Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-09-10 / 36. szám
Budapest 1893. (2.) BUDA és VIDÉKE Szeptember 10. tatni, a plébánia épületnek Tízzel telített pinczéi pedig azért maradnak meg mai állapotukban, mert ez egy-két, de talán tíz év múlva lebontás alá kerül. Nevezetes e talajvíz kérdésében, liogy a székesfőváros hatósága a 7. és 9. sz. házak tulajdonosaira ráirt, hogy a talajvizet most az utcza leáásás alkalmából vezettessék le telkeikről, de maga a hatóság saját ingatlanaira vonatkozólag — pedig az alantabb fekvők ezekből nyerik a kellemetlen pincze lakót — ezen levezetés szükségét nem látta fenforogni. Az egészségügy a székesfőváros hatósága alatt áll, hogy ezek az állapotok — különösen a mostani járványos időben — a közegészségnek ártalmára vannak: szakértelem nélkül is könnyű- belátni, hogy megszüntetendők ezt főképen az a körülmény is követeli, hogy az épületek iskolai czé- lokra használtatnak. Az utcza leásás és feltöltés most Budán divatban van. Az eskütéri hídról szóló törvény és a budai Duna partra még a jobb világban engedélyezett — legközelebb lejáró — adókedvezmény kö- vetkezményeképen a Dunasor házai a várkert kioszk és Döbrentey-tér közti részen lebontás alatt állanak, ezen és a jövő év folyamán itt egy díszes három emeletes palotasor emelkedik, leginkább oly czélból, hogy a fent említett betemetett és aláásott Tabán városrészt eltakarja, igy a Duna parti szemlélő nem látja, hogy mi van Budán, nem látja, hogy e palota sornak egyik homlokzata a Döbrentey-utczára néz és talán nem is sejti, hogy ezen utczában a palotasor gyalogjárója és a kocsiút egy vonalon áll ugyan, de a kocsi utón túl egy mély árok következik, mely mély árok a Döbrentey-utcza másik oldalán gyalogjáróul szolgál, hol ezen ároknak — pardon ! gyalogjárónak egyik széléről ház- szerü felépítmények emelkednek ki. Ezen a földmélyébe rejtett falak egykor egy egyemeletes házsornak a falai voltak, hol a kereskedelem és ipar virágzott, ma a régi üzlet helyiségek sötét voltuknál és dohos levegőjüknél fogva semmire nem használhatók, kocsival meg nem közelit- hetők, azt hinné az ember, hogy a velük szemben épült palota sortól való szégyenükben bújtak a föld alá, pedig hát a hatóság keze semmisítette meg ezeket a volt házakat, de a tönk szélére juttatta a tulajdonosokat is, kiknek jövedelmező üzlethelyiségeit betemetve minden kárpótlás nélkül elvette kenyerük javarészét is. Tehát épen abban rejlik a külömb- ség Buda és Pest között, hogy itt ha a hatóság valamit elvesz, ad is érte valamit, mig Budán csak vesz, de nem ad és hagyja, hogy a lakosság kínlódjék a hogy tud és fejlessze saját városrészét úgy a hogy tudja. Itt volna az ideje, hogy az a bizonyos jobbparti érdekeket képviselő bizottság teljes erejével lásson hozzá megvalósítani azt, a mire megbízást nyert, legelső sorban pedig hasson oda, hogy az épülendő eskütéri hid budai torkolata és a várhegyi uj ut végpontja közt elvonuló úttesten és a vagyonúkban megrongált Döbrentey utczai tulajdono- sosok érdekében a Döbrentey utczán az építkezőknek ugyanaz az adókedvezmény biztosittassék, melyet a pesti rész kérelem nélkül már a hid kérdésének megoldásával kapcsolatosan megnyert, ez elő fogja segíteni a budaiakat és az eltemetett aláásott részen palota sorok emelkednek ! Úgy legyen! Visegrádi. »Rossz időket érünk, »Rossz csillagok járnak ; »Isten óvja nagy csapástól »Mi magyar hazánkat! Halhatatlan Arany Jánosunknak az 1330. évi tragédiáról irt megragadó költeményének ezen végsorait azért választjuk jeligéül, mivel e négy sorban nemcsak ezen, a magyar történelemben egyedül álló s a maga nemében az emberi érzést mélyen lesújtó esemény találja méltó elitéltetését, de ezek magára az egykor oly viismét szaporítják a pincze helyiségeket mig a leásásoknál sok helyen emelet magasságban vonulnak a kőfallal megerősített gyalogjárók a kocsi ut teste felett igy az előbb tetszetős külsejű na- gyobbára egyemeletes házak részint a betemetés és részint az aláásás miatt üzleteknek teljesen hozzá törhetetlenek, lakásnak részint egészségtelenek, részint veszélyesek, az utóbbiak közé az aláásott házak tartoznak, melyekről nap-nap után hírlik, hogy repedeznek, mert az a kőfal, a mi a légjárda fenntartására talán elegendő, nem nyújt elegendő biztosságot arra nézve, hogy az aláásott házak egyszer össze nem roppannak. A palota-utcza leásásánál a közegészségi kérdés is teljesen háttérbe szorult. Ebben az utczában a székes fővárosnak négy háza van — melyek közül három alá- ásatott — és pedig az 1. és 3. számú iskolai czélokra az 5. számú iskolai czé- lokra és a koronaőrök laktanyául szolgáló, mig a negyedik ezekkel szemben a plébánia épület, mely a leásás következtében bontakozott ki abból a sötét lyukból, melybe ezelőtt alig tíz évvel építtetett, E négy háznak a pinczéiben a Duna 0 pontja fölött 9 méter magasságban állandóan talajvíz van, mely talajvíz a szomszédos 7. sz. ház pinczéjébe is leszivárog, sőt a 9. sz. ház pinczéjót is csak a tulajdonos gondossága az általa foganatosított betoniroztatás tette szárazzá. Most az utcza leásásával nagyon könnyű lett volna ezt a talajvizet az utcza csatornájába levezetni, de a székes főváros ennek könnyebb módját lelte, mert a Ti 5. sz. ház pinczéjót a viz által járt magasságban feltöltette, miáltal a 7. sz, ház pinczéjónek víztartalmát növelte, az 1. és 3. sz. házak pinczéjében nem látta szükségét az intézkedésnek, mert itt a viz nem gyűl össze, hanem csak csendesen szivárog, mely vizleszivárgás most a leásás következtében minden valószínűség szerint a magas járdát tartó kőfalat támadja meg és fogja előbb-utóbb átázszűzen takartak, most a kivágott derék titkait csábitva árulgatá. Mikor Magyarországon e divatot először meglátták, megdöbbentek rajta, nem gyönyörködtek benne! A lányka udvariasan meghajtá magát illendő távolból Petnebázy előtt. — Ah, Herr von Petnekázy ! A kuruczvezér, ki másként képzelte egykori ujratalálkozásukat, le volt hütve. A világ nagyot változott, a mióta ő odakinn járt. Hanem hiszen igaza van mindenkinek: ő csaknem törökké lett; török sorban csatázott, török lányért hevült, miért nem történhetett volt hasonló egy leánynyal, ki német családba, német környezetbe jutott. Hanem az mégis szomorú dolog, hogy a magyar olyan könnyen hajlott valaha ide és amoda : A hölgygyei jött fiatal tisztet Funkens- teini Funk lovag néven mutatták be Petnebázy- nak. A bizalmasság, a melyet a család irányában tanúsított, éreztethette Petneházyval, hogy ez több, mint puszta látogató a háznál. Jaj bizony, mikor valaki sokáig üresen hagyja a székét, mire eszébe jut visszatérni, elfoglalva találja azt. Petneházynak nagyon rosszul esett ez a találkozás. A lovag ügyesebb udvarló, finomabb beszélő volt, mint ő, kiben a török basákkali érintkezés csak a nyers daczot erősítette meg; a török odaliszkok sem tanították finom udvarlásra. A mellet a társalgás németül folyt, a mit ő csak törve beszélt. Már ez hivatása volt a magyarnak, hogy ha vendég, a gazdája kedvéért, — ha gazda, a vendégéért beszéljen annak a nyelvén. Ebéd allatt Petnebázy több mérget evett, mint sültet. Mentői tovább nézte Borbálát, annál szebbnek kezdte találni: s mentői tovább nézte a lovagot, annál jobban megerősödött abban, hogy ezt az embert neki meg kell ölni, vagy ez öli meg őt. Borbála egyenlően nyájas volt mindkettőjükhöz. Jó nevelésű leánykáknak nem volt szabad akkor sem észrevétetni, hogy két férfi közöl melyiket tüntetik ki jobban. Ebéd után Mansfeldné férjének négy szem között megsúgta, mi viszony volt közöttük és Petneházy között első férje életében, s egyúttal azt is, hogy Petneházy igen szép vagyonnal bir s mint áttért vezér bizonyosan az udvarnál is nagy kegyben fog állani. — Ezért más szemmel kell reá nézni. Mansfeld egyenes lelkű, becsületes katonaember volt, kinek apró cselszövények soha sem forogtak fejében. Azt Ígérte nejének, hogy mnjd elintézi ő azt a dolgot. Az látta, hogy a két ifjú egész egytittléte alatt folyvást kihívó pillanatokkal méregeti egymást, s bizonyos volt felőle, hogy mikor a hölgyek el akarnak távozni a teremből, annál a szokásos szertartásnál, hogy ki nyújtsa Borbálának a karját ? s melyikét i fogadja el a leány ? a két vitéz között bizonyosan kitör a versengés. Ezt meg akarta előzni. Midőn a hölgyek távozásra készültek, ő maga vette karjára nejét és mostohaleányát s a két ifjúnak azt parancsold, hogy maradjanak hátra. Gabriel azalatt egy pilanatra sem hagyta el Petneházyt, attól tartva, nehogy valami balgaságot kövessen el, ismert heves természeténél fogva. Néhány perez múlva a báró is visszatért. Nyílt arczával lépett a két fiatal közé s mindkettőt kézen fogva, mondá nekik: — Kedves bajtársaim! Ti mind a ketten egy betegségben szenvedtek s szemeitek tekintetéből kitalálhatja az ember, hogy miben? Ti egy leányba vagytok szerelmesek, s mind a ketten jogot tartotok hozzá. Petneházy a leány meghalt atyjától kérte meg Barbara kezét, Funkenstein pedig tőlem, ki az elébbi ígéretről semmit sem tudtam. Derék lovagoknak békes- séges rendes időkben bizony alig marad más választásuk ilyen esetben, mint kardhoz nyúlni s egynek a kettő közűi elhagyni a napvilágot; mert maga jószántából bizony az én időmben sem mondott le igaz lovag menyasszonya kezéről, senki jogáért. Mostani időkben azonban, midőn egy dicső hadjárat elején állunk, nem volna istenes dolog, hogy két derék jó keresztyén vitéz, kiknek karja sereget számit a hitetlenek ellenében, egymás vérét fogyassza asszonyos kérdésben. Azért én, mint Barbara gyámja, mint nektek jó barátotok és mint parancsoló vezértek, a mondó vagyok: hogy e percztől kezdve egyitek se szóljon Barbarával, mindaddig, mig Buda várában török ur parancsol: akkor pedig azé legyen a lány, a ki kettőtök közöl elébb lesz az ostromlott várfokon. Tetszik az ítélet? Ha tetszik, adjatok rá kezet. (Folyt, köv.)
