A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1988-1989-1990

Klinda Mária: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár ősnyomtatványai II.

Hist 1495 körüli termékének tartja, míg más kézikönyvek a hollandiai Deventer városból származtatják. Kötetünk egykor a müncheni királyi könyvtár, a mai Bayerische Staatsbibliothek duplum példánya volt. Címlapját két „Leltározva” köriratú kerek bélyegző is ékesíti, könyvtárunk 1953-as és 1963-as állományellenőrzését tanúsítva. (E helytelen gyakorlat sok régi könyvünket csúfította el, ma már a könyvritkaságoknál nem alkalmazzák.) Magyarországon ez a harmadik ismert példány, a Széchényi Könyvtáré és a kalocsai főszékesegyházi könyvtáré után.

Nemcsak nyomdatörténeti ritkaság, de kötéstörténeti szempontból és XVI. századi magyarországi tulajdonként is kiemelkedő értékünk az ugyancsak impresszum nélküli Nicodemus evangélium (59. sz.), mely 1941 -es ősnyomtatvány-szerzeményeink számát hétre emeli. A két korai antikva( 13) közé kötött, 1499 táján Lipcsében közreadott nyomtatvány szintén XVI. századi anyagunk feltárásának köszönheti meghatározását. Korabeli vaknyomásos budai kötését Rozsondai Marianne ismertette; legújabb megállapítása szerint Lucas Coronensis budai könyvkötő munkája.( 14) A kötés szerepelt a Legújabbkori Történeti Múzeum 1990-es őszi kiállításán és e sorok megjelenésének idején a Magyar Nemzeti Galéria „Középkori művészet a Dunántúlon” című kiállítását is gazdagítja. Maga az inkunábulum teljesen ép, szép példány. Magyarországon a Széchényi Könyvtáron kívül a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára is őriz belőle egy címlap-hiányos példányt.

Az 55. sz. alatt leírt nyomtatvány besorolása az ősnyomtatványok közé nem minden kétely nélkül, kizárólag a Gesamtkatalog der Wiegendrucke (GW) tekintélye miatt történt. Marsilius Ficinus (1433-1499): De triplici vita című munkájának impresszum nélküli kiadásaiból kettőt is a bázeli Amerbach XV. századi nyomtatványai közé sorol az ősnyomtatványok világkatalógusa, s ebből a 9883. számú leírásnak példányunk megfelel. (A GW-ben a cím első sorának végén közölt kettős kötőjelet sajtóhibának tulajdonítjuk, miután a mi szimpla kötőjeles példányunkkal a GW-ben hivatkozott wroclawi példány mindenben megegyezik.)( 15) A wroclawi, csonka példányban ugyan hiányzik többek között az a szövegrészlet, amely egy betűkkel kiírt 1506. szeptember 16-i dátumot említ „in agro Caregio” (f. 92v, 29. sor) s amelyet más XV. századi kiadások (GW 9882,9884-9887) az 1489. évvel említenek, de mivel e kérdéses szövegrészt az egykori königsbergi példány alapján, példányunkkal egyezően a GW szerkesztősége is közli, válaszuk megérkezéséig nem látjuk indokoltnak a nyomtatvány kizárását ősnyomtatványaink közül. Ezt azonban most már annak tudatában tesszük, hogy kötetünk mint teljes példány nemhogy világviszonylatban, de hazánkban sem unikum, mint azt korábban feltételeztük,(16) mivel azóta az OSZK antikvakatalógusában F 168 tétel alatt leírt két példánnyal (Ant. 3750 és Ant. 4476) történt egybevetés a velük való teljes azonosságot igazolta. (E tétel leírásánál ezért kivételesen közlünk XVI. századi nyomtatványként regisztráló hivatkozásokat is.) Mivel az OSZK kezdettől fogva antikvának tekintette Ficinus munkájának e kiadását, természetesen nem is vették fel a hazai ősnyomtatványok katalógusába. (A GW „Ficinus” címszavát tartalmazó VIII/5. füzet csak 1978-ban jelent meg.)

A műnek magyar vonatkozása is van; harmadik „könyvét” (De vita celitus) a szerző Mátyás királyunknak ajánlotta. A kötet a XVI. században németországi tulajdonban volt.(17) Csak századunkban került ismert magyar gyűjtőhöz, az alkímia történetével is foglalkozó dr. Szathmáry László vegyészmérnökhöz (1880- 1944), kitől 1942-ben félezernyi régi könyvvel és kézirattal együtt megvásároltuk. A vétel - ha XV. századinak tekinthető nyomtatványunk - hatra emeli a könyvtár azévi ősnyomtatvány szerzeményeinek számát.

Még nem folyt könyvtárunkban a régi nyomtatványok módszeres felkutatása, amikor 1974-ben egy kollégának a raktárban feltűnt egy gerincre aranyozott 1475-ös évszám.(18) Az impresszum nélküli augs- burgi nyomtatvány, Hieronymus: De viris illustribusa (56. sz.) valójában korábban, 1473. június 5. előtt jelent meg s mint ilyen, könyvtárunk harmadik legrégibb nyomtatványa, melyből Magyarországon most már hét példányt tartanak nyilván. Georgius Megyerus datált bejegyzése szerint 1574-ben már magyarországi tulajdonban volt. A Fővárosi Könyvtárnak 1944-ben ez volt egyetlen ősnyomtatvány-beszerzése. Talán a háborús viszonyokkal magyarázható, hogy leltárba vétele után katalogizálására már nem került sor, több más akkor vásárolt régi nyomtatvánnyal együtt.

Az említett ősnyomtatványok mind latin nyelvűek, így azok száma mai ismerteink szerint 56, míg a német nyelvűeké három maradt. A tartalmi megoszlásban a vallás szaké kettővel (57, 59. sz.) emelkedett s így 23, az életrajzoké eggyel (56. sz.) s így összesen hat. Egy-egy inkunábulum képviseli a kalendárium műfaját (58. sz.), a filozófiát (55. sz.) és a zenét (54. sz.), míg változatlanul 14 a történelmet, 6 az irodalmat, 3 a kánonjogot, 2 az asztrológiát. Ami a nyomdahelyeket illeti: régi összeállításunkhoz képest velencei nyomdatermék 17, bázeli 8 (a kétes 55. tétellel), augsburgi 5, bécsi és lipcsei 2-2, speyeri (vagy deventeri) 1, míg változatlanul 8 maradt a nürnbergi, 5 a hagenaui, 2-2 a római és brünni, 1-1 a bolognai, ferrarai, vicenzai, passaui, reutlingeni, strassburgi és lyoni ősnyomtatványok száma. (A tételszám nélkül leírt Missale Strigo- niensét természetesen nem számítottuk a velencei ősnyomtatványok közé.)

33