A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1985-1986-1987
Barczi Zsuzsa: Az olvasói érdeklődés változása a kölcsönzött dokumentumok alapján
Szilágyival ellentétben nem hihetjük, hogy „elsősorban” az Arcübasevhez „hasonló” írókból tevődött össze az állomány „zöme”, inkább érthetünk egyet Nagy Istvánná véleményével, miszerint: „a negatív vonások ellenére is a Fővárosi Könyvtár a magyar és világirodalom klasszikusait... széles rétegek számára tette hozzáférhetővé.”^ Ezt látszik igazolni Derkovits Gyula három havi /1933.nov.-1934.jan./ kölcsönzését tartalmazó olvasófüzete is, amelyben az őt érdeklő orosz realisták, Puskin, Gogol, Gorkij, Goncsarov, Turgenyev, Tolsztoj, Csehov, valamint Csokonai kötetei szerepeltek.^ Tehát, ha negyed év alatt elérhetők voltak e szerzők a 10. számú, VI. kerület, Hunyadi tér 3. szám alatti fiókban, kölcsönözhetőségük, a hozzájutás lehetősége biztosított volt, annál is inkább, mert a fiókkönyvtárak anyagát központilag, egységes elv és gyakorlat alapján gyarapították. A kölcsönzés lehetőségét az állomány összetételénél közvetlenebbül befolyásolja a közvetítés módja, ami gyökeresen különbözött a három időszakban. 1934-ben zártpolcos rendszerben működtek a könyvtárak, a katalógusból, ajánlójegyzékből kiírt konkrét szerző, cím szerinti kívánságait a raktárból kapta meg az olvasó. Az iskolázottság szintjéből következően leggyakrabban a legismertebb írók nevei kerülhettek a könyvkérőfüzetbe. Drescher is elismeri, hogy mivel bizonyos kötetekből kevés a példányszám, a választás korlátját a könyvtáros ajánló tevékenysége, „szelíd vezetése” oldja fel, így a kölcsönzések összetétele nem egyértelműen tükrözi az olvasóközönség ízlését. A könyvtáros orientáló szerepéről, az orientáció irányáról könyvtárosok és kívülállók eltérően - meglehet mindkét részről az elfogultság túlzásával - nyilatkoznak. Fort Sándor egy 1937. évi felmérést ismertetve kifejti: „Egészen más eredmény mutatkozott volna, ha a könyvtár céljától eltekintünk és olvasóink szabadon, minden irányítás, segítés és gát nélkül, korlátlanul érvényesíthetik ízlésüket.”^ A „szabályozás” mindenekelőtt a fiatalokra vonatkozik. A 15-18 évesek korcsoportja az „erősebb cenzúra” miatt „nem olvashat minden könyvtári könyvet... közvetlen befolyásunk a 19-22 évekkel kezdődőleg megszűnik, és olvasóink könyvkérése nem esik korlátozás alá. Ezekben az években már kinyílik a szabad olvasás kapuja s az ismeretlent megismerni vágyók serege eddig tilos könyvterületek meghódítására tódul. A népkönyvtáros pedagógiai munkássága” fokozottan, de erőszaktól mentesen - úja Fort - a fizikai dolgozók körében is érvényesült, figyelmüket a magyar irodalom jeles alkotóira hívták fel. Drescher Jókai, Mikszáth, Gárdonyi nevét emeli ki. Jóval meghatározóbb szerepet és kevésbé pozitív hatást tulajdonít a könyvtárosnak a Nagypál István néven úó Schöpflin Gyula Drescher tanulmányáról szóló kritikájában: „ismeretes, hogy a közönség legtöbbször a könyvtáros ajánlatára visz olvasmányt”, s így például a munkásság kölcsönzése „inkább tudható be a könyvtáros részére adott különleges »kezelési« utasításoknak, mintsem e réteg ízlésének. Nyilvánvaló, hogy a közönség ízlése helyett itt a könyvtároséval állunk szemben. A könyvtáros közreműködése nem lehet kétséges, noha mértékét nehéz megállapítanunk, s azt is, hogyan módosult az 1964-re. A 60-as évek elején áttértek ugyan a szabadpolcos kölcsönzésre, ez azonban nem jelentette mindenki számára a teljes állományhoz való közvetlen hozzáférését, és az önálló választást. A beszerzett művek elhelyezéséről politikai és esztétikai kritériumok mérlegelésével döntöttek, s az esetleges kérések e- gyedi elbúálása alapján ítélték meg, megkaphatja-e az olvasó a szabadpolcon nem található, a raktárban őrzött - jóllehet az állomány töredékét jelentő - műveket. Ide kerültek ugyanis a „politikailag súlyosan kompromittált”, a „két világháború közti magyar irodalom néhány problematikus hójának eszmeileg kifogásolható könyvei’)Herczeg, Rákosi Viktor.../ mellett a „bestseller-irodalom és a ponyva határait súroló művek elvétve meglévő példányai” /Cronin, Rejtő.../ a „kétes értékű nyugati” /Simenon.../ és egyéb bizonytalan megítélésű szerzők, Camus, Kafka alkotásai, Hamsun könyvei, vagy „erotikus részletei miatt” pl. Moravia kötete.^ /Herczeg, Rákosi, Hamsun 1934-ben, Rejtő, Simenon, Moravia 1984-ben a legkeresettebb hók közé tartozott./ Számolnunk kell azzal is, hogy az új kölcsönzési rendszer bevezetése ellenére sokakban megszokásként élt tovább a könyvtáros ajánlatának igénye. Az is tagadhatatlan, hogy abban az időszakban a könyvtár határozott propaganda funkciót töltött be, s az olvasó választásának „elébe menve” ajánlottak olvasmányokat. 1984-ben megkérdeztük olvasóinkat, hogyan választják ki olvasmányaikat. 70,8%-uk vallotta, hogy legtöbbször „válogat a szabadpolcon”. „A könyvtáros ajánlata” alapján ez az arány 7,4%-os. Úgy véljük, a legnépszerűbb szerzők listája - csakúgy, mint az egyéb eredmények - közül az utolsó közelíti meg legjobban a könyvtárakban megnyilvánuló olvasói érdeklődés tényleges irányát, ebben az esetben valósulhatott meg leginkább az olvasói szabadság a választásban. A szerzői listák átrendeződéséhez a házi könyvtárak megváltozott helyzete is hozzájárulhatott. Az utóbbi évtizedben a könyvvásárlás dinamikus emelkedésével jelentősen növekedett az otthoni könyvtárak, könyvek száma. Egy országos felmérés szerint a lakossági könyvmennyiség kétötöde Budapesten található, a háztartások 31,7%-a rendelkezik 300-nál több kötettel.Ez országos átlagban 15,0%, a rendszeres olvasóknál pedig 54,4%. 90
