A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 2002-2003-2004

TANULMÁNYOK - Murányi Péter: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szociológiai adatbázisáról egy kívülálló szemével

AZ ADATBÁZIS FRISSESSÉGE Az adatbázis időbeliségét, retrospektivitását már a kiinduló táblázatban is megfigyelhet­tük. Ez az összes tételre vonatkozott (az év elég alkalmas volt erre, mert ez a mezó' csaknem minden tételben szerepelt). Ha grafikusan ábrázoltuk volna ezt, akkor a kisebb hullámzások ellenére is 1972 és 2003 között viszonylag egyenletes feltártságot tapasztal­hattunk, a 2004-es év anyagának feltárásába még csak belekezdtek. A további feltárás során várhatólag a megelőző évek tételszáma is növekszik. Ennek kapcsán érdemes a frissesség, aktualizálás szempontjára utalni. Ahhoz képest, hogy az utolsó, 1989-es tárgy­évi bibliográfia csaknem 5 évvel később, 1994-ben jelent meg, kisebb a lemaradás. Ugyanakkor más adatbázisoknál ennél sokkal gyorsabb feltáráshoz szokhattunk hozzá. Ez nem az aktualizálás gyakoriságával függ össze. A SzocioWebnél évi háromszori aktu­alizálás a reális, ez a hálózaton elérhető változatra igaz, az intézményen belül TEXTAR- ban folyamatosan frissülő adatbázis használható, teljesen eltérő keresési lehetőségekkel. A PRESSDOK évente kétszer jelenik meg CD-ROM-on, de már kb. két hónappal egy adott félév után használható. Mindez azonban összefüggésben van a feltárás mélységé­vel, a feltárandó források számával, a feltárandó közlemények válogatásával. Meglepődve tapasztalhatjuk azt, hogy a PRESSDOK a sokkal több tételt jóval kevesebb forrásból nyeri. A FELDOLGOZOTT FOLYÓIRATOK Az évenként feltárt anyagot is legjobban a feltárt források alapján lehet elemezni. A Tart. folyóirat indexlista összesen 1 347 címet tartalmaz. Erre vonatkozó keresést nem lehet végezni, kereséssel vagy azt tudhatjuk meg, hogy egy folyóiratból hány tételt vettek fel, vagy azt, hogy összesen hány tétel származik folyóiratból. Ennek az 56 100-as tétel­száma elég alacsonynak tűnik, ha a Tanulmánykötet 28 786 tételével együtt a legnagyobb dokumentumtípushoz, a Cikkekhez viszonyítjuk. Honnan tudjuk mégis könnyebben a webes változatban a CD-ROM-hoz képest, hogy hány különböző időszaki kiadványból kerültek be tételek? Paradox módon, egy korlátnak köszönhetően. A CD-ROM-okon a teljes indexlistákat megkaptuk egyszerre, épp ezért volt nehéz megállapítani, hány kü­lönböző elem van bennük. A webes változatnál egyszerre 100 elemet kapunk meg az indexből, így a 13 100-as után csak a maradékot (47-et) kellett egyesével megszámolni, így jött ki az 1347. (Vannak más adatbázisok, ahol az ilyen indexeket könnyen ki tudjuk másolni táblázatként, s akkor már a gépre bízhatjuk a számolást, itt ez nem lehetséges, legalábbis nekem nem sikerült megoldanom.) Bármelyik folyóiratot kiválaszthatjuk önmagában, kombinálhatjuk a megjelenési évvel, nagyon sokáig tartana azonban, ha valamennyit meg akarnánk így vizsgálni. A legtöbb tételt tartalmazó lapokról korábban készítettem évekre bontott táblázatot. Más adat­bázisoknál egy ilyet elég az újabb évek adataival kiegészíteni. A SzocioWeb fejlődése miatt azonban utolsó CD-ROM változathoz készült táblázat készítését is elölről kell kez­deni, mert még korábban megszűnt folyóiratok (például Társadalmi Szemle) összetett tételszáma és ezzel együtt az egyes évekből származó tételek száma is nőtt. Ezért most 204

Next

/
Oldalképek
Tartalom