Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-07-30 / 30. szám
Budapest 1893. (4.) BUDA és VIDÉKÉ Julius 30. d o r, ki orvos; Erzsébet, férjezett Szende Antalné ; Kon rád magy. államvasuti tisztviselő; Mariska Zboray Gyula gyógyszerész arája ; Gyula oki. tanító ; J á n o s VII. gymn. oszt. és Pista kereskedelmi iskolai tanuló. A ravatalokra koszorúkat helyeztek a következő felírásokkal: „Felejthetetlen hitvesének: gyászoló férje“ ; „Áldott emlékednek: Sándor, Margit“ ; „Gyermekeid szeretete veled lesz mindenkor“ ; „Szeretett, jó anyánknak: Antal, Erzsébet“ ; „Áldásodban vigaszunk: Gyula, Mariska“ ; „A legjobb nagymamának: hálás unokái“ ; „Áldott jó Martin néninek: Juhász József és neje“, „Kegyelete jeléül: a Molnár-család“. Volt ezenkívül még számos felírás nélküli koszorú is. A temetésen jelen voltak többek között: babarczi Schwa rtzer Ottó dr., P ért hl, Géza, a déli vasút felügyelője, V é g h János dr., C s i 1- léry Dávid dr., Mészáros Sámuel, ref. lelkész, Knar Lajos ág. evang. hitközségi felügyelő, Thienensani Ottó hitközségi gondnok, a kerület tantestülete stb. Az első fehér ruha. Lehet-e szebb mint egy szép májusi délután, ha a nap szerelmesen mosolyg reánk s egy-két bárányfelhő úszik az égen s hogy meg ijeszti a fehér ruhás leányt legkisebb dörgése az égnek, pedig hát nincs szebb a szép természetnél s mégis ijesztő ez olykor. Talán azért is nem esik az eső, mert a sok ártatlan fehér ruhás kiránduló kis leány szivszorongva kéri a jó Istent, csak ma, csak ma ne essék az eső! Ez alatt a gazda ki áll a verandára s káromkodik, ha a felhők eloszolnak, a nélkül, hogy megázott volna a fehér ruha, akarom mondani a vetemény. Oh az én fehér ruhámnak nagy a története. Tizenhat éves voltam már, midőn bérmálni vittek s keresztanyám, a jó mérnökné egy szép fehér ruhával lepett meg s egy gyönyörű fehér napernyővel (jobb lett volna egy esernyő.) Huszonkilenczedik május volt, én már egész éjjel nem aludtam úgy örültem a bérmálásra, nem! nem arra a fehér ruhára, meg a kirándulásra a budai hegyek közé. Milyen szép leszek gondolám, minden bűn nélkül hófehérkének öltözve, s milyen jó ebéd vár reám, hát még délután, egész délután Lajos a bérma keresztanyám fia íog nekem udvarolni, »zép fiú 19 éves, már nem sokára önkéntes lesz, s ha holnap jól nézek ki a fehér ruhában belém szeret s a jövő évben is nekem fog udvarolni. A szememet nem hunytam be. Reggel lett. Sohsem voltam oly friss, mint bérma napom reggelén, már hat óra előtt felkeltem, minden ruhámat kikészítettem, azután lassan lábujhegyen kimentem a konyhába mostani, a szappan a szemembe ment s csípte derekasan, mit sem törődtem vele. Kinyitottam szememet, mert a bérma keresztanyám szolgálója egy szép rózsabimbó csokrot hozott, azt hittem a Lajoska küldi, pedig dehogy, csak a mamája. A csengetésre anyám is kijött, jól összeszidott, hogy olyan lármát csinálok akár egy sarki kofa, a papa nem bir aludni, azután majd délután lesz álmos. Bántam is én akár mit beszél anyám, meg ha felébred is apám, csak már öltözhessek. Ez is megtörtént Végre 8 óra lett. Megáll egy gyönyörű fiacker a házunk előtt olyan robogással, hogy az egész háznép kiszaladt megnézni ki jött, én is azt hittem, hogy talán a Lajost küldte értem keresztanyám, csalódtam, ő maga volt Lajos nélkül. — No kis leány, készen vagyunk-e? kérdezi nyájasan, hát a fehér ruha jól áll-e? csak hamar fiam gyerünk a templomba, hogy helyet kapjunk, mert ma sokan lesznek nagyon. Hát a mamácska hol van? — Mindjárt itt lesz kérem feleltem izgatottan, már itt is van a mama. Persze összevissza csókolták egymást, pedig egyiknek sem volt ínyére a csók, a keresztmama a költségért bánkódott, a mama meg apával czivódott, mert apa még utolsó reggelen is azt prédikálta a mit egész héten, hogy a bérmálás csak komédia, őt sose bérmálta pap, s mégis él. No, de hagyjuk ezeket, én keresztanyámmal csakhamar a szép nyitott fiackerbe ültem s mentünk a belvárosi templomba. Most örültem először, hogy a külvárosban lakunk, legalább jól kikocsiztam magamat. Életemben először ültem flackeren. Azt hittük az elsők leszünk a templomban, pedig dehogy, már majd nem tele volt a sok fehér ruhás lánynyal s a sok uj bérma keresztszülékkel. Vájjon mikor kerül rám a sor, leszsz akkor ] 1 óra is, meg is éheztem nagyon, meg alig láttam magamat otthon a tükörben, (kár hogy a templomban nincs tükör gondoltam'. — Már a keresztmama is unta a dolgot 8 iszonyú meleg kezdett lenni. Jaj csak már jönne a püspök mondja keresztanyám. Imádkoztál már Ilonkám ? örülsz-e a délutánra ? — Mi leszsz délután kérdeztem kíváncsian, mert tudni szerettem volna Lajos ott lesz-e ? — Hát nem is tudod fiam, nem mondta meg édes atyád, az estve terveztük, hogy ma ti mindnyájan nálunk ebédeltek s ebéd után mindannyian kirándulunk a budai hegyek közé. Nini itt a püspök imádkozzál Ilonkám. Szív repesve imádkoztam, igazán olyan különös áhitat fogott el, midőn a püspök érintette arczomat, egy olyan érzés, a mely üdvözít és midőn vége volt a funkcziónak megköny- nyebbülve mentünk ki lassan a templomból. Újra a szép kocsiba ültünk s hajtattunk sebesen haza keresztanyámhoz ebédre. Ott már az ajtóban fogadott a szoba leány, az előszobában a kisasszony a mérnökné leánya és a többi gyerekek csak Lajost nem láttam sehol. A mérnök ur is haza jött s beszélni kezdett velem atyámról, elmondta, milyen jó barátok voltak gyermek korukban csakhogy atyám pályát tévesztett, most ő is mérnök vagy ügyvéd lehetne, nem József városi tanító nem kellene a sok rossz gyerekkel bajlódnia. En gondolatban igazat adtam neki, gondoltam bizony jobb lenne, most nem kellene 800 írtból sinlődni, lehetne nekem is zongorám, mint az ő lányának, de nem szóltam semmit. Folyton az ajtóra néztem, jön-e Lajos, ismertem már messziről a járását hiszen két év előtt mikor még a mérnökék falun laktak 10 holnapig nálunk volt kosztban, de Lajos nem jött, hanem szülőim jöttek nagy jajgatva, hogy olyan meleg van. Az asztal szépen meg volt terítve, s én az éhségtől majdnem elájultam, s lopva pislogtam a compótra, mely az asztal közepén diszül állt, tele különféle befőttel. Apa és a mérnök ur kognakot ittak a jobb napok emlékére, mikor még szilvórium járta, anyám és a bérma keresztanyám a kanapén ültek, s a gyerekek csintalanságáról beszéltek, Seni kisasszony pedig egy étvágycsináló nótát zongorázott. Vártuk az ebédet mindannyian, nem is az ebédet, hanem Lajost, mert még csak ő hiányzott. Végre nagy szaladva ő is megérkezett. Vártam a hatást, hogy fogok neki tetszeni a fehér ruhában. Rám sem nézett, de hogy is nézett volna mikor az atyja rögtön jól leszidta ott előttünk, úgy, hogy az étvágya elmúlhatott volna szegénynek, de nem múlt el. Itt a leves, mond a mérnökné, tessék asztalhoz ülni. Elhelyezkedtünk kiki a kijelölt helyre, Lajos szembe ült velem. Hála Istennek csak észre veszi a fehér ruhám. Volt leves, hideg hal, apám el is rontotta a haltól a gyomrát, nem evett régen hideg halat azzal lakott jól, pedig majonest nem evett, nem szereti. A rostbeuf angolosan volt, de mi ezt nem eszszük, otthon sem. — Nyers ez lelkem, ne egyél azt mondja anyám, nem szegény népnek való ez. Volt azután rántott csirke salátával, meg cseresnyés rétes. Bizony már három óra is elmúlt még mindig ettek, Seni kisasszony meg én az ablakhoz álltunk beszélgetni, de alig szóltunk egyet-kettőt, elkezd dörögni az ég, az én szivem összeszorult, mondva ha esni fog hogy megyünk a budai hegyek közé. — No, három óra elmúlt, mindjárt négy lesz, szedelődjünk mondja a mérnök úr, kimegyünk a hármas hegyhez Budán a hidegkúti ut végéhez, ott jó bor van, meg jó czigány hadd mulassanak a gyerekek egy kicsit vígan leszünk. A szép Honáig lóvasuton mentünk, azután gyalog, a nap hol elbújt, hol meg forrón sütött, mi fiatalok ugrálva mentünk előre az ei'dőbe gyöngyvirágot böngészve, szüléink hátra maradtak, egyszerre ugyancsak dörög az ég, villámlik kegyetlenül s az eső csak úgy szakad, szüléink elmaradva az utkaparó háza alá menekültek. Mi jól messze mentünk már, az utkaparó házhoz vissza nem térhettünk, szaladtunk, ki merre látott. Lajos látta mily kínokat állok ki az eső miatt s nevetett, azt mondta úgy nézek ki mint egy ázott veréb. Végre megsajnált, vagy talán malicziából kiáltott reám: Hona nyissa ki napernyőjét, hisz agyon ázik fehér ruhája. (Hál Istennek, végre mégis észre vette Lajos az első fehér ruhámat.) De akkor selyem napernyőm ázik meg kiálték vissza, a selyemnek nem árt mondja Lajos s eltűnik. En szót fogadtam kinyitottam napernyőmet, kissé későn ugyan, mert ruhám már facsaró viz volt. Azóta nem voltam a Budai hegyek között, mert nem mindennap van ám bérma nap, s egy szegény tanító leánya ritkán jut fehér ruhához. Lajos se lett önkéntes, hanem színész, megszökött ugyanakkor a nagy esőben, a melyen a Budai hegyek között találkát adott akkor ! a mikor utólszor hallottam szép bariton hangját, a mikor azt kiáltotta nyissa ki a napernyőjét. így töltöttem bérmanapom, Julius 27-én a szép, kies — kedves Budai hegyek között, felejthetetlen ez nekem, de főkép az első fehér ruhám. Pilisy Róza. A nagy keleti utazás. A Levante valóságos világa a maga czi- vilizácziójával, szokásaival, nézeteivel egészen indokolttá teszi azt a nagy mértékű érdeklődést, a melylyel európaszerte feléje fordulunk. Görögország, Konstantinápoly, a kisázsiai partok, a görög szigettenger, Egyptom olyan lánczolatát képezik a reánk nézve idegen vidékekrek, hogy természetes, ha mindenki vágyakozik életében legalább egyszer járni ott, a hol a természet meglepő szokatlan alakban jelenik meg előttünk. Es ha ebbe az érdekes lánczolatba belefiiződik még Palestina Jeruzsálemmel s az összes szent helyekkel valamint Sziczilia az ő bájos szép tengerpartjával, akkor valóban olyan utiprog- ramm fekszik előttönk, a melyet nagyon kevés embér valósíthat meg, bármennyire szeretné is, ha csak fel nem használja azt a rendkívülien kedvező alkalmat, a melyet a magyar királyi államvasutak városi menetjegyirodája által szeptember 3-án elindítandó nagy keleti utazás nyújt. Az útirány a következő: Budapest, Fiume, Zára, Ragura, (félnap) Kattaró, Patrasz, Korinthusi- c°atorna, Athén (egy nap), Konstantinápoly (öt nap), Szmyrna (egy nap), Rhodusz (három óra), Peyruth (félnap), Jaffa-Jeruzsálem (három és félnap), Port Said (két óra), szuezi csatorna, Alexandria (egy nap). Cairo (négy nap), Szira- kuza (fél nap) Katánia (fél nap), Korfu (egy nap), Zára (hat óra), Fiume, Budapest. Az egész utazás körülbelül mástél hónapot vesz igénybe és az idő kitűnő felhasználásával, a programra jeles beosztásával, a mit érdekest és szépet lehet látni, a mennyit az emberek nagy része egész életén át sem tapasztal. De ha az úti programm nem is volna egyike a legkivánatosabbaknak, maga a tengeri utazás egymagában megérdemelné a részvételt a kirándulásban. Az Iris, az osztrák Lloyd egyik legjobb hajója, kitűnő konyhával, nagy fürdővel, férfi és női gondos kiszolgálással, minden megkívánható kompforttal folytonosan a társaság rendelkezésére áll. A gyönyörű esték élvezetét a íödélzeten elektromos világítás fogja még kellemesebbé tenni. Vig, mozgalmas élet fog folyni különben is a hajón. Naponkint alkalmi lap jelenik meg, hangversenyek, felolvasások és tűzijátékok fogják szórakoztatni a közönséget, úgy hogy a résztvevők bizonyosan egész életükön át szívesen fognak visszaemlékezni a nagy keleti utazásra. Hogy ellátás és kényelem dolgában hiányt senki nem fog szenvedni az iránt biztosítékot nyújtanak a magy. kir. államvasutak városi menetjegyirodája által eddig rendezett összes utazások. Az árak e mellett igen mérsékeltek, Az egész út, beleszámítva a vasút és hajó-
