A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1985-1986-1987

Báthory János: Dilemmák a szociológiai állomány gyarapításában

A szociológia az elmúlt két évtizedben a legdinamikusabban fejlődő társadalomtudományi ágazat volt. Tárgyalt témánk szempontjából másodlagos, hogy ez a fejlődés minőségi téren is megállapítható-e, intézményes karrierje nyilvánvaló. A meglévő kutatóhelyeken a létszám nőtt, miközben új kutatóhelyek keletkeztek. A szociológia expanzív módon behatolt a legkülönbözőbb intézmények struktúrájába, tanszékek, csoportok, osztályok formájában. Elegendő itt csupán az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetére vagy a Pártfőiskolára, a Közgazdasági Egyetem új tanszékére utalni. Az egyetemeken az úgynevezett ideológiai tárgyak helyét lassan bevallottan vagy anélkül a szociológia veszi át. Erős vidéki műhelyek alakultak /Pécs, Miskolc, Szeged, Debrecen/. A szociológiai publikációk száma folyamatosan emelkedik, évről évre új folyóiratok alakulnak részben vagy egészében szociológiai profillal. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán és most már a Marx Károly Közgazdasági Egyete men is folyó képzés nyomán évente emelkedik a szociológiai diplomával rendelkezők száma. A Magyar Szociológiai Társaság taglétszáma jóval 600 fölött van, hogy a Politikatudományi Társaság létszámát duzzasztó szociológusokról ne is beszéljünk. Igaz ugyan, hogy a szociológiai diplomások tetemes része valójában nem szociológus, de kétségtelen, hogy a professzionális /értsd: kutatói státuszban dolgozó vagy másutt dolgozó de kutatásokban részt vevő,publikációképes/ szociológusok létszáma is megtöbbszöröződött. Számunkra ez azért fontos, mert ez elvileg a szakirodalomhasználó réteg megtöbbszöröződését jelenti.

Gyakorlatilag azonban a szakmának ez az expanziója nem tükröződik arányosan a szakkönyvtár használatában. Ennek több oka van, amelyek közül csak néhányat említek meg.

Az egyik ok nagyon is egyszerű: a megfelelő szintű nyelvtudás hiánya. Ugyan egy 1972-ben végzett felmérés szerint a szociológusok 65-70 %-a állította, hogy legalább egy idegen nyelven olvas rendszeresen szociológiai szakirodalmat, ezt már arra az időre vonatkozóan is kétkedéssel kell fogadnunk. A mai nagyüzemi szociológus-tömegtermeléssel a szakma e szempontból nagyon felhígult, és bár senki sem végzett erre vonatkozóan megbízható mérést, megkockáztatjuk azt az állítást, hogy talán a magyar szakirodalomra vonatkoztatva igaz ma ez a megállapítás. Igaz, a magyar szociológiának van egy markáns szociografikus ága, amelynek néhány - idegen nyelvű szakirodalomra soha nem hivatkozó - képviselője kiváló műveket írt, mégis az általános és a szakmai képzés hiányosságaként kell elkönyvelnünk ezt a jelenséget, amely sokadik következményeképpen potenciális olvasóink számát csökkenti.

A másik ok az, hogy a nemzetközi szakirodalmat olvasók nem feltétlenül a FSZEK-ben olvasnak. A szakma elitjének - potenciálisan a legnagyobb szakirodalomfogyasztók - egy része olyan kiterjedt szakmai kapcsolatokkal rendelkezik, hogy gyakorlatilag a napi posta útján kézhez kapja a külföldi szakirodalmat. Kétségtelen, hogy ez nem tömeges jelenség, de érzékelhető. /Szerzeményezésünkben nem elhanyagolható az a mennyiség, amelyet egy olvasónktól kapunk ajándékba - természetesen miután ő már hasznosította a maga számára. Szerzeményezésünk e támogatója az egyik legszorgalmasabb kölcsönzőnk is egyben./ Az ellátottság szempontjából sokkal inkább figyelembe veendő az a tény, hogy az eltelt évtizedekben létrejött, vagy szociológiai profilt kifejlesztő intézmények mindegyike arra törekedett, hogy kiépítse a maga számára a szakirodalmi bázist. A szakirodalom szóródása és a kooperációs készség hiánya az idézett vizsgálat óta csak növekedett. Ennek csak részben oka a kooperáció technikai feltételeinek /pl. számítógépes hálózatnak/ a hiánya, legalább annyira oka egy intézményi autarchiára törekvő szemlélet is. Másfelől hiányzik a kutatóintézeti könyvtárosok döntési önállósága is: gyakorlatilag nincs sok beleszólásuk a szerzeményezési döntésekbe. Jobb esetben a kutatói kollektívák döntéseit hajtják végre, rosszabb esetben privilegizált helyzetben lévő kutatók egyedi igényei szerint hajtják végre a megrendelési utasítást. Ilyen módon apró, személyes kis magánkönyvtárak alakulnak ki a kutatói szobákban vagy lakásokon bizonytalan időre kikölcsönözve. Ehhez a kényelmes állapothoz képest egy szigorúbb rendet követő, késésekért perléssel fenyegetőző, nem túl jó fizikai adottságokkal rendelkező nagy könyvtár kevés előnyt tud nyújtani. Ennek következtében a papíron jónak mondható szakirodalmi ellátottság mutatói gyakorlatilag hozzáférhetetlen könyvek nagy tömegét is magukban foglalják.

Legtöbbet talán a folyóiratrendelések koordinálása terén értek el a könyvtárak, habár nem teljesen önszántukból. A FSZEK szociológiai folyóiratok rendelését koordináló értekezletei tulajdonképpen csak egy szándék szimbólumai kivételnek mondható, ha egy-egy folyóirat ügyében eredmény születik, holott itt nincs az a probléma, mint ami a könyvek folyamatos rendeléséből adódik. Úgy tűnik, hogy az autarch szemléletnek, a szükségtelen párhuzamos gyűjtésnek, a koordináció csaknem teljes hiányának csak egy, a mainál is erősebb gazdasági kényszer vethet véget. Kérdés azonban, hogy a központi szakkönyvtár lesz-e akkor olyan helyzetben, hogy bármit is átvállaljon?

Azonban még egy feltételezett jó koordinációs készség esetében sem lenne könnyű eldönteni, hogy a szociológiai dokumentumtermésnek mely része az, amelynek a FSZEK-ben van a helye. Itt van mindjárt az a kérdés, hogy mi is tulajdonképpen a szociológia? Elméletileg kicsit is képzett szociológus nem tenné fel ezt a kérdést és különösen nem könyvtárosoknak. Néhány éve azonban, éppen egy karakterisztikusabb gyűjtőkör kialakításának jogos igényével kapcsolatosan válaszolnunk kel,- lett erre a kérdésre. A kérdés mögött a könyvtár úgynevezett „Szabó Ervin-i” hagyományának megkérdőjelezése húzódott meg. Ez röviden úgy szólt, hogy a könyvtár korabeli „általános társadalomtudományi” profilja a maga idejében talán indokolt volt, hiszen a század elején a szociológia egy ilyen integratív igénnyel lépett fel, ma azonban ez a koncepció nemcsak azért nem tartható, mert szerzeményezési, raktározási és működtetési szempontból irreális, hanem azért sem, mert maga a szociológia is feladta ezt az integratív igényt, intézményesült, professzíonalizálódott. kialakította munkamegosztását az időközben intézményesen szintén kiépült egyéb társadalomtudományokkal - beleértve az intézményesülésbe természetesen a könyvtárakat is. Nekünk is szakítani kell, tehát a szociológia kiterjesztő, parttalan értelmezésével és a tudomány határait szabatosan megha68