Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-05-07 / 18. szám
Budapest 1893. (4.) BUDA és VIDÉKE. Május 7. között P S ennek nagy részben a tej az okozója. A tej a legkeresettebb házi tápszerek közül való. Alig találunk piaczot, hol naponként nehány száz liter ne jönne forgalomba, a mihez hozzá kell számítani a házhoz való megrendelt tejet is, — mert ezek között sem találunk ám valami sok jó tejet, — s ezeknek nagyobb része, ha nem is vizezett, de lefelezett olcsó 6—7 kros, a minek elkövetését a törvény sem tiltja, noha lefelezett tej is sok táp értéknélküli. Nem eléggé ajálhatom tehát, hogy a tejjel való bánás s annak megválasztása mily nagy s különös gondoskodását kell hogy képezze a a háztartást vezetőknek s ezek között is a gyermekekkel biró családoknak. A produczens azon van, hogy termelvényét jól értékesíthesse s ezt semminél sem tudja jobban elérni, mint a tejnél. Hány család van itt a fővárosban s annak környékén, kinek csak egy vagy két tehenecs- kéje van s az illetők ebből a kis gazdaságból, kevés munkával, ha nem is urasan, de elég jól megélnek. S hogy lehet ez, kérdezik sokan ? Igen egyszerűen, a tehéntől nyert tejjel manipulálnak. Említettem, hogy a tejet lefelezik. Ezek is, minek előtte a tejet hazulról elvinnék, — ép úgy mint a tejszövetkezetek — a tejet elsőbben lefelezik s az igy nyert tejfelt, vagy jobban mondva tejszint habtejnek czukrászdákba, kávéházakba s nagyobb uriházakba hordják, persze ezek nem tudják ügy, mint a tejszövetkezetek értékesíteni, de azért elég jól, 30—1 írtig értékesítik literenként. A megmaradt rósz tejet pedig megveszi a szegény ember, de azért elég drágán, 6—7 krért literjét. Buda speczialitása. A fő- és székváros mostoha gyermekének — Budának sok bajjal kell küzdenie és a folytonos küzdelemnek eredménye — sajnos — semmi. Süket fülekre találunk mindenütt, ahol csak egyik-másik szomorú állapot megszüntetése iránt felszólalunk. Folyton ülésezik és tanácskozik a fő- és székvárosi tanács város- rendészeti és szépészeti bizottsága, egyre szavaztatnak meg kisebb-nagyobb összegeket jámbor városatyáinkkal, de azért a régi tűrhetetlen állapotok sehogy sem javulnak. Nem tulajdonítjuk ezt az eljárást rosszakaratnak, hanem igenis bizonyos fokú együgyü- ségnek, melyet a főváros velünk szemben mindenkor tanúsított. Nem utalunk ezúttal régebben hangsúlyozott szomorú látványosságokra, mint pl. a valóságos szemétdombbá alakult „városmajor“, vagy a város szivébeu fekvő és a miniszterelnökség palotája alatt elterülő szerencsétlen „elips“ ügyére, melyek rendezésére lelkiismeretes tanácsunk — úgy látszik csak az ezredéves ünnepség után gondol, hanem felszólalunk és figyelmeztetjük az illetékes hatósági közegeket a II, kerületi gyönyörű fekvésű és nagy kiterjedéssel biró b o m b a t é r közepén díszelgő építményre, ha egyáltalán annak nevezhető. Ez ily állapotban vegetált még a Szapáry-kormány alatt s díszeleg a fő- és székvárosi tanács örömére ma is még. Hanem hát mily állapotban, — tekintve különösen északi oldalát! Vagy talán e primitiv és ronda épület az ezredéves ünnepély egyik', előmüve kíván lenni P Bármily furcsának is látszassák e kérdés, tény az, hogy ez a szükségletet kielégítő remekmű még a 12-ik óráig is fennállana, ha tiltakozásunknak ez utón kifejezést nem adnánk. Reméljük, hogy ez egyszer az illetékes hatóságok figyelmeztetésünkre hallgatnak. Hiszen nem nagy anyagi áldozatokba kerül ennek végleges eltüntetése a piacz közepéről és újabbnak alkalmasabb helyen leendő felállítása, vagy — ha már szépészeti szempontból a hely e díszétől meg nem fosztható — annak legalább némi eltakargatása. Van a budai városi faiskolákban cserje, bokor, fácska quantum satis! Egy kis jóakarat a hatóság részéről és a baj orvosolva van. Mi szerény budaiak kevéssel is megelégszünk 1 Egy budai lakos. Különfélék. — Báró Fej ér váry Géza. Abból az alkalomból, bogy a honvédelmi Miniszter ur fia megnősült, Dr. Schwartz er Ottó mint az I. kér. polgári kör elnöke, a választmány nevében, Báró Fejérváry Béza tiszteletbeli taghoz meleghangon irt üdvözlő iratot intézett. Az üdvözlő iratot Báró Fejérváry Géza következő levélben köszönte meg: „Igen tisztelt Elnök Ur! Nagy örömömre szolgált, hogy az I. kerületi polgári kör választmánya rólam, mint a kör tiszteletbeli tagjáról azon alkalomból is megemlékezett, hogy fiam esküvőjét tartotta. — Nagyságodnak e részben hozzám intézett levelében foglalt szives és ékes, nekem jóleső üdvözletéért, Nagyságodnak és az igentisztelt választmánynak legőszintébb köszönetét mondva, kérem a polgári kört: hogy engem jóindulatában továbbra is megtartani méltóztassék, s mint viszont nekem is örömömre szolgál a körnek gyarapodása és a kerület kulturális érdekeiért folytatott eredményes tevékenysége. Nagyságodnak, Budapesten 1893. évi május hó 2-án őszinte tisztelője Báró Fejérváry Géza. — A király itthon. Élénk képet mutatott Budavára a múlt napokban a király itt időzése alatt. A várba hosszú kocsisorok robogtak, melyekben kihallgatásra sietők ülitek. Feltűnő nagy számban volt a katonaság képviselve. Az előléptetettek köszönték meg előléptetésüket. A király nagy érdeklődéssel figyelte a vár építkezésének haladását. — A Frey József-fóle 31,000 frtot meghaladó alapítvány ez é/i kamatját, mely 1320 frtot tesz ki, e napokban osztotta ki az e czélból alakított tanítói bizottság. Hat főv. tanító özvegye és árvái részesültek ezúttal 200—200 frtnyi segélyben, nagyobbrészt olyanok, kik elhalt férjök után nyugdíjban nem részesülnek. Segélyt nyertek: özv. Bäcker Györgvné, özv. Sauersitz Péterné és özv. Csőkey Jánosné ig. tanítók özvegyei; továbbá : özv. Ste kiács Istvánné, özv. S t o h 1 á r Istvánná és özv. T o p i t s Nándorné oszt. tanítók özvegyei. A fenmaradt 120 frt a jövő évben kiosztandó segélyhez csatoltatik. A segélyért összesen 17-en folyamodtak. A bizottság elnöke, dr. Y e r é d y Károly, e hó 5-én, mint a nemes- szivü alapitó születésének 81 évforduló napján nyújtotta át a szerencsétlen özvegyeknek a részükre megszavazott segélyösszeget. — A budai polgári lövészegyletbe, mint az ott levő táblán látható feivé- telöket kérték a többek között Tisza István gróf, Hadik Barkoczy Endre országgyűlési képviselő, Gajáry Ödön a Nemzet szerkesztője és Szilágyi Dezső igazságügvminiszter. — Kontra Kálmán a pilisi felső járás főszolgabírója, mint értesülünk beteg. Szász Károlyt a dunamelléki egyházkerület superin- tendensét kisérte egyházlátogató útjában és e közben aggasztó mellhártya gyuladást kapott. Tóthfaluban fekszik betegen. A gondos ápolásnak sikerülni fog legyőzni a betegséget és reméljük, hogy a kitűnő főszolgabíró mielőbb megkezdi közhasznú működését. — Eljegyzés. Deschán Gellért bank- tisztviselő e napokban jegyezte el Freyberger Sarolta kisasszonyt, Freyberger Pál tekintélyes budai nagykereskedő kedves leányát. — Az elöljáróságokról szóló törvényjavaslat felett folynak a szaktanácskozások. A résztvevők nagy figyelmet és érdeklődést tanúsítanak a tárgyalások közben. Remélhető, hogy a szaktanácskozmányok befejezése után az országgyűlés mielőbb letárgyalja a törvényjavaslatot. — Összejövetel. Az I—III. kerületi szállodások, vendéglősök, bor- és sörmérők ipartársulatának tagjai f. hó 10-én Kertész János vendéglőjében találkoznak II. kér. Fő-ut 23. — Az I. kerületi nemzeti asztaltársaság f. hó 9-én Németi Mátyás vendéglőjében Attila-utcza 61. sz. alatt tartja összejövetelét. — A medve utczai tekéző-kör, mely a II. kér. tanférfiaiból és tanügy barátaiból alakult, mint már több év óta, az idén is megalakult. A múlt vasárnap tartott megnyitási ünnepélyen jó kedvvel láttak a tagok a kuglizás mulatságához. Yig sörözés és borozás közt kezdték meg a „munkát“, hogy még szent Kristófnak a kuglizók védőszentjének is öröme telhetett benne. A körnek 76 tagja van. — Andreánszky Jenő irótársunk, |a „Budai Hírlap“ volt szerkesztője tollából közlünk ma egy sikerült tárczát. Andreánszky a szegedi államfogházban, hol párbaj miatt van, irta e sorokat, bizonyságot téve arról, hogy szülőföldjére ott is mily szívesen gondol. — Arany menyegző. Maderlik István és neje általánosan tisztelt és becsült fővárosi polgárpár, május hó 7-én a terézvárosi plébánia templomban déli 12 órakor tartják arany menyegzőjüket. Kívánjuk, hogy a tisztes vőlegény és menyasszony friss egészségben tarthassák meg majd gyémánt lakodalmukat is. — Kirándulások. A Magyar TuristaEgyesületnek, mely czéljául tűzte ki hazánk természeti szépségekben gazdag vidékeinek fölkeresését és hozzáférhetővé tételét, fővárosunkban is immár három osztálya van: a Budapesti, Egyetemi és Tanítói Osztályok, melyek időről- időre érdekes kirándulásokat rendeznek a főváros vidékének különböző részeibe. Bizonyára nagy-. ban fognak e kirándulások hozzájárulni ahoz, hogy Buda és vidékének számos, természeti szépségekben bővelkedő, de mindeddig jobbára ismeretlen részére a közönség mind nagyobb részének érdeklődését is felköltsék. Már e körülményt is, eltekintve kivált a „Budapesti Osztálynak“ az utjelzések és építkezések körül kifejtett tevékenységére, oly fontosnak tartjuk, hogy hétről-hétre az egyesület által rendezendő kirándulásokról lapunkban említést teendünk. Budapesti Osztály: május 7-én Ercsibe rándul és itt megkoszorúzza Eötvös József br. síremlékét. Május 14-én a Pilisi-hegység egyik vadregényes szépségű helyére, a „Prédikálószékre“. Indulás Ó-Buda fő-térről a helyi érdekű vasút reggel 6 órai vonatával. — Egyetemi Osztály: május 7-é n Szép Juhászné, Hárshegy, Lipótmező. Indulás a zugligetből d. u. 3 órakor. Május 11-é n Szt-Endrére, hol az osztálynak majálisa lesz a Gilliczer-féle vendéglőben. Kimenetel a h. é. vasút d. u. 3 órai vonatával. M áj u s 14-én a nagykovácsi Nagy- Szénáshegyre. Indulás reggel 7 órakor a „Szép Ilona“ kertből. Délutáni csatlakozás Remete Márián. Indulás d. u. 3 órakor a „Szép Honától“. — Tanítói Osztály: május 11-én Tata-Tóvárosba. Indulás a közp. pályaudvarból reggel 6 óra 45 perczkor. (J- Gy.) — Felolvasás. Bárczay Oszkár cs. és k. kamarás lapunk dolgozótársa érdekes felolvasást tartott a magyar történelmi társulatban a régi magyar konyháról. — Országos római zarándoklat. Az e hó 18-án Rómába induló országos zarándoklatra serényen folynak az előkészületek. Az anyagi ügyek vezetésével megbízott városi menetjegyiroda a sok előkelő résztvevő magas állásához képest tette meg ezúttal intézkedéseit úgy az utazás mint az ellátás tekintetében és szak- avatottsága valamint ezen fényes zarándoklat sikere körül különösen kifejtett buzgalma biztosítékul szolgálnak arra nézve, hogy a résztvevők igényei mindenekben kielégítést lógnak nyerni. Rómában a legelőkelőbb szállodák Hotel Royal, Minerva, Lauzatti és Roma — szerződésileg biztosítottak — különösen kikötve azt is, hogy az ellátásnak franczia konyha szerint kell történnie. Jelentkezéseket elfogad dr. Valló pápai kamarás, központi papnövelde, dr. König Gusztáv krisztinavárosi segédlelkész-