Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-08-20 / 33. szám
Budapest, 1893. II. évfolyam 33. sz. Vasárnap, augusztus 20. BUDA ES VIDÉKÉ KÖZIGAZGATÁSI. KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Az I. kerületi polgári kör és a II. kér. polgári kör, valamint a krisztinavárosi vöröskereszt fiók-egylet hivatalos közlönye. KIÄÜ0-HIY ÄTÄly, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek I. kér., Krisztina-utcza 14. szám. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. I. kei'., Pálya-ntcza 2. szám. 14. ajtó, kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Szent István ünnepén. Az első magyar apostoli király emlékét ünnepeli ma az egész nemzet. Ha ez a nap még mindig nem nemzeti ünnep is, de az egész nemzet ünnepe. E napon büszkén, dobogó szívvel szentelünk ünnepet az alkotmányt adó szent király nevének és örökségének. A megifjult Mátyás templomban a hivatalos Magyarország is ott van, hogy mostan uralkodó szeretett királyunk névünnepén csatolja össze a múltat a jelennel , hálát adva honunk Istenének, hogy az első apostoli király hagyományainak hű őre koronáját most viselő királyunk. Az ország minden részéről sereglenek Budavárába, hogy részesei legyenek a vallásos körmenetnek, a midőn a dicsőséges szent jobbkéz megjelenik a nép között. A magyar társadalom, ha néha szu- nyadt is, de legtöbbnyire a kegyeletnek hű ápolója volt. Közéletünk végelpangá- sát mindig a múlt nagy alakjain és eszményein való rajongó mólázás előszeretete gátolta meg. Ha van nemzet, mely előtt sok munka és nagy hivatás áll, úgy az a A „BliM és V1DEKE“ TÁRCZÁJA. Az utolsó budai basa. Történeti elbeszélés Jókai Mórtól. Végre egy emeletes ház elé értek a félreeső Abdallah-téren ; annak a háznak a földszinti szobái lóistálókká voltak alakítva, az emeletében pedig Ozmán bég lakott, a mutefellikák agája, egy fiatal afrikai, kivel nem egyszer ült együtt Petneházy egy palaczk tiltott nedv mellett s olyankor sokat eltréfálgattak szép asszonyokról, a kik olyan kedvencz tárgyai az ifjak beszélgetéseinek. Oh e tárgyban Ozmán bég tapasztalt vitéz volt! A ház emeletének két ablaka ki volt világítva és sárga függönyökkel bevonva, jeléül, hogy ott még ébren vannak. A gyaloghintó e ház kapuja előtt állt meg. A delnő hirtelen könyedén kiszökött a hintóból, a kaput felnyitá egy nála levő kulcscsal s maga után ismét bezárta. Petneházy nem kérdezett semmit, meg sem mozdult helyéből ott állt a gyaloghintó rudjai közt, — melyen s íját maga hozta a jól ismert kéjencz lakáig szive szerelmesét. Nem sokára élénk kaczagás, vidám enyelgő beszéd hangzott a kivilágított szobákból; Petneházy jól felismerheté azokban Ozmán bég és Telii hangját. Azután mandolinjáték keveredett az enyelgő hangok közé s a kuruczvezér hallá azt a mézédes dalt, Hafiznak azt a szép dalát, mely lelkét annyiszor ábrándos álmokba ringatá, magyar nemzet. És hogy ezt a hivatást igyekszik betölteni, mutatja az a lázas haladás, mit az utóbbi évtizedek tanúsítanak Sok idő mulasztását akarják helyre hozni. Türelmetlenség küzd az ósdisággal, közgazdasági okok harczolnak a szépészet igényeivel, nem csoda, ha itt és amott tévedések és hibák vannak és gyakran tapasztaljuk a fejlődésben az aránytalanságot. Egyes vidékek és városrészek előnyben részesülnek, mások hátrányban vannak és mostoha sors snjtolja őket. A ki az igazság mérlegét akarja kezében tartani, annak a kezének reszketni nem szabad. A ki városok fejlődését vezeti, az nem lehet rövidlátó, annak nemcsak a jelenbe, de a jövőbe is be kell hatni tekintetével. Százezrek seregeinek ma Budára, hogy szívókét; hazafias áhítattal töltsék meg. E százezer közül vajon hány látja meg, hány veszi észre, hogy ott, a hol király trónja van, hol az első apostoli király szent jobbkezét mutatják az utókornak, ott még mindig messze vagyunk a fő- és székvárostól. Sok mulasztás és helylyel közzel daczosság, nem törődés, egyesek befolyásai még nem hoztak oly közel, mint a milyen közel kellene lenni, még Buda és Pest, nem pedig Budapest. Hogy azzá legyen a jobbparti rész, rohamosabb és czélirányosabb emelésére van szükség. Szóval egyenlőségre. A nemzet ünnepébe nem vegyitünk keserűséget, nem soroljuk fel panaszainkat, nem mutatjuk sebeinket, csak azt a tényt említjük fel, a mit mindenki láthat, hogy sok tekintetben el vagyunk hagyatva mi budaiak. Nem akar ez szemrehányás lenni, csak utalás a tényekre és figyelmeztetés az intéző körökhöz, hogy a mi erejök szerint tehető, azt tegyék meg, hiszen Buda elhanyagolása visszahat Pest fejlődésére is. A mit tettek és tesznek, avval közelebb érnek a czólhoz. Szavunk szól azokhoz is, kik a Duna másik partján laknak, hogy ők is működjenek közre ebben a munkában. Ez az ügy nemcsak a budaiak, de az egész fő- és székváros ügye . . . A nemzet ünnepén győződjenek meg erről, midőn részt vesznek a körmenetben és Buda emeléséhez ki-ki tehetsémelynek minden hangjához egy-egy szépen álmodott rege volt kötve emlékében. Azután félbeszakadt a dal, a vidám nevetés ; Petneházy látott a sárga függönyökön páros árnyékokat megjelenni, mik karöltve járnak, fejeikkel egymáshoz hajolnak, karjaikat egymás válla körül fonják. — Megöljem-e ezt a némbert? kérdé fagyosan reszkető hangon Ihánzádétól. — Dehogy öld meg; szólt csendesen, térdeire könyökölve az öreg. Még most keveset tudsz felőle, mert még most gyűlölöd. Többet kell megtudnod, hogy megvesd, elfelejtsd, hogy rá ne gondolj többet; várd el a muezzim harmadik kiáltását, addig nem oly nagy az idő. Mindenekfelett azonban arra gondolj, hogy Budavára kapui rád vannak zárva s első gondod most, hogy a kapukon kívül légy; a mire bizonynyal mondom, itt az alkalom. Petneházy erre lázas dühvei ezt mondá az imámnak: — Ha olyan öreg volnék is, mint te vagy ha olyan hideg volnék is, mint ez a kő itt lábam alatt, mégis meg kellene ölnöm szeretőmet, ha azt más karjai közt találom. — Jól van, hát öld meg, hanem annyit tégy meg a kedvemért, ne öld meg most, hanem majd egy óra múlva. Veled van zsebórád. Petneházy elővonta oldaizsebéből a tur- quoisval kirakott gömbölyded zsebórát, minőt főurak nagy fényűzés gyanánt hordoztak s a kivilágított ablakok derűjénél megnézte, hányat mutat? éjfél után egy óra volt. — Jól van; éjfél után két óráig tudok tűrni ; de azután hiába szólsz többet, meghal ő és meghalok én. Nem kellett volna velem ezt tudatnod. Most már gyűlölöm az életet, gyűlölöm magamat, gyűlölöm az egész világot. — Ezt tudtam én előre; hanem azt is tudom, hogy egy óra múlva azt fogod mondani; most már megvetem az életet és magamat és az egész világot és hidd el kedves fiam, ilyen emberek azok, a kik első szoktak lenni ostromlott várak falain. A dal újra megcsendült, kétszer is abbamaradva, mintha csók szakította volna félbe; azután kialudtak a lámpák a szobában, a kapu újra kinyílt s Telii gyorsan suhant ki rajta, hirtelen, mint kit lopáson kaptak, elbújva a gyaloghintó függönyei közé; onnan susogott ki az imámhoz: „tudod már hová?“ A két férfi felemelte a palankint s az imám ment ismét elől. Lekerültek a bécsi kapunak, egész bátran lehaladtak az őrházig: ott az őrszem megállította őket: „kik vagytok?" Telii kinyujtá kezét a függönyök közül, melyen Abdurrahman talizmán gyűrűje ragyogott, az őr-basi a fáklyavilágnál megvizsgálta azt, ráismert s nem kérdezte a benlevő nevét; sokszor történhetett már ilyen eset. A vastag kaput kinyiták előttük, félig elfordítva nyikorgó sarkaiban; a palankin hordárjai kimenekültek a várból. Petneházy nem volt senki foglya többé. Szeretője által menekült meg, de azért most még inkább meg akarta azt ölni. A vár alatt végig haladva, innen a malmos palánka felé tartottak, annak a túlsó partján állt, hol most a Horváth-kert terül, egy 6'
