Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-06-04 / 22. szám
Budapest 1893 (3) BUDA és VIDÉKE Junius 4. tagjának és a jő és székváros jeles törvényhatósági képviselőjének. Az ételeket és italokat pontosan és Ízletesen Kertész János egyleti vendéglős szolgáltatta. Budától — Mária-Remetéig. Alighogy a hármat elütötte. A felkelő nap arany sugarai megfényesitik a királyi palota bádog kupoláit. Budapest fő- és székváros alszik. Csend mindenfelől. De alighogy széttekintesz, nehézkes csoszogással feltűnik egy-egy alak. Most bújnak ki odúikból a rongyos, el- züllött emberek. Asszony is van köztük, felpüffedt arczczal, nagy barázdákkal, kidülledt szemekkel s lilaszin piros orral, pálinka méregtől reszkető tagokkal. Csend borul még az utczák kövezetére, de megnyikorog a némaságban egy-egy bolt sarka, most nyitják fel a mérget áruló pálinkás bugyikokat. Megcsap a gőz, a bűz, hogy majd le szédülsz, de becsoszog a nyomorult, szederjes embertárs s otthonra talál a mocskos tölgyfenyőfa asztaloknál. * Hagyjuk e sötét képet! A budai főúton véges-végig már megra- kodt szekerek döczögnek, az élelmes sváb atyafi elsőnek jelentkezik rózsáival, rozmaringjával, felkutatott gombáival, sőt még füstölt disznólap oczkákkal és kolbásszal is megrakodottan. Majd sunyitva néz körül darócz ruhájában kassal a hátán egy előtted ismeretlen alak. Nem tér be sehova, nem beszél senkivel, csak a szeme villan meg olykor. Ez az alak a budai, de leginkább a visegrádi hegyek, erdők vad madarásza. Most viszi az ártatlan rigókat, a csacsogó seregélyeket, a bus fülemiléket — orozva kiszedve fészkükből — rabságba: a madárpiaczra. A törvény is tiltja, eléggé felügyelnek is e tilalomra, csakhogy e csempész vérében van már az erdő fészkeinek kirablása. Vájjon nem nagyobb bünös-e, a ki megveszi őket ? Elhagytuk a János-kórházat, tépő gondolatainkkal együtt, és ime kibukkanva a krisztinavárosi körútra megcsapkodott a budai hegyek levegője, kifeszitve az idegeket s enyhet adva a léleknek. A fogaskerekű vasút mentén mind sü- rübb-siirübben verődtek össze, különösen az asszonynépség. És csudálatos! utjok nem befelé a városba, hanem kifelé tartott. Ezek Mária- Remetére igyekeznek. Lassan, ájtatosan lépkednek, hangosan nem beszélgetnek, de magukba vonulva csendesen morzsolják az olvasót. A „Szép Ilona“ mellett vonulnak el. A fehér kőporos utat a gesztenyefasorok közt átverődő napsugár még élénkebb ragyogó fehérré teszi. És Budapest fő- és székváros tanácsa itt már megérdemli, hogy külön megemlékezzünk róla. Példás az a tisztaság, az a rend a mely- lyel itt minden nyomon találkozunk. Fák, utak, az oldalakon átfutó élő sövények csak úgy ragyognak. Minden gondos kézre vall. — Papírhulladékot, gazt, elszórt szalmaköteget itt hiába keresel. Por nélkül, öntözött utón, balzsamos lég által körül csókolva mehetsz tovább, — tovább egész Mária-Remetéig. Azalatt a hívők mennek, imádkozva, csendesen. Már az omnibuszok is döczögnek, ezeket tehetősebb polgári családok vették bérbe. Fiakke- rek sőt magán fogatok mutatkoznak a lejtőn, ezek a meggazdagultaké. Az erdős út még mindig tart. A ki most teszí meg először, az félve kérdi szomszédjától: Messze van-é ? — Mindjárt, mindjárt ott leszünk! Megtöröli verejtékes homlokát s tovább ballag imádkozva, csendesen. Mészégető mellett megyünk s a hogy átléptünk egy kiszáradt patakon, a domb alján nagy bükkfa derekához támaszkodva felüti fejét az első koldus. Már közel lehetünk! Itt vannak az elő futárok. Oda adod az első krajczárt, majd a másodikat, a tizediket, de a kanyargó hegyi ösvényen ötven, száz nyújtja feléd kezét és ha mindeniknek egy krajczárt adtál, 2 koronádból nem maradt egy filléred sem. Egy sóhaj ! s előtted a hegyek koszoruzta bádog-tornyu kápolna: Mária-Remete! Árnyas lombok veszik körül, szanaszét téglák hevernek s közbül az egész helyet felverte a gaz. Hull a templom vakolata, az idő vasfoga belerágott a tetőbe, egy-egy repedés mind mélyebben és hosszabban nyúlik és ter- ped szét a falakon. Ki gondozza ? Ki ápolja a természet e legremekebb helyén épült Istennek házát? Hisz tudtunkkal alapja is volna és évtizedeken keresztül két, háromszorosan teszi kitett perselyekbe a nagyszámú hivő közönség filléreit ? Hogy mi lesz, hogy lesz, épitenek-é ? avagy tataroznak-é ? feleletet nem tud adni senki. Csak sug-búg a nép, terjed a hir s nem akasztja, sőt terjeszti a beszédet a szél is. Bent a kápolnában, a szentélyben falat már nem látni, be van aggatva Mária-képekkel. Virágfüzér az oltáron, erdei virág bokréta a lépcsőkön. Elszáradt menyasszonyi koszorú libenő fátyolával az Isten anyja szobrán. A felaggatott képek nagy része a 40—50-es évekből való. A hit, a vallásos érzés buzgalma kifejezést talál mindeniken. Itt fával megrakodott kocsi borul fel, a hasábok ráomlanak a szülőkörömére, reményére: egy hatéves kis fiúra. Az apa és anya kétségbeesve állják körül a kocsit, de a háttérbe a felegek közt Mária jelenik meg a kisded Jézussal s már kitaláljuk, hogy a gyermek megszabadult. A másik kép emeletes házat mutat, egyik ablakából ép most zuhan alá egy kék ruhás kis lányka. Rémes arczok, tördelve összecsapott kezek a szülök jajjait mutatják, de ismét feltűnik Mária jóságos képe s a rebbenő szárnyú angyal ott suhog a leányka mellett, most már tudjuk, hogy ez is szerencsésen, Dagyobb baj nélkül földre ért. Az ajtótól balra vén sváb anyóka ül egy kő asztal mellett, most csepegő viaszk czirádák- kal ékesítve. Gyertyácskák égnek rajta. Elalszik kettő-három, tesznek helyébe tizet-huszit. Az ájtatoskodók az otthon marad családtagokért is meggyujtanak egy-egy szálat. A nyitott ablakon felszállt a füst a fellegek felé s a kaczér napsugár játszott fényességével a fekete gomolyon. Beharangoztak. És egyszerre hangos lett német szótól a kápolna. Németül imádkozott a pap, németül énekelt a kántor. A csendes misében belezugott az erdő moraja. Édesen vert a búzából a fürj; jókedvében pacsirtát utánzott a lombok között a fekete rigó; trillázott a pinty, s a kényes vereshasu gimpli nyikorgott a galagonya bokrokon, csak a csalogány hallgatott, fészket rakott, most pihen. Unnepies hangulat az egész tájon. A misének vége. Megkönyebbűivé hagyják el a templomot. Lelke megvigasztalódott a hívőnek, kitartást merített az újbóli nehéz küzdelemhez, s tüdejét tele szivta balzsamos levegővel. Kinek a fenhatósága alá tai-tozik Mária- Remete? azokhoz küldjük szavunkat. Adjanak nekünk egy hónapba hacsak egy napon is magyar papot, magyar kántort, hogy az erdő madaraival mi is elzenghessük a magyarok védasszonyának Máriának, az Isten anyjának kápolnájában : lm arczunkra borulunk előtt ed nagy Istenség ! Hogy Mária-Remetétől miként vonul Budapest fővárosába visszafelé a kiránduló csapat, majd elmeséljük a legközelebbi alkalommal. Sellő. Mozgalom az adókivetés ellen Budán! A mint bizonyára mindnyájan tudjuk, a III. oszt. kereseti adó kivetésénél tapasztalt sérelmek orvoslására a székes főváros balparti városrészei nagy mozgalmat indítottak, melynek eredménye a pénzügyminiszter úrnak a hozzá menesztett küldöttség előtt tett kijelentésében foglalt azon megnyuvást adó ígéret lett, mely szerint a kivetés körüli méltányosságot a minister úr közegeinek előírta. E ministeri Ígérettel azonban néhány budai polgár, kik a miniszteri kijelentéseket a csütörtökön megjelenő napilapokból tudták meg, nem elégedett meg azon okból, mert a budai városrészek viszonyait a pestiekétől elütőkuek találják és különösen is reá akarnak mutatni azon tényezőkre, melyek a viszonyok kedvezőtlen alakulását okozzák. E végből a II. kér. Polgári Kör. iparos és kereskedői szakbizottságának f. hó 1-én tartott ülésében az adókivetés ügye tárgyalás alá vétetett és a nagy számban megjelent biz. tagok egyhangú határozata alapján intézkedés tétetett az iránt, hogy a budai polgárság sérelmei az illetékes körök elé kerüljenek. A bizottság a kitűzött czél elérésére nagy mozgalom megindítását határozta el és f. hó 4-ére (vasárnap) d. u. 3 órakor a kör helyiségeibe (II. Bombatér 3.) nagy értekezletet hivott egybe, melyről az érdekelt polgárságot falragaszok utján értesíti. Az értekezlet napirendjére a dunajobbparti polgárságnak az adókivetés körüli sérelmekhez való állásfoglalása tűzetett és előterjesztés fog tétetni az iránt, hogy a pénzügyminister úr a budaiak kedvezőtlen anyagi helyzetéről küldöttség utján nyerjen értesülést; a küldöttség egy kidolgozandó emlékiratott is át fog nyújtani a a miniszter úrnak, a melynek szövegét, úgy nem különben a mozgalom további lefolyását jövő heti számunkban fogjuk közzétenni. A II. kér. Polgári Kör által kibocsátott felhívás teljes szövegében igy hangzik : Polgártársak! A III. oszt. kereseti adó túlmagas kivetése folytán fő- és székvárosunk balparti részein nagy mozgalom indult meg, mely a kivetés körül tapasztalt sérelmes eljárás orvoslását czélozván, megnyugvást talál azon kijelentésben, melyet a nmit. pénzügyminiszter úr a hozzá menesztett küldöttség előtt tett. Miután azonban a jobbparti városrészek viszonyai a balpartiakétól lényegesen külömbözők, és mert, daczára kedvezőtlenebb helyzetünknek, az adó kivetés körül mi is nagy és érezhető sérelmet szenvedtünk, — fölötte szügséges, hogy az adó kivetése körül tapasztaltait sérelmek orvoslása érdekében a budai polgárság is mozgalmat indítson. Felhívjuk ennélfogva a III. oszt. kereseti adót fizető összes I., II. III. kér. érdekelt polgárokat, (iparos, kereskedő, orvos, ügyvéd stb.) hogy folyó évi junius hó 4-én, vasárnap délután 3 órakor a II. kér. Polgári kör helyiségeiben (II Bombatér 3. szám I. em.) tartandó nagy értekezletre minél számosabban megjelenni szíveskedjenek, hogy az akkor hozandó és eljárásunk mikéntjét megállapítandó határozat minél nagyobb sulylyal bírjon. Budai borvásár. Szomorú tanya nagyon. Ott gubbaszkodnak egykedvűen, álmosan a hajós emberek a kitett hordók árnyékában. Bent a hajón ölik az időt durákkal, meg Fá- jerrel. Nincs kedv, nincs vevő ! A deszkaléczből összerakott s homokkal megrakott láda-tűzhely is csupa hideg. Rég látott az is rotyogó paprikást a hátán, üszők, korom, por, hamu foglalta el helyét. Ezt a szomorúság tanyáját hej ! de nagy kínlódással adta nekünk budaiaknak a nemes tanács ! És mintha a nemezis borult volna rá, mintha még ezzel is egy ütéssel többet kapott volna ez a szegény jobbparti oldal. Az irigység sanda szeme kielégítést nyert már most, mert a gyilkos filokszera némává tette az egykoron oly magasan felcsapkodó zajos borvásárt. Mindössze öt hajó kötött ki a Rudasfürdői parthoz. Képviselve vannak a Pollák és Lővy, Pollák Hermann és Z u k f i 1 bornagykereskedő czég Báttaszékről és Orbán János hajóján Ferencz József, Takács József, Takács Ferencz, V esztergomby István bortermelők Szegszárdról. Mindenütt panasz-panaszra tornyosodik. — Hiába — hiába uram ! nincs más, nem hozhatunk különbet! szól az egyik — még ezt sem veszik meg — közbekiált a másik. Szomorúság tanyája vagy te budai borvásár, pedig hát megérdemelnéd, hogy vigabb, zajosabb is légy ! Azok a hires korcsmárosok, a kik fennen dicsekednek saját termésű boraikkal ne szégyeljék magokat egy pár lépcső fokot megtenni a Rudas fürdő rakodó partjához és ne szégyeljék a tiszta lopóból kiöntött fehér, siller és keményebb pecsenyebort fogaik közt megszürcsölni, mert bizonyára különb az daczára
