A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1985-1986-1987
Sz. Richlich Ilona: A főkönyvtári rendszer kialakulása a FSZEK hálózatában
- 1986-ban jelent meg „A FSZEK hálózatának fejlesztési irányai című tervtanulmány, amely hangsúlyozva a főkönyvtári szervezetben rejlő kontinuitást, a könyvtár cselekvési programjaként a használói igényekhez fokozottabban alkalmazkodó és az egyre szűkösebb pénzügyi lehetőségekhez igazodó többszintű ellátás következetes végrehajtását jelöli meg. A program főként a könyvtári ellátás két pontját preferálja: a hálózat nagyobbik részét kitevő alapfokú szolgáltatást nyújtó úgynevezett családi könyvtárakat és - az évek óta neuralgikus pont, - a központi ellátás kérdésének megoldását.- 1986-ban megalakultak a hálózat szolgáltatási rendszerében új színfoltot képező, első családi könyvtárak és a pesterzsébeti volt Bocskay Mozi épületében elkezdődött a Központi Ellátó Szolgálat /KÉSZ/ megszervezése. Mérlegen A hálózatfejlesztési elképzelések ismertetése, a tanácsi határozat megvalósítási szakaszainak bemutatása során több ízben utaltunk bizonyos hangsúlyváltásokra. Le kell szögeznünk, hogy a problémák nem az elképzelések hibáiból eredtek - azok helyessége aligha vitatható -, hanem abból a tényből, hogy a koncepció megvalósítása feltételekhez volt kötve, amelyek hiánya, illetve az ebből következő félmegoldások tömege, hangsúlyeltolódásokat és torzulásokat eredményezett a végrehajtásban. A FSZEK hálózati szervezete továbbfejlesztésének útját kijelölő tanácsi határozat fejlesztésen a szervezet korszerűsítését és a szolgáltatási, ellátási színvonal emelését értette. Optimális esetben e kettőnek időben egybe kellett volna esnie, illetve párhuzamosan kellett volna haladnia. Az új struktúra a hálózati alközpontok koordinációs tevékenysége révén a kerete és legfőbb biztosítéka lehetett /volna/ a lépcsőzetesen kiépülő, jó színvonalú fővárosi könyvtári ellátásnak. /Utólag ugyan feltehetjük a kérdést, hogy a fővárosi közigazgatási rendszerhez való mechanikus igazodás helyett nem lett volna-e helyesebb az alközpontok hálózatát nagyobb városrészek régiók köré kialakítani, mint ahogy ez a szolgáltatási szintek megtervezése során fel is merült./ Az igazi gond és dilemma oka azonban nem ez volt, hanem a fővárosi könyvtáraknak - az országostól messze elmaradó - korszerűtlen feltételei, telepítési, elhelyezési, ellátási, felszereltségi hányosságai. Ez olyan lépéshátrány volt, amely már a határozat megszületésének pillanatában behozhatatlannak tűnt és alig 3-4 év múlva bizonyossá vált. Az a progresszió, amely a hatvanas évek közepétől kb. egy évtizeden át a magyar gazdaságot- ezen belül a kulturális intézményhálózat fejlesztését is - jellemezte, a hetvenes évek vége felé lelassult, majd megállt. Ha azt a pontenciális energiát, amely mint utaltunk rá - 1957 óta a központilag irányított fővárosi könyvtári hálózatban benne rejlett, az irányítás és főként a gazdálkodás racionalizálásának erősítésével az intézményi ellátás-szolgáltatás fejlesztésére fordítottuk/fordíthattuk volna, az 1977-es határozat végrehajtására másként kerülhetett volna sor. Ennek az időszaknak az eredményei - pl. az első könyvtári célra épült helyiségek Budapesten-, kétségtelenül jelentősek voltak, de csak a hálózat előző önmagához képest. A nézőpont volt hibás, a lépték volt kicsi, a mérték volt a fővároshoz méltatlan, miközben a vidéki települések könyvtári ellátása nemcsak az évtizedes lemaradásokat pótolta, hanem jelentős fejlődésen ment át. Kétségtelen tény, hogy az ellátási hiányosságokat tetézte a korszerűtlen, elaprózott hálózati szervezet, amelynek megreformálására inkább bátortalan kísérletek, mintsem merész tettek voltak a jellemzőek. Pedig a prosperálás idején a szervezeti változtatás - talán - húzóerő lehetett volna a szolgáltatások fejlesztésében. 1977-ben viszont a mai helyzetet szinte előrevetítette az a tény, hogy a főkönyvtárak egyharmada már a kijelölés pillanatában is csak szervezeti vonatkozásban/?/ felelt meg a követelményeknek. A tervezett bővítések, építkezések pedig szinte teljes egészükben pusztán tervek maradtak, - és ezek tették ki a könyvtárak második harmadát. A kissé későn született fenntartói határozat után a könyvtár válaszút elé került. Az egyik út a fejlesztési koncepció komplex értelmezése, vagyis a struktúra és ellátás egyidejű fejlesztésének igénye lett volna. Az adott helyzetben erre egyre kevesebb remény volt, ennek alapja csak az irreális optimizmus lehetett. Ha a könyvtár következetesen ragaszkodott volna ahhoz az elvhez, hogy csak ott hajtja végre a szervezeti átalakítást, ahol ennek megvannak a materiális feltételei, felemás szervezet alakult volna ki/а kerületek egy részében a főkönyvtár köré csoportosultak volna a fiókkönyvtárak, míg másutt továbbra is közvetlenül kapcsolódtak volna a központhoz/, ami előbb-utóbb komoly zavarokat okozott volna a hálózat irányításában és működtetésében. A másik út a hálózati szervezet mielőbbi racionalizálása, a főkönyvtári rendszer teljessé tétele. Ez ugyan a szolgáltatási követelményeket korántsem teljesíti, de a korábbinál ésszerűbb gazdálkodást, állományépítést, munkaszervezést eredményezhet, ami várhatóan a szolgáltatások színvonalára is előnyös hatással lesz. Az intézet vezetősége - a fenntartó támogatásával - a második utat választotta. 56
