A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 2002-2003-2004
TANULMÁNYOK - Pók Attila: A magyarság, mint európai bűnbak
magyarságképének alakulásához hasonlóan itt is a koalíciós időszak idején fogyott el az 1848-as bizalmi tőke. Az 1907-es, a magyar nyelvű oktatás kiterjesztésével a nemzetiségek magyarosítását felgyorsítani kívánó Lex Apponyi és Bosznia-Hercegovina 1908. októberi annexiója mérföldkő a Magyarországgal kapcsolatos negatív kép erősödésében. A francia politikusok a szlávellenes és németbarát magyar politika folyamatosságának megnyilvánulásaként értékelik ezeket a lépéseket. Ebben, a világháborúig nem változó légkörben vall kudarcot a koalíció kereskedelemügyi miniszterének, Kossuth Ferencnek az akciója egy ötszáz millió koronás államkölcsön kibocsátására a párizsi tőkepiacon.14 Seton-Watson és Steed munkásságának szakértője, Jeszenszky Géza számos alkalommal kifejtette, hogy bármilyen intenzív, hatékony propagandamunkát is végzett a két befolyásos brit személyiség „Félrevezető és leegyszerűsítő lenne a Monarchia és vele együtt a történelmi Magyarország elpusztulását néhány írás hatásának tudni be.”15 Mégis úgy látja - és témánk szempontjából ez igen fontos - hogy a kritika jóval többet jelentett, mint aktuálpolitikai lépések elítélését: „az angliai magyarságkép megváltozása és a világháború alatti francia, román, cseh és délszláv propagandaírások nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az ellenséggé vált Magyarország fölött a háború végén korábbi brit és francia barátai is könnyű lelkiismerettel mondták ki az ítéletet: bűnös nemzet, földaraboltatik.”16 BÚN ÉS BÜNTETÉS Az a felfogás, hogy az első világháború veszteseit nem egyszerűen legyőzöttnek, hanem egy Európa békéje elleni bűnös összeesküvés tetteseinek kell tekinteni, meghatározta a párizsi békekonferencia légkörét. A győztes hatalmak egyik első párizsi döntésükkel bizottságot hoztak létre a háborús felelősség megállapítására. Alig három hónapos munka után, az 1919. május 6.-i plenáris ülésen a tizenöt fős, 10 ország képviselőiből álló bizottság beterjesztette jelentését, amelyet azonnal elfogadtak. Már az első bekezdés leszögezi, hogy a „felelősség azoké a hatalmaké, amelyek agresszív politikájuk jegyében üzentek hadat. E leplezett politikai szándék miatt a háború okát egy az Európa békéje elleni sötét összesküvésként határozhatjuk meg.... A felelősség elsősorban Németországé és Ausztriáé /itt ez a Monarchiát jelenti/...” A zárókövetkeztetés szerint pedig „a háború a központi hatalmak és szövetségeseik előre megfontolt tervén alapszik, úgy cselekedtek, hogy elkerülhetetlenné tegyék a háborút”17. A bűnössel pedig nem egyszerűen békét kell kötni, hanem meg kell büntetni. Magyarország vonatkozásában ezt rendkívüli határozottsággal képviselte a csehszlovák állam egyik alkotója, Benes, aki már külügyminiszterként 1920. február 19.-én mondta a következőket: „A Szent István ősi koronájához tartozó terület vezető osztályai által képviselt magyar népet valamennyi szövetséges egyhangúan a világháború fő bűnrészesének, ha nem a fő bűnösének tekintette.... a háborút nem kizárólag a régi Osztrák-Magyar Monarchia végzetes politikája provokálta ki, hanem ezt sokkal inkább Budapesten készítették elő, mintsem Bécsben...a jelenlegi rendszer is ugyanazon imperialista és nacionalista cél mögé rejtezik”18. E felfogás lényege az, hogy nem egyik vagy másik magyar politikus vagy politikai irányzat elfogadhatatlan Benes vagy a békekonferencia hangadó politikusai számára, hanem „magukban 69
