A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1985-1986-1987
Papp István: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára alapfunkcióiról. Műhelytanulmány
Modellváltozatok Az előző fejezetben kifejtett meggondolásokból és adatokból indultunk ki, amikor az alábbi, a használói igények magasabb kielégítettségi szintjét megcélzó modellváltozatokat felvázoltuk. A modellek közül az első három azon a megfontoláson alapszik, hogy „kevesebbet, de jobban”, vagyis bizonyos területeken visszavonulást javasol a jelenlegi gyakorlathoz képest annak érdekében, hogy az igények szűkebb körét teljesebben, nagyobb garanciákat nyújtva, az anyagi és személyi erőforrásokat jobban összpontosítva szolgálja ki, míg a negyedik változat úgy véli, hogy /egyelőre?/ nincs szükség visszavonulásra, az igényeket a meglévő erőforrások racionálisabb felhasználásával, különböző szervezési megoldások bevezetésével, a „használóhoz barátságos” magatartás következetesebb érvényesítésével ha nem is teljesen, de a jelenlegihez képest nagyobb mértékben lehet kielégíteni. 1. Társadalomtudományi nyilvános könyvtár Ez a változat a KK hármas alapfunkciójából a szociológiai szakkönyvtári és a helyismereti-helytörténeti funkciót kívánja erősíteni, s a közművelődési funkciót csak ezek folyamányaként teljesíteni. Tulajdonképpen ez utóbbi esetében még magasabbra emelné a gyűjtemény szelekciós kritériumait, s tudatosan egy szellemi „elitet” célozna meg. A szociológia, mint tudomány, s a budapesti helyismereti aspektus egyaránt olyan gyűjtést tételez fel a határterületeken, amely meglehetősen közel áll jelenlegi gyűjtőkörünkhöz. Ami a szépirodalmat illeti, gondos válogatással kellene gyűjteni a hazai műveket, a külföldiek közül pedig kizárólag eredeti nyelven az idők próbáját már kiállt szerzők alkotásait. Abból a megfontolásból kiindulva, hogy egy könyvtár maga is alakítja olvasótáborát, egy magas, szakirodalmi és általános igényszintet megcélozva a társadalomtudományi nyüvános könyvtár /ezt a terminust csak jobb híján használjuk, mert nagyon is tisztában vagyunk tényleges tartalma megvalósíthatatlanságával/ koncepciója a tanulmányi-továbbképzési igények bizonyos visszaszorítását és korlátozását is szükségessé teheti, különösen akkor, ha gyors és határozott elmozdulást tartunk szükségesnek ebben az irányban. Fokozatos és lassúbb irányváltás nem kényszerítene ezen igények „kitagadására”, pláne ha egybeköthető lenne a 4. változatban javasolt szerves fejlesztéssel. A kiszolgálni kívánt használói igények körének leszűkítése azt eredményezheti, hogy a „vállalt” olvasóközönség sokkal alaposabb, sokkal garantáltabb szolgáltatásokat kaphat, sokkal kényelmesebb feltételek között. A KK-nak a humán és társadalomtudományi érdeklődésű/nem főfoglalkozású!/vezető értelmiségi réteget kellene tekintetbe vennie, s az e szint alatti igények kielégítését a hálózat tagkönyvtáraira bíznia. A használói elégedettség fokozásának általános célként való kitűzése nagyon is kétséges dolog: ha azt a hitet keltjük fel használóinkban, hogy a KK-ban „mindent” megkaphat, a szubjektív elégedetlenség csak fokozódik a sok kielégítetlen kérés következtében, s objektíve is növekszik a ki nem elé- gítettség azáltal, hogy a szerzeményezést nem koncentráljuk bizonyos szakterületekre és igénytípusokra. Ezen az úton lehetne feloldani azt az ellentmondást, amely ma is érezhető a szociológiai szakkönyvtári profil és a közművelődési feladatkör között. Ha a szociológiai „szakkönyvtárságot” ránk kényszerített, idegen testként viseljük csak el, abból az következik, hogy szigorúan körülhatároljuk az idevágó feladatokat, szűk szakmai keretek közé szorítjuk a szolgáltatásokat, s csak egy adott szervezeti egység feladatának tekintjük e funkciót. Ha viszont úgy építünk a szociológiai szakkönyvtári funkcióra, mint egy olyan előnyös adottságra, amely képes integrálni számos lényeges, társadalmi érdekű témát, akkor szerves kapcsolatot kell teremtenünk közte és a könyvtár egésze között. E mellett a megoldás mellett szól az, hogy a társadalomtudomány /ha úgy tetszik: a legszélesebb értelemben vett szociológia/ közérdeklődésre tarthat számot, hogy a szociológia határterületei valójában a társadalom életének egy-egy szektorát jelentik, hogy a speciális nagyvárosi problémákkal foglalkozó irodalom egyaránt tartozik egy szociológiai szakkönyvtár gyűjtőkörébe és egy fővárosi nyilvános könyvtár helyismereti anyagába stb. Ha a KK-t egy nagyvárosi társadalmi problémákra szakosodott könyvtárnak tekintenénk, akkor a szak- és a közművelődési könyvtári jelleget ideális módon vegyíthetnénk a könyvtár egész szervezetében és működésében, megszüntetve ezzel a szociológiai szakkönyvtári funkció szegregációjához vezető folyamatot egyfelől, a közművelődési könyvtári gyűjtés és feladatkör parttalanná válásának veszélyét másfelől. Tulajdonképpen a szociológiai szakkönyvtári funkció kiteljesedése és a könyvtár egészéhez való szerves illeszkedése szempontjából is ez a változat lenne előnyös, ugyanis a közművelődési könyvtár „átlagolvasója” igényszintjének megcélzása azt eredményezi, hogy a szociológiai gyűjtemény és a ráépülő szolgáltatások zárványként jelennek meg a KK kínálati palettáján. Ha nem az értékszempontot és a magas színvonalat érvényesítjük a KK szolgáltatásaiban, akkor ebből az következik, hogy az olvasóközönség egy része egyszerűen kivonul a könyvtárból, hiszen nem kap semmi többletet ahhoz képest, amit egy kerületi főkönyvtárban is megkaphat. À használók előtt nyilvánvalóvá kell tenni, mit és milyen szinten kaphatnak meg a KK-ban, hogy egyéb igényeikkel más egységeinkhez fordulhassanak. 42
