A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1985-1986-1987
Meiszner Tamásné †: In memoriam Révész Ferenc
Ennyit talán az emberségéről, ami tovább gyűrűzött és a közszellem egyik legfőbb jellemzőjévé vált. Ide kívánkozik még politikai súlya és jelenléte az általa vezetett intézményben. Tudvalévő és nem az én tisztem itt elmondani, hogy Révész Ferenc kora ifjúságától kezdve elkötelezte magát a munkásmozgalomnak és már igen fiatal korban az országos nagypolitika meghatározó tényezője volt. Köztudomású az is, hogy a könyvtárban két okból néztek rá ferde szemmel. Egyrészt szakmai hozzáértését vonták kétségbe, másrészt a szűklátókörű „ultrabal” politikai fenntartásokkal élt vele szemben. így alakult ki az az abszurd helyzet, hogy Révész Ferenc, aki akkor már rég a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja volt saját munkahelyén szakszervezeti szemináriumot vezetett a könyvtár segédszemélyzete részére. Fizikai dolgozók alkották a hallgatóság gerincét. Abban a felejthetetlen élményben részesültem, hogy valamennyi munkatársammal együtt részt vehettem ezeken a szemináriumokon. A körülményekről röviden: Ezen kívül több különféle politikai tanfolyam működött, valamennyi rangosabbnak számított a miénknél. Nem egy esetben külön felszólítottak, hogy ne ezen vegyünk részt, hanem inkább szegény Gáliczky Éva szemináriumán, aki szeretve tisztelt kolléganőnk volt, de mi makacsul kitartottunk a már megszokott oktatási forma mellett. Nem egyszer előfordult, hogy a központba igyekezvén rajzottak ki velünk szemben a kollégák, mert ugyanarra az időpontra pártnapot, ezt-azt szerveztek. A szemináriumokon gyakran megjelentek a hallgatóságon kívüli személyek, akik feltehetően „pártfeladatként” ellenőrizték a foglalkozásokat. A szemináriumok egyébként minden külső ceremónia nélkül zajlottak, abban az időszakban, amikor Favilla Tódornak is kijárt egy elnökség, egy kis vörös drapéria, minimum egy pohár víz az asztalon. Révész elvtárs megjelent köztünk, üdvözölt minket, majd felkérés nélkül beszélni kezdett. Elmondta véleményét a kül- és belpolitikai helyzetről, egy szál papír nélkül, hallatlan helyzetismerettel, szuggesztív erővel. Ezek a tájékoztatók nem voltak mindig szinkronban a „Népszabadság” aznapi vezércikkével, sőt időnként polemizáltak is azzal. Politikai éleslátása lenyűgözött valamennyiünket és így utólag visszatekintve, már 10-15 évvel ezelőtt olyan prognózist nyújtott a nemzetközi helyzetre, de főleg az ország mai helyzetére vonatkozólag, ami sajnos tökéletesen beigazolódott. Bátran mondta el véleményét mindig és mindenütt, a legfelsőbb fórumokig bezárólag. Ez a fajta nyíltság akkoriban még nem kapott polgárjogot nálunk, ezért különösen nagyra értékeltük. Milyen volt Révész Ferenc, mint főnök, mint az ország legnagyobb közművelődési könyvtárának az igazgatója? Először talán az utóbbiról. Ez a funkciója egy kényszerszülte politikai helyzet átmeneti megoldásaként indult, ám nyugdíjazásáig tartó, végleges megoldássá vált. Ismerve az ő átlagon felüli tudását és képességeit, az országos politika alakításában vállalt korábbi progresszív szerepét, nem hiszem, hogy ő a helyén lett volna ezzel a feladattal. Feltehetően erről ő is így vélekedett. Valakik valahol mintha elfelejtkeztek volna arról, hogy őrá, mint politikusra volna elsősorban az országnak szüksége. Ennek ellenére szívét-lelkét beleadta ebbe a munkába. Valószínűleg nem tudott másként dolgozni, csak „pontosan, szépen.” Ha majd valaha bekerül a könyvtár írott történetébe, minden bizonnyal a „könyvtártelepítő” jelzővel fogják illetni. Szenvedélyesen létesítette a könyvtárakat a város minden részén, ahol erre csak néhány négyzetméternyi terület is kínálkozott. Diadal volt minden könyvtáravató, ezeket - a legkisebbeket is - ünnepélyes külsőségek közt, mindig személyesen ő nyitotta meg. Nem vagyok művelődéstörténész, így hát nem tudom megítélni működésének eredményeit vagy fogyatékosságait. Egy biztos. A sok kis „sufniban” felnevelődött egy nemzedék, akiknek nem csak könyvet adtunk a kezébe, de a saját személyiségünkből is annyit, kinek mire futotta. Ennek a jelentőségét akkor magunk sem mértük fel, csak most ébredünk rá arra, hogy az akkori „könyvtári csibészek” egy része ma már világhírű atomtudós, képzőművész, író vagy szakmáját magas fokon művelő szakmunkás. A hatvanas évek apróbb és nagyobb könyvtáraiban tehát egy fontos generáció bontogatta a szárnyát és kapott egy életre szóló muníciót. Mindez Révész Ferenc igazgatása alatt történt, aki nem volt könyvtáros, amint az köztudott. Adós vagyok még a kérdés második felével, milyen főnökünk volt? Ezen a téren a vélemények megoszlottak. Akadtak tisztelői és bőven ellenségei. Sokat hadakozott méltatlan vádaskodásokból kifolyólag főnökeivel és beosztottjaival egyaránt. A személyét ért támadásokat soha senkin meg nem torolta. Szíve egész melegével azok felé fordult, akiknél hivatástudatot, kezdeményező kedvet és szakmai ambíciót tapasztalt. Tisztelte és nagyra értékelte a munkát, tudott örülni velünk minden elért sikerünknek. Bajainkban segítséget és védelmet nyújtott, megadta számunkra az élet minőségét alapvetően meghatározó biztonságot. Hát ilyen ember volt Révész Ferenc, én ilyennek ismertem. Meiszner Tamásné A brief obituary on the deceased former Chief Librarian, written by a retired senior staff member. The lady recollects how she got a position in the library after loosing her job after the 1956 revolution. Ferenc Révész helped her and many others. His human qualities did earn him the appreciation of his colleagues. Ezzel a szubjektív visszaemlékezéssel tisztelgünk könyvtárunk volt igazgatójának emléke előtt, születésének 75. évfordulója alkalmából. 131
