A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1999-2000-2001
Tanulmányok - Papp István: A magyar közkönyvtárak a 20. század második felében
Közkönyvtárainkban több számítógépes rendszert alkalmaznak, - az én ízlésem szerint talán túl sokat is. Nem mintha ez baj lenne. Csak fájlalom egyik álmom elvesztését, hogy lenne egy központi és helyi forrásokkal egyaránt támogatott hazai rendszer, amely meghatározó szerepet játszhatna a közkönyvtárügy, mint szerves egész automatizációjában. A tényleges fejlődés más utat választott, a rendszerek békés egymás mellett élését. A cél így is elérhető, bár talán lassabban és többe kerül. Úgy látszik azonban, a redundancia informatikai tétele ezen a területen is érvényesül. A közkönyvtárakban születő katalógusok, adatbázisok mindinkább közkinccsé válnak: az egyes tagok munkájának hasznát mind többen élvezik, elsősorban használóik javára. A kétséges értékű ajánló bibliográfiákat, de a reprezentatív bibliográfiai müveket, a helyismereti bibliográfiákat is felváltották-felváltják az adatbázisok, amelyek egyelőre floppyn vagy CD-n, mihamarább azonban online állnak rendelkezésre. S talán nem kell várni arra sem sokáig -hiszen a technikai feltételek adottak -, hogy a könyvtári katalógusok közkönyvtárügyi, közös katalógussá egyesüljenek. S itt, e fejezet lezárásaként legyen szó azokról a szolgáltatásokról, amelyek valamikor szerves részét képezték a magyar közkönyvtárak kínálatának, most azonban már hiába keressük őket az étlapon. Nem olyasmikre gondolok, mint a cséplőgépek melletti felolvasások, a termelésnövelő kiállítások, a szatyormozgalom, a politikai kampányok támogatása, a próbálkozások az olvasók közvetlen tudati manipulálására, hanem azokra, amelyek valódi értékeket hordoztak, s létüket az anyagi-fenntartói feltételek elapadása kérdőjelezte meg. Ezek közül az egyik a bibliobusz-szolgálat ígéretes megindulása, minden nehézséggel dacoló működése, majd - remélhetőleg ideiglenes - megszűnése. A bibliobuszok megszületésére hosszú évtizedeket kellett várni, sok kiváló könyvtáros minden erőfeszítése ellenére, s annak ellenére, hogy a művelődési autó-flotta ünnepélyes átadása biztató kezdetet jelentett vagy negyven éve. Kevés helyen teremtettek a szolgálat számára optimális működési feltételeket (kezdjük mindjárt azzal, hogy általában lerobbant járművekbe próbáltak új életet lehelni), s a szükséges infrastruktúra (garázs, állomáshelyek kialakítása, raktár stb.) is gyengécske volt. Ennek ellenére a szolgáltatás működött, s bizakodva tekintett a jövőbe. Felszámolásának legfőbb oka abban keresendő, hogy a költségek nem oszlottak meg az érintett könyvtárfenntartó hatóságok között, s a ráfordításokat vizsgáló költségelemzések olyan csekélységekről feledkeztek meg, mint például az egy busz által kiváltott stacioner könyvtárak épületeinek amortizációja. Mindig könnyebb egy-egy szolgáltatást megszüntetni, mint létrehozni. Ennek ellenére biztosra veszem, hogy bibliobusz ügyben nem hangzott el az utolsó szó, s az egy-egy régió könyvtári ellátásáért felelős önkormányzatok, s a kistelepülések, településrészek boldogulását szívükön viselő helyi önkormányzatok összefogásával, s némi központi állami akarattal és támogatással segítve ismét megjelennek a mozgókönyvtárak azokon a helyeken, ahová másképpen ma sem lehet eljuttatni a közkönyvtári szolgáltatásokat. A másik a szakszervezeti könyvtárügy, vagy helyesebben a munkahelyi közkönyvtári ellátás. Talán éppen az volt a hiba, hogy a szakszervezeti jellegre esett a hangsúly, s nem az önkormányzatok által fenntartott közkönyvtári szolgálat speciális aspektusának tekintettük. Holott nyilvánvaló, hogy az érdekvédő, érdekképviselő szakszervezeteknek nem az a dolguk, hogy kulturális szolgáltatásokat működtessenek, hanem az, hogy fellépjenek ilyen szolgáltatásokért tagságuk nevében és javára. A hajdan oly erős és joggal büszke szakszervezeti könyvtárügy mára gyakorlatilag megszűnt, s örülünk, ha némely nagyobb vállalatnál megmaradt a munkahelyi közkönyvtár. Talán több helyen is, mint amennyire első bánatunkban gondolnánk. Ez mutatja azt, hogy tényleges szükségletről van szó, s nem csupán lózung volt azt hajtogatni, hogy az emberek mozgáskörzetébe, életterébe kell beépíteni a könyvtári ellátást. Mint professzionális teljesítmény minden elismerést megérdemel a szakszervezeti könyvtárügy: korszerű elvek alapján, a közkönyvtárakéval azonos szakmai színvonalon, erős támogatással a politikai, gazdasági és társadalmi szervek részéről, valamint számos önkéntes munkatárs odaadó munkájával vívta ki helyét a közkönyvtári térképen. Azon lehet vitatkozni, hogy drága volt, hogy nem volt elég hatékony, hogy felesleges átfedéseket eredményezett helyenként, de némely tanulságát ma is és a jövőben is hasznosíthatja a magyar közkönyvtárügy. Csak tárgyszavakban és emlékeztetőül: ellátó központok, központi gyarapítás, ellátó rendszer, 95
