A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1994-1995-1996
Tanulmányok - Gyermeksorsok - 1996 - Loránd Ferenc: Az iskola mint ártalom
AZ ISKOLA MINT ÁRTALOM Hatodik életévük betöltésétől kezdve a gyerekek életének meghatározó színterévé és szervezőjévé az iskola válik. Némi túlzással azt lehetne mondani, hogy a gyerekek hatodik életévük betöltésétől kezdve nem „iskolábajárnak”, hanem „hazajárnak”, mármint az iskolából, hogy két iskolanap között bizonyos iskolai feladatokat otthon oldjanak meg, illetve kíséreljenek megoldani, továbbá, hogy az ezen feladatok megoldásához nélkülözhetetlenül szükséges fizikai regenerálódás materiális forrásaihoz hozzájussanak. Ha komolyan és álszentség nélkül vesszük szemügyre a kérdést, azt kell mondanunk, hogy az „otthon” hovatovább egyrészt az iskola kihelyezett színterévé, másrészt a fizikai és mentális töltekezés állomásává degradálódik, ahol a gyerekeket „feltankolják” a létezésüket minden szempontból alapvetően meghatározó iskolai versenypályán való száguldásra. Nekem már- már a Forma-1 elnevezésű luxus őrület szerviz állomásaira emlékeztet az otthon, ahol jószerivel minden ténykedés azt a célt szolgálja, hogy a versenypályára újra kigördülve a „masina” — mármint a család szemefénye — a lehető legversenyképesebben róhassa a köröket. Nem tudom most pontos statisztikai adatokkal alátámasztani állításomat, de tény, hogy a 8 és 6 osztályos gimnáziumok megjelenésével az elmúlt közel egy évtizedben a családi életet új, le nem becsülhető veszély fenyegeti. Az iskola az érvényesülés előrehozott arénájává vált. A magyar közoktatás egyszerűen tudomásul vette, hogy az ún. szabadság jegyében szabad 6 éves gyerekeket felvételiztetni, szinte kötelező valamilyen felvételivel kiszűrni az oda nem valókat a 6 és 8 osztályos gimnáziumokból. A szakma pironkodás nélkül eltűri, hogy az oktatási rendszer egész működését a vezető pozíciókra törő társadalmi rétegek önérvényesítő törekvései rendeljék alá maguknak, hogy az iskolarendszer kettészakadjon egyfelől olyan középiskolákra, amelyek a közvéleményben a „tehetséggondozás” hovatovább egyedüli fellegváraiként jelennek meg egyszerre gerjesztve és kiszolgálva pedagógiailag és pszichológiailag abszolút igazolhatatlan presztízs-szempontokat, ezzel pedig súlyosan vegzálva a családok valamennyiét^), másfelől pedig szellemi és anyagi értelemben egyaránt pauperizálódó általános iskolákra. Az az igazán ördögi a dologban, hogy ebben az önmagát gerjesztő erőtérben a kérdés azt is „magnetizálja”, akinek esze ágában sem lett volna a 8. általános iskolai évfolyam befejezése előtt arra gondolni, hogy gyermekével iskolát változtasson. De, ha egyszer az ún. .jobbak” elgravitálnak az általános iskolából már a 4. évfolyam után, akkor a lelkiismeretes szülő minimum töprengeni kezd azon, mi lesz a gyerekével, ha a kiszelektáltak között, azaz a maradók - értsd „a maradék” között marad. Még súlyosabb a kérdés a 7. évfolyamon, ahol valóban csak azok maradnak, akiknek nem volt módjukban egy, az elitséggel kacérkodó 6 osztályos gimnáziumba menni. A „menni vagy maradni” hamleti kérdése akarva-akaratlan a 4. és 6. osztály után (praktikusan már ezen évfolyamok során) minden család asztalához hívatlanul is oda ül. Ebben a helyzetben a maradás is döntéssé válik, az elmenők - kulturális és anyagi előnyök birtokosai - mindenkit döntésre kényszerítenek. Ez valóságos „vírusfertőzés” az iskolarendszer nagy komputerében: minden program megfertőződött, a mondatok szétestek, az értelmes emberi és pedagógusi beszéd lehetetlenné vált. A dologban az a valóban tragikus, hogy a vírus ellen nem lehet védekezni. Nem lehet azzal áltatni magunkat, hogy az iskolaváltoztatással és annak minden anyagi és egyéb következményével ma még mindig csak azoknak kell szembenézniük, akik ezt eredendően akarták. Aki nem ringatta magát illúziókba, és volt bátorsága arra, hogy nyitott szemmel járjon az iskola- dzsungelben, az mindig is tudta, hogy a gyerekek és a családok először éppen az iskola közreműködésével kénytelenek tudomásul venni, hogy politikai értelemben biztosított szabadságuk társadalmi determináltságok hálójában Vergődik. Az iskola tükröt tartott az első osztályos kis nebulók képe elé: ilyen vagy! A tükröt persze történelmi folyamatok foncsorozták, azon társadalmi osztályok és rétegek érdekei szerint, amelyek a 19. század második felében Európa-szerte létrehozták a közoktatás rendszereit. Mifelénk, ahol a német mintára szervezett iskolarendszer háromtagú szigonya 68
