A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1988-1989-1990
Papp István: A könyvtár élő szervezet - Forgácsok a vezetés műhelyéből
kell. Ha ezekben a kérdésekben megegyezésre jutunk, pláne ha el is tudjuk fogadtatni munkatársainkkal, akkor a gyakorlati cselekvés már könnyebb lesz. A könyvtár pozitív értékeinek a meghatározásával kell kezdeni, gyökeresen szakítva azzal az alapállással, hogy mindaz, ami volt, jó, mindaz, ami van, jó, s mindaz, amit csinálunk, legalábbis kielégítő, mert többre nem vagyunk képesek. Nem lehet, hogy a visszahúzó, konzerváló erők szava legyen a döntő, s szégyenérzet nélkül, szemérmetlenül védhessék a jelenlegi gyakorlatot, a változtatásra törők lejáratására törekedve. A korábbi kritikai szemle után viszonylag könnyebben meg lehet határozni, melyek is ezek a pozitív értékek. Tekintsük magunkat értelmiségi szakmának, s várjuk is el munkatársainktól az értelmiségi viselkedést. Nem helyes, ha a diploma alapján (könyvtáros = könyvtáros alapon) egy kalap alá vesszük mindazokat, akik egy bizonyos kulcsszámba besorolást nyertek. A teljesítmény, a véleményalkotás, a viselkedés stb. alapján értelmiségieknek bizonyuló, vagy ennek ígéretét hordozó munkatársainkat jobban meg kell becsülni a „folyamatosan jó munkát végzőkkel” szemben. El kell érni, hogy ők legyenek a hangadók, s ne a csöndes többség. Azok legyenek meghatározó tényezők, akiknek pozitív értékítélete van, akik meg tudják fogalmazni véleményüket, akik képesek egy-egy probléma magas színvonalon, alkotó módon való megoldására Ezekből a munkatársakból kell kialakítani azt a hangadó csoportot, amelynek meghatározó szava van az intézményi politikát, a szakmai irányvonalat és megoldásokat illetően. Nem okvetlenül szükséges, hogy ezeket az értelmiségieket egyetlen szervezeti egységbe vonjuk össze, sőt káros is lenne, de annál fontosabb, hogy közöttük szervezetszerű és kommunikációs kapcsolatokat teremtsünk. Az intézetvezetésnek tudatosan és következetesen kell támaszkodnia arra az „agyalapra”, s kifejezésre is kell juttatnia, hogy érdemi kérdések eldöntésében nincs „egy ember - egy szavazat”. Azt hiszem, fölösleges hozzátennem, hogy ezzel nem sértjük meg az intézeti demokráciát. Az intézetvezetésnek arra kell törekednie, hogy ezzel a csoporttal szinte napi munkakapcsolatba kerüljön. Akkor teszi jól, ha minél több feladattal bízza meg ezeket a személyeket, s veszi a fáradságot arra is, hogy lelkesítse őket. Maga is vegyen részt a feladatok megoldására irányuló munkálatokban, vagy legalábbis kíséije rendszeresen nyomon előrehaladásukat. Lényeges, hogy ezek a meghatározó munkatársak közvetlen kapcsolatba, személyes kommunikációs összeköttetésbe kerüljenek az intézetvezetéssel. A napi, rutinjellegű feladatok bármennyire is lekötik a vezetést és a munkatársakat, a nézetcserére, az együttgondolkodásra stb. rendszeresen és meglehetősen sűrűn sort kell keríteni. Meg kell javítani az egész intézményre kiterjedő információs rendszert. Nehéz erre receptet adni, éppen azért, mert úgy tűnik, hogy az eszközrendszer rendelkezésünkre áll. Talán nem is annyira az információ szétsugárzásával van baj (bár ezen a téren is lehetne javításokat eszközölni), mint inkább a visszacsatolással. Nem ér sokat az az információs rendszer, amelyből ez az elem hiányzik. Megérkezett-e az információ a célállomásra, vette-e az információt a célállomás, módosította-e viselkedését, cselekvését az információ hatására, nem torzult-e közben az információ, visszaküldött-e a célállomás olyan információt a kibocsátónak, amely a kibocsátó viselkedését, tevékenységét módosítja stb.? Azt hiszem, hogy érdemes lenne végiggondolni az információs rendszer e kibernetikus modelljének a lehetőségeit könyvtárunkban. Az egyes szervezeti egységek vezetőinek önállósága, döntési jogköre stb. nem vezethet elszigetelődéshez. Sűrűbb és formalizál- tabb kapcsolatokat kell teremteni a könyvtár különféle szervezeti egységei, illetve ezek együttesei között. A formalizáltság alatt nem formalitást értek; ilyen kiürült formává vált például a központi könyvtár szakmai, gazdasági és műszaki osztályvezetőinek közös értekezlete. Nem biztos, hogy meg kell szüntetni, de biztos, hogy mellette egyéb információs-kommunikációs fórumokat is kell teremteni. Feltétlenül nyitni kell a könyvtár társadalmi közege felé. Minél több szinten, annál jobb. A könyvtári szolgálat jövője múlhat azon, sikerül-e az új és fontos csoportokhoz kapcsolatokat kiépíteni. A tisztviselők helyett magához a társadalomhoz, azaz a társadalmat képviselő személyekhez, szerveződésekhez stb. kell eljutnunk. Mind a központi könyvtár, mind a hálózat, mind a főkönyvtárak, mind pedig az egyes szolgálati helyek egyik legfőbb gondjának kell lennie, hogy megtalálják az artikulálódó társadalom csomópontjait képező személyeket és szervezeteket. Még csak nem is azért, hogy pénzt kérjünk, hogy szolgáltatásokat kínáljunk. Itt pusztán és egyelőre magáról a kapcsolat megteremtéséről van szó: meg kell ismerkednünk a maga konkrétságában társadalmi környezetünkkel, - éppen azért, hogy a kapcsolatokat előbb-utóbb megtölthessük tartalommal is. A társadalom szélesebb és szűkebb körei felé transzmisszióként számításba vehető tömegkommunikációs eszközök adta lehetőségekkel az eddiginél sokkal intenzívebben és tartalmasabban kellene élni. Új alapokra helyezendő e tevékenység egésze és sokkal profibb módszerek alkalmazandók. Jóval több előregyártott anyagról kell gondoskodnunk és szenzációkról is. Meg kell tanulnunk az újságírók gondolkodásmódját. Valójában arról van szó, hogy segítségükkel a társadalomnak adjuk el magunkat, elképzeléseinket, terveinket, szolgáltatásainkat. 67
