítás körül reá háramló nehéz feladatot a legszebb sikerrel képes volt meg­oldani. Adja Isten, hogy e derék papnak az or­szágban sokan akadjanak követői és hogy ne­mes törekvése termékeny talajra találva, idővel megteremje a gyümölcsöket, neki pedig azt kívánjuk, hogy találja és lelje fel örömét azon elmaradhatatlan sikerben, mely közhasznú és magasztos törekvését bizton koronázni fogja, továbbá az elismerésben és hívei szeretetében, mely őt minden oldalról környezi és elárasztja! Éltesse őt a mindenható igen sokáig, köz­sége és egyházának díszére és felvirágoztatására ! Budakalászon, 1893. szept. 26. Szlávik János, birtokos, budakalászi segédjegyzö.

Next

/
Oldalképek
Tartalom