A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1983-1984
Tóth Gyula: Szabó Ervin útja az Emlékiratig
az adottságok kihasználásaként jelenik meg szakirodalmi szemléje a Huszadik Században4 *, illetve szakirodalmi kalauza a Szocialista diákok könyvtára sorozat 3. köteteként.49 Ez utóbbi füzet, mely a társadalomtudományok tanulmányozásának indoklása mellett, a kezdők munkáját akarja megkönnyíteni, módszertani útmutatást ad, továbbá felsorolja az alapvető kézikönyveket, a leggazdagabb segédkönyveket s azt, hogy az akadémiai, egyetemi, kamarai, statisztikai hivatali és nemzeti könyvtárak közül melyikben található. Teljesen egyetérthetünk Walleshausen Gyulával, (hogy „ilyen írásra csak az vállalkozhat, aki az adott tudomány(ág)at maga is műveli, tökéletesen ismeri belső természetét, kutatási módszereit és használja annak segédkönyv-apparátusát.”5 0 A névtelenül rpegjelent munkát, egyébként már a hivatkozott Szabó Ervin bibliográfia is neki tulajdonította. Ezt Walleshausen újabb bizonyítékokkal igazolta. A magunk részéről nem egyszerűen „Szabó sok más, politikai-munkásmozgalmi természetű írása” egyikének minősítenénk,! hanem a szaktudós, a könyvtáros-bibliográfus és a szocialista nevelés egyaránt kiváló személyiségének közös cél vezérelte munkálkodása újabb megnyilvánulásának. összefoglalva: e fejezettel talán újabb adalékokkal, összefüggések megmutatásával erősíthettük azokat, amik mind nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara könyvtárában eltöltött éveknek Szabó Ervin könyvtárosi pályafutásában. Alkotásai, s az ekkor még mennyiségét illetően szerény könyvtári-bibliográfiai vonatkozású szakirodalmi munkássága már felkészült, széles látókörű, a könyvtárosi-bibliográfusi tennivalók mezején sokoldalúan és maradandót, akkor Magyarországon alapvetően új eredményeket produkáló személyiséget mutatnak. Ez a huszonéves Szabó Ervin nem tanulóéveit éli, hanem bámulatraméltóan kialakult egyéniség, akinek — úgy látszik — csodálatos érzéke volt aj szakirányú és sokat produkáló munkához. Ügyesen tudta egyeztetni a politikai értelemben nagyon is távolálló célok szolgálatát] „Főnökei” — ekkoriban is, majd lényegében egész életében — nemcsak dolgozni hagyták, de támogatták is munkájában. A kamarai könyvtárból való távozásával kapcsolatban egyetértőleg idézhetjük Walleshausent: „ő tudta mindazt a könyvtárról, annak szervezéséről és használatáról (sőt: a használóról!) a könyvismerettől, a könyvtártechnikától egészen a referensz- szolgálatig, amit a kor könyvtárosa egyáltalán nem tudhatott. A kamarai könyvtár évtizedekkel megelőzte a többit, Szabónak ezért „önmegvalósítása” színteréül másik könyvtárat kellett választania. De az is nyilvánvaló — és az ismét Szabó hivatás- tudatából következik — hogy a politikai-munkásmozgalmi működése érdeklődését a közgazdaságiról a nagyobb összefüggéseket láttató társadalomtudományokra irányították.”51 A fővárosnál pedig ismerhették munkáját. Harrer Ferenc és Wildner Ödön tanácsnokok egyrészt a Társadalomtudományi Társaságból ismerhették, másrészt pedig Szabó Ervin fogalmazta 1902. december 1-jén a bejelentést „Budapest fő- és székváros tekintetes Tanácsának”, hogy a „teleknek a székesfőváros részéről kamarai székház építésére történt átengedése fejében . . . a kamara tisztelettel bejelenti a tekintetes Tanácsnak, hogy könyvtárát a nyilvánosság számára megnyitotta.”5 2 Ismerhették könyvtárosi felkészültségét, és azt, miként szervezett az eredetileg szerény és szűkkörű használatú hivatali szakkönyvtárból modem nyilvános szakkönyvtárat. Az utókor már tudja: 1904. májusától ugyanezen a csapáson járt a főváros eredetileg ugyancsak hivatali szakkönyvtárában! A nyilvános szakkönyvtár után a Fővárosi Nyilvános Könyvtár felé Kőhalmi Béla hivatkozott írásai, főleg pedig Remete László számos publikációja, mindenekelőtt nagyszabású monográfiája5 3 felmentést adnak Szabó Ervin 1904 utáni gyakorlati könyvtárosi tevékenységének részletes leírása alól. Nincs szükség arra, hogy hosszasan bizonyítsuk: a Fővárosi Könyvtárban is végsősoron ugyanazt csinálta, mint annakelőtte. A rendcsinálással kellett kezdenie - ezt ugyan 1905—1906-ban másfél éves betegsége megszakította! — majd a szervezetileg a fővárosi statisztikai hivatalhoz tartozó szakkönyvtárat szintén megnyitotta a nyilvánosság számára. Olyan körülményeket teremtett és olyan szolgáltatásokat alakított ki, hogy azok 1907-től szinte szükségszerűen vezettek a hazai public library életrehívásához. A feltételek 1910-re összeálltak, s immár nem lehetett kitérni a szükségletek kielégítése elől. Addig persze sok mindennek kellett történnie, mi azonban most megengedhetjük magunknak, hogy az aprómunkák felleltározása helyett figyelmünket a nagyobb összefüggésekre irányítsuk. 1903—1904-re Szabó Ervin számára az SzDP vezetése által képviselt reformista út mind kevésbé volt követhető. Más megoldásokat, módszereket keresett. Előbb fokozatosan ellenzékbe vonult, litván Györgytől tudjuk, hogy 1903-tól már a Szociáldemokrata Párton belül az ellenzékhez számította önmagát.54 Látva a magyar munkásmozgalom elméleti felkészületlenségét, a Népszavabeli agitatív, mozgósító írásokról egyre inkább az elméleti kérdések felé fordult. (1904-ben hangzik el nagyszabású és hatású előadása a Társadalomtudományi Társaságban a szocializmusról. Hozzálát nagy jelentőségű és formátumú vállalkozásához, az 1905-ben megjelenő Marx-Engels válogatott műveinek Lkötetéhez, amit nemcsak szerkesztett, henem bevezetésekkel és jegyzetekkel is ellátott. Dolgozott még a be nem fejezett „A társadalmi osztályok és az osztályharc elmélete” című alapvetőnek ígérkező munkáján is. Uj állása megpályázásakor írja Kőrösy Józsefnek: „ . , . úgy érzem, hogy teljesen híjával vagyok mindannak, ami a tömegek politikai vezérévé, agitátorrá képesíthetne ... A szocializmus szolgálatára irányuló vágyaim egyelőre kimerülnek abban a munkában, amelyet ezen mozgalom tudományos vizsgálatának szentelek.”5 5/s ez akkor valószínűleg nemcsak a pályázati eljáráshoz szükséges kijelentés volt./ 123
