A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 2002-2003-2004
TANULMÁNYOK - Gyáni Gábor: Modernitás és hagyomány a nagyvárosi fejlődésben, különös tekintettel Budapestre
Római Birodalmat évszázadokon át uraló dinasztia székhelyéről sugárzik át az időközben közteresített Heldenplatzra.70 A tér rituális használatából fakadó szakralizálódás valójában majd csak az Ismeretlen Katona Emlékművének 1929-ben történt felállításával kezdődött meg Budapesten; s akként folytatódott tovább, hogy a politikai rendezvények mellett az olykor nyíltan vallási ünnepségek szintén kezdtek erre a térre gravitálni. Az 1930-es Szent Imre év vagy az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus fő eseményeinek egyaránt a Hősök tere adott otthont.71 A kvázi-szakrális adottságokkal imigyen felruházott köztér ettől fogva rendre magához vonzotta azokat a nyilvános eseményeket, melyek résztvevői mind részesülni szerettek volna az evilági szakralitás felemelő élményéből, miközben a közösségi uni- verzáliák szintjére kívánták emelni önös, nagyon is világi törekvéseiket. A budapesti Hősök terének rituális használatát jól mutatják azok a politikai rendezvények, melyek a kívánatos legitimitás hiányának leplezése, és némi tömeg jelenlétében szeretnék a legitimitás látszatát biztosítani önmaguk nyilvános prezentálása révén. Áttekintve a budapesti Hősök terén zajló szimbolikus aktusok és rendezvények hosszú sorát, Sinkó Katalin megállapítja: a két háború közt elsősorban „reanimáló”, „restituáló” jellege volt ezeknek a rituáléknak. S szinte mindegy is, hogy nyíltan vagy burkoltan vallási rituáléról van-e szó, kivétel nélkül mindig azt szerették volna velük demonstrálni, hogy az élő organizmus módjára elképzelt és történelmi létében csonkítatlan egészet alkotó magyar nemzet - a rítus által feltámasztva - szimbolikusan él tovább a rítust gyakorlók jóvoltából.72 A Hősök tere 1945 utáni rituális használatát illetően ez a hagyomány életben maradt: a tér kvázi-szakrális auráját használták ki továbbra is a korábbiakhoz merőben hasonló célok jegyében. A Horthy-korban, Trianon nyomán, a nemzeti közösség egységének töretlen történelmi emlékezetét ápolandó nyert minden itteni rituális cselekmény különleges jelentőséget. Utóbb (1945 után) ellenben sokkal inkább a politikai küzdelmek résztvevői igyekeztek kisajátítani a Hősök terét törekvéseik társadalmi igazolására úgy, hogy az ide lokalizált akciók szimbolikus affirmációját vették hozzá igénybe. Ikonográfiái jelek alapján Sinkó behatóan elemezte az 1945 és 1948 közt a téren rendezett - és talán nem véletlenül, kivétel nélkül baloldali, sőt többnyire kommunista - politikai gyűlések eredeti szándékolt üzenetét. Ezek a politikai erők mindig nagy súlyt helyeztek rendezvényeiken a nemzeti múlt felidézésére, a rá történő sűrű hivatkozásra. Ennek történelmi beágyazottságuk nyilvánvaló gyengesége, a nemzeti történelmi hagyományokhoz fűződő, enyhén szólva is problematikus viszonyuk volt a fő oka. Hiszen a szociáldemokraták és különösen a kommunisták többnyire a nemzetietlenség és a történelmi tradíciók konzekvens tagadóinak, s nem pedig a (magyar) múlt egyenes ági le- származottainak, valamint jogos örököseinek a letéteményeseiként tudatosultak a közvéleményben ez idő tájt.73 A Rákosi rendszer éveiben a Hősök tere időlegesen kikerült a figyelem előteréből, hogy az időközben felvonulási térré átalakított Dózsa György út vegye át ezt az általa korábban betöltött szerepet. Az utóbbi lett, a hatalmi legitimáció jegyében - a„teret” uraló Sztálin szobor égisze alatt - évente megrendezett május elsejei felvonulások színtere hosszú évtizedekre szóló érvénnyel. A Kádár-rendszer fedezte fel újra a Hősök terét. Kezdetben minden bizonnyal azért 92
