Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-05-28 / 21. szám
Budapest 1893. (2.) BUDA és VIDÉKÉ Május 28. A budai vágóhíd. Irta : Kanter József műépítész Már régebben, de különösen e század közepén szükségesnek mutatkozott egészségügyi szempontokból a szarvasmarha és a húsfogyasztás élvezetére szánt egyéb állatok szempontjából a városon kívül — lehetőleg folyó közelében — oly vágó telepet létesíteni, mely az avval járó kezeléseknek: nevezetesen vám és vásár és a fent említett élvezeti igényeknek minden tekintetben megfelelhessen. Ily féle telepek legelőször Francziaországban létesültek és nem is a franczia fővárosban, hanem a vidéken; úgy hogy az elsők közé a roueui, dijoni, beaumi, lillei stb. sorolható. Későbben Németországban,különösen Frankfurtban, a Sveiczban Zürichben és Berlinben is ezek mintájára hasonló berendezésű telepek alakultak. Főbb részeiben egy vágóhíd a hivatalos és adminisztráczióra szánt épületeken kívül a következőkből áll: 1-ször : Egy nagyobb istállóból a marha megpihen tetősére ; 2-szor a sajátképeni marhavágó csarnokból; 3-szor a hütő helyiségből. Mindezen három főkellék egészen a legújabb időkig egy szoros kapcsolatban álló épülettestben volt egyesítve. Jellemző részei a régebben szerkesztett vágóhidaknak, a melyekhez az 1870*ben Budapest balpartján épített vágóhidat is kell sorolnunk, hogy az istálló és vágó kamra közt fedett udvar van hagyva, továbbá az is, hogy a vágókamra innen eső része közvetlenül összeköttetésben áll a hütő helyiséggel, inkább jégkamrával, mely jégkamra a télen át termelt jégtábláknak felraktározása által tápláltatik. Jellemző továbbá a régi vágóhidakra azon sajátlagosság, hogy az csak egyes kamrákból áll, a melyek átlag 14 m. hosszúak és mintegy 71/2 m. szélesek. Az újabban szerkesztett vágó hidak,- melyeknél a kor haladását természetesen tekinteten kívül hagyni nem lehetett, már magában is kívánatossá tette azon czélszerü elrendezést, hogy az istálló a vágókamráktól egy nyitott udvar által elválasztva legyen, nehogy az istálló gőze, bűze a vágó csarnokokba behatoljon. Nevezetesebb újítást képez azonban azon folyosó- szerű rész közbe iktatása, mely a vágókamra és a hütő helyiség között foglal helyet. Ennek a czélja az, hogy a levágott marha bőrétől, beleitől megtisztítva és széjjel tagolva egy oly félig hütött helyiségbe kerüljön, minő az imént leirt folyosó, mely kellő világítással és szellőztetéssel látandó el. Ezen folyosó közbeiktatása még azért is szükséges, hogy a vágókamrákban az állati hőség által fejlődött meleg levegő a hűtőkamrákat fel ne melegítse. Ezen előhütőhelyiségnek azon czélja is van, hogy a frissen levágott hús felszínére kerülő fehér- nyenedv beszáradhassék és csak igy kerüljön elraktározásba a sajátképeni hidegebb -\- 4°-ra lehűtendő kamrába. Egy másik újítása a vágókamráknak, a mely a budai vágókamráknál is figyelembe veendő volt, azon intézkedés, hogy a sajátképeni vágókamrák sora nem széjjel osztva, hanem egy csarnokba egyesittetett és csak fél magas drót fonadékkal ellátott vasvázas falakkal van széjjel osztva, melynek csak alja és egyébként többi részei vannak márványlapokkal fedve. A pestivel szemben egy másik újítással is találkozunk itt és ez abban áll, hogy a mészáros a vágókamrában külön kis bódészerü szobácskát nyer, hogy a marha vágását és a hús kidolgozását ellenőrizhesse, illetve hogy ezen helyiségben könyvet is vezethessen. Tekintetbe volt veendő azon körülmény is, hogy a jégtermelés változó viszonyai nem engedik meg azt, hogy a hütő kamrák fölött, úgy mint a balparti részen is alkalmazott jégkamrák kellő mennyiségű jéggel láttassanak el, azaz annyival, hogy a nyári időszaktól kezdve a jövő télig is a szükséges hideg léggel ellátva lehessenek a kamrák. Ezért a legújabb vágóhidak mindenütt mesterséges hideglég-készitő apparátussal láttatnak el, mely azonkívül azzal a nevezetes előnnyel bir, hogy a hűtőkamrák egyszersmint szellőztethetők is. A mig tehát a balparti vágóhíd hűtőkamráiba a körléget csak féltve eresztik be, a budaiba az alkalmazandó mesterséges hütő nemcsak hogy megengedhetővé, de némileg nélkülözbetlenné is teszi a légcserét, mely természetszerűleg a már fent leirt elő- hiitő folyosóra is kiterjed. Nevezetesebb újításnak tekinthető az is, hogy a budai vágóhíd hűtőkamrái ellentétben a balparti pesti kamráival természetes világi- gitásban és a levegőt nem rontó elektromos fényárasztó készülékkel is el lesz látva. Az általános helyi dispozicziókra nézve érdekes felemlíteni, hogy a budai vágóhídi telep egyúttal sertésvágóhiddal is össze van kapcsolva, a mely a balparti részen még nincs, valamint az is, hogy a jobbparti rész minden esetre bekövetkezendő emelkedése előrelátásában, a teleknek egy nagy része a későbben épitendő vágókamrák kibővítésére van fenntartva. A sertés vágóhíd, habár a marhavágóiddal ugyan azon adminisztráczió és felügyelet alatt áll, ettől egészen egy rácskerités által van elkülönítve. A sertés-vágóhid berendezése a mi sajátlagos viszonyaink mellett, melyek a hentes üzletnek külömböző irányban való hús és zsir felhasználásától függnek, ezen vágóhídnak egészen uj megoldási problémára nyújtott alkalmat, melynek alapelve a beosztásra nézve mindazonáltal a házilagos kezelés szemmeltartása volt. Ennek a vágócsarnoknak a lenti leírása felvilágosit a felől, miként sikerül az úgynevezett házi kezelést egyúttal a kereskedő és hentes mesteri érdekekkel kiegyenlítve keresztül vinni. Azon körülmény, hogy a sertéseknél minden legapróbb részecske felhasználható, szolgált kiinduló eszméül az egyes helyiségeknek egymás mellé sorakozásában. Az épület törzse áll egy nagyobb központi csarnokból, melyben két nagyobb szabású forróvizzel ellátott üst van kellő közepébe felállítva, úgy hogy körülötte szabad mozgás legyen. E csarnok belső kerületén és mentén vannak a szúró kamrák, ismét csak fél magas falakkkal egymástól elválasztva. E kamrák a középcsarnok felé egészen nyitva állanak s világosságukat innen s a nagy csarnokban levő ablakokon át nyerik. A középcsarnokból jobbra-balra két tágas folyosó nyílik, melyek a sajátképeni dolgozó kamrák előterét képezik. Minden ily dolgozó kamra áll egy pinczéből a zsír olvasztásra és elraktározására; a földszintből, mely egy bikkfa asztallal és két vizrne- denczével van ellátva, a melynek egyike forró, a másika hideg vizet foglal magában, és az e fölött levő emeletből, mely a hűtő kamrát képezi. Kövessük tehát könnyebb megérthetés czél- jából a levágás műveletét. A sertés ólból az állat közvetlenül egy alacsony nyíláson át a fent leírt szúró kamrába jut, itt leszuratik. A szükséges forróviz a szokásos fateknőbe az üstökből csapoltatik le. Az állat sertéitől megtisztittatik s a szúró kamrába visszakerül. Itt a sertés ki lesz bontva, s egyes alkatrészei u. m. a belek, vese, máj stb. a legnagyobb gonddal és ellenőrzés mellett a dolgozó kamrába kerül. A sertés részeiből akkor már csak a kellően kitisztított két oldal marad. E két oldalt már most az illető azonnal kocsira teheti és elvitetheti, vagy ha nem, úgy e részek is a dolgozó kamrába kerülnek és ott a mesterséghez képest feldolgozhatok. Nevezetesen ha a féloldalok a szallonától meg lettek fosztva, az a dolgozó kamrába a rendelkezésre álló bikkfa asztalon besózhat ók, kisebb zsiradékrészek egy a padlóba erősített tölcséren át a pinczében elhelyezett zsírolvasztó üstbe dobhatók. E pincze félig az épületen kívül áll és üvegfedéllel ellátott világítással és szellőztető készülékkel bir. A zsírjától megfosztott oldalak pedig felvitetnek az épület középrészét elfoglaló s már említett hűtő-kamrákba, melyhez úgy mint a pinczébe, minden dolgozó kamrából kis lépcső vezet. A midőn a budai vágóhidaknak leírását kellőleg megvilágítottam, talán felesleges is megemlítenem, hogy a kellő műgonddal és a legújabb vívmányok szemmeltartásával épült budai vágóhíd, úgy mint egyéb vágóhidak, a többek közt nagy usztatóval, a hentesek és mészárosok külön istállójával, mázsáló házzal, tüzőrségi épülettel, paczalmosódával, vérházzal és gépházzal stb. el van látva. Ezzel a vágóhíddal a budai polgárok jogos igényei teljesedésbe mentek, sőt bátran állíthatjuk, hogy a korszerű technika felhasználásával a budai oldal vágóhídja egy nagy lépéssel előrehaladott a balpartihoz képest, daczára hogy a pesti vágóhíd a 70-es évek elején Európa egyik elsőrendű ilynemű telepének tartatott. A budapesti polgári lövészegyesület. Most, a midőn a budapesti polgári lövészegyesület azon tagjai tiszteletére, kik az idén már 25 vagy több év óta tagjai az egyesületnek, jubileumi ünnepélyt rendez, talán nem lesz érdektelen egy pillantást vetni ezen egyesület történetére, mely a hazafiságot és a közérdeket tartva mindenkor szem előtt, a közjó emelésére a társadalom bármely terén felmerült törekvésekből és munkából mindig kivéve részét a közönség rokonszenvét minden időben kivívta magának. A mai budapesti polgári lövészegyesületnek alapját a pesti lövésztársasággal 1889. évben történt egyesüléséig „budai lövészegylet“ elnevezés alatt létezett társaság képezi, mely bár egy téves hiedelem folytán, — mely szerint tudniillik az egylet Mária Terézia korában egy ezen nagy királynő által adományozott telek felhasználása mellett alakult volna meg — 1871. évben százéves fennállásának jubileumát ünnepelte, valójában azonban már sokkal régebb idő óta áll fenn, s mint azt dr. Országh Sándor a lövészegyesület jelenlegi díszes egyesületi helyiségének ünnepélyes felavatása alkalmával tartott felolvasásában — melyből én is legnagyobb részben adataimat merítettem — kimutatja, 1896. évben tehát 3 év múlva, kétszázéves fennállásának évfordulóját ülheti meg. Egykorú feljegyzések szerint ugyanis a XVII. század végén 1696. évben létezett az országút és szt. János (vagy mint akkor nevezték „Truckene“) utczák között egy ház és telek, melynek neve lövőház „das Schiesshaus“ volt és melyet még 1731. évben is e néven ismertek, a mint azt egy ettől különböző más ingatlanra vonatkozó 2. számú vízivárosi telek- jegyzőkönyvi kivonat bizonyítja, mely ezen ingatlant akként jelöli meg „in der st. Johannisgasse neben der Schiesstätte“, — s hogy ez nem csupán üres elnevezés volt, hanem hogy az időben tényleg létezett lövészegyesület is, melyben a lövészetet gyakorolták, bizonyítják első sorban Budavár tanácsának 1700. évi ápril 21-én tartott ülésében hozott határozata, melylyel egy Urbanek Mátyás nevű polgárnak két lövész „Schiessleute“ ellen beadott panasza intéztetett el, továbbá, ugyanazon tanács jegyzőkönyveinek 1718., 1719., 1742., 1743,, 1744., 1746. és 1769. évi évfolyamaiban található jegyzések, melyekben a lövészeknek — mint a jegyzőkönyvekben neveztetnek „Burg und Rohrschützen, Flintenschützen, s végül Schützengesellschaft“ — a tanácshoz az egyesület segedelmezése, az egyesület helyiségének kitatarozása, lődijak adományozása stb. iránt intézett kérelmei tárgyaltatnak s rendszerint teljesittetnek is. — A mint tehát látjuk a budai lövészegyesület 1740. előtt, midőn Mária Terézia királynő trónra lépett már rég fennálott s igy a királynő annak megalakulására be nem folyhatott, — a telek, melyről fentebb említést tettem minden valószínűség szerint városi tulajdont képezett s 1686. évben a törököknek budavárából való kiűzetése után Ion az egyesület tulajdonába átadva, s általa több mint 186 éven ét birtokolva. Az egylet alapszabályai először 1743-ban lettek jóváhagyás végett bemutatva s jóváha
