A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1979-1980
Váradi Sternberg János - Jevgenyij Jegorov: Szabó Ervin és a forradalmi Oroszország
A nyilatkozat (amelyet rövidítve az Arcok és álarcok c. lap 1917. április 19-i száma is leközölt „Mit váljunk Oroszországtól?” címmel) hangsúlyozta, hogy a világ népei örömmel fogadták a cárizmus megdöntésének hírét és reménykedve tekintettek a forradalom jövője elé. Rámutatott arra, hogy Oroszország úgyszólván minden pártja, osztálya és rétege érdekelt volt a cárizmus bukásában, de helyesnek bizonyult az a jóslata is, hogy a különböző osztályok és pártok érdekazonossága csupán a cárizmussal, a bürokratikus kormányzási rendszerrel való szembefordulásban nyilvánult meg. A közös ellenség legyőzése után komoly ellentmondások keletkeztek a háború és a béke kérdésének megítélésében. Találóan jegyezte meg, hogy az oroszországi események menetére nézve döntő jelentőségű lesz az agrárkérdés, a parasztság állás- foglalása, hiszen Oroszország lakosságának mintegy a kétharmada a mezőgazdaságból él és a hadsereg szintén túlnyomórészt parasztokból tevődik össze. ,,A parasztságot a tradicionális hatalomtól eltéríteni csak egy eszközzel lehet: földosztással — írta. — Földért a paraszt a forradalomhoz is hű lesz, igazi,mindenkit részleltető földosztás fejében halni is kész érte.” Az oroszországi politikai irányzatok közötti tájékozottságáról tanúskodtak azok a sorai, amelyekben a földosztás esélyeit latolgatta: „A kadétok, az októbristák (az orosz nagyburzsoázia pártja — a szerzők); liberálisok, nemesek és a nagyburzsoázia bizonyára nem képes (a földosztásra) ... Viszont a munkásság és a parasztság forradalmi vezérei bizonyára nem idegenkednek a legradikálisabb földosztástól sem.”60 Cikke második részében a központi hatalmak népei és háborús kormányai magatartásával foglalkozott. Kijelentette, hogy az orosz szocialistáknak a további vérontás megakadályozására kitűzött céljait mindaddig nehéz lenne elérni, amíg Németország le nem mond hódító és annexiós politikájáról, hiszen a béke oroszországi ellenzői megkísérelnék diszkreditálni a békére való törekvést azzal, hogy az orosz szocialisták, békét kötve a „német autokratákkal”, erősítik az orosz szabadság ádáz ellenségét, a német imperializmust, éppen ezért Szabó Ervin szerint döntő jelentőségük lesz a magában Németországban lezajló belső változásoknak, amelyek eredményeképpen az kénytelen lenne lemondani bitorló és annexiós politikájáról. Ehhez hozzátette, hogy természetesen a császári Németország oldalán hadakozó Osztrák—Magyar Monarchia kormányának is fel kellene hagynia hódító politikájával Oroszországot illetően, ezért gyökeres változásokat sürgetett a kettős monarchia bel- és külpolitikájában is.62 Hasonló gondolatokat tartalmaz a „Béke és demokrácia” című cikke, amely 1917. május 6-án jelent meg a Népszavában. Utal az orosz forradalom nemzetközi horderejére a Jefferson 1914-ben kiadott angol önéletrajzáról a Pesti Napló 1917. szeptember 12-i számában megjelent recenziójában is. A XVIII—XIX. századi burzsoá forradalmakat összefüggésbe hozza az oroszországi forradalommal. „Az orosz forradalom egészen váratlanul ismét napirendre tűzte az európai demokrácia problémáját — írja — éspedig nem mint a törvényhozás lassú, fokról fokra haladó munkájának feladatát, hanem sok országban — minden jel arra vall — mint az állami jogfolytonosság kritikus kérdését.”63Szabó itt nyíltan kimondta, hogy a demokratikus átalakulás rohamossá válásainak okát az orosz forradalomnak más országokra gyakorolt hatásában látja: „Bármilyen válságokon megy az orosz forradalom keresztül, bármily keserves harcokat kell az ellen- forradalmi erőkkel vívnia, mégis úgy látszik, mintha más országokban is hasonló megoldásokat készítene elő.”64 Ismeretes, hogy Szabó Ervin 1917 végén aktívan bekapcsolódott az illegális háborúellenes szervezkedésbe, annak „szürke eminenciása” lett. Korvin Ottó, Sallai Imre, Duczynszka Ilona, Haász Árpád, Sugár Tivadar, Révai József, Lengyel József, a baloldali szociáldemokrata Vágó Béla és László Jenő stb. Szabó Ervint tekintették az antimilitarista mozgalom vezetőjének. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének hatására felélénkült e csoport működése. Mint Mucsi Ferenc írta, a csoport az oroszországi szocialista forradalom győzelmének hatására kezdte meg az agitációt a munkástanácsok létrehozása érdekében.65 A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének híre mély benyomást gyakorolt Szabó Ervinre. Abban az időben, amikor az oroszországi eseményekről ellentmondásos hírek érkeztek Magyarországra, Szabó Ervin általában és egészében véve helyesen értelmezte a Nagy Október győzelmének világtörténelmi jelentőségét. Erről tanúskodnak a mártírhalált halt kommunista Sah.,' Imre (1897—1932) sorai is. Sallai, aki az 1917—1918-as években részt vett a Szabó vezette csoport murxájában, így idézte Szabó Ervin szerepét: „Szabó Ervin volt az első, aki az Oroszországból gyéren és elferdítve érkező hírekből is meg tudta ítélni az orosz proletariátus döntő lépésének világtörténelmi jelentőségét, és az antiimperialista röpirato- kon keresztül állította a magyarországi proletariátus elé követendő példaként az orosz munkásság harcát a munkás- és katonatanácsok uralmáért.”66 179