A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1979-1980
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár jelentése (1979-1980) - V. Propagandamunka
ki népszerűsítésére. A nemzetközi gyermekév könyvtári akcióihoz útmutatókat, ex libriseket jelentettek meg. Az igénylő könyvtáraknak kölcsönöztek hanglemezeket, címleíró készüléket, magnót, lemezjátszót. A központi könyvtár olvasószolgálata 1979-ben 28 csoport látogatását fogadta, a résztvevők száma kb. 600 volt. A csoportok többsége a középiskolások irodalmi, történelmi, könyvbarát szakköreiből került ki, de három esetben üzemi szociahsta brigádok is felkeresték a központi könyvtárat. Külön figyelmet érdemelnek a két közgyűjtemény-kezelői tagozattal rendelkező középiskola gyakorlati foglalkozásai és az ELTE történész és könyvtár szakosainak hagyományos látogatásai. A kerületi könyvtárakban 1979-ben, a Tanácsköztársaság 60. évfordulóján, vetélkedők és előadások idézték fel a történelmi eseményeket. Említésre méltó a 3-as könyvtárnak az üzemi könyvtárakkal közösen szervezett Megváltó viharban című vetélkedője, továbbá a XI. kerületi 6-os, a kispesti, az újpesti és a lőrinci könyvtár rendezvényei. 1980-ban a felszabadulás 35., József Attila születésének 75. évfordulóját ünnepelték a könyvtárakban. Tükröződött munkájukban az MSZMP XII. kongresszusának eseménye és népszerűsítették a moszkvai ohmpiát. Mindkét évben követték a hazai és nemzetközi eseményeket, 1979-ben a 14 éven felüli olvasók számára 689, 1980-ban 598 rendezvényt szerveztek, a gyermekeknek 3.238-at, illetve 3.482-t. A dolgozók általános és középiskoláival több kerületben jó együttműködés alakult ki. Ennek során könyvtári órák, érettségizőket felkészítő előadások, tananyagot kiegészítő foglalkozások, ünnepi megemlékezések voltak a könyvtárakban a felnőtt tanulók számára. A szakmunkástanuló intézetek és a kerületi könyvtárak együttműködésének lendületet adtak 1979- ben az iskolai könyvtári szakfelügyelők által szervezett találkozók. Együttműködési szerződésekben rögzítették a közös tennivalókat a 4-es, a 6-os, 11-es, 26-os, 44-es könyvtárban. Könyvtárbemutatók, közös rendezvények, kiadványok cseréje, a könyvtári szolgáltatások népszerűsítése, az iskolai könyvtárak segítése volt az együttműködés eredménye. A középiskolák érettségizői részére különböző tárgyú, a tananyagot kiegészítő előadásokat szerveztek a XII. kerületi 38-as, a VII. kerületi 22-es, a kőbányai 12-es könyvtárban. A KISZ-korosztályú fiatalok önképzését hat művelődési kör segítette a hálózatban. A 37-es könyvtár nagymúltú politikai vitaköre a kelenföldi 3-as könyvtárban folytatta tevékenységét, kibővített tagsággal. Az érettségizők és a felvételizők felkészülését segítette a 37-es és a 32/1-es könyvtár művelődési köre, elsősorban a mai magyar irodalom és a művészeti élet kérdéseit tűzték napirendre. Könyvtári anyaggyűjtéssel, irodalmi műsorok összeállításával foglalkoztak a 44-es és a 25/3-as fiókkönyvtár fiataljai. A 44-es könyvtár művelődési körének Karinthy Frigyesről szóló műsora más intézményekben is nagy sikert aratott. Programjukban több múzeum- és színházlátogatás is szerepelt. A gyermekkönyvtár hálózatban 1979-ben 15, 1980-ban 12 egységben működött könyvbarátok köre vagy klubja. Céljuk, hogy tagjaikkal megismertessék az írás, a könyv, a könyvtár történetét, segédeszközeit, a könyvtárosi munkát. Az érdeklődésnek megfelelően volt egy-egy könyvtárban politikai vitakör, versbarátok köre, óvodások vagy fiatal szülők klubja. 1979- ben együttműködés alakult ki a Hanglemezgyártó Vállalat hanglemez klubja és a FSZEK zenei részlegei között. A Hungaroton hetek alkalmából négy könyvtárban mutatott be hanglemez újdonságokat Juhász Előd, Salánki Hédi és Zsoldos Péter. Kőbányán, Kispesten, Kelenföldön és a csepeli 46-os könyvtárban zenebarátok és ifjú zenebarátok klubja alakult. A beszámoló időszakának olvasómozgalmi akciója volt a „Könyv és ifjúság”, amelyet a KISZ Központi Bizottsága hirdetett meg. A játékban irodalmi, művészeti, politikai, természettudományos és műszaki kérdések szerepeltek. Budapest 10 kerületében folyt a verseny a Szabó Ervin-könyvtárakban. A forgató- könyveket a könyvtárosok állították össze. A döntőkben könyv-, könyvtárhasználati játék volt és Móricz Zsigmond, József Attila munkásságával foglalkoztak. 1980- ban a felszabadulási évforduló tiszteletére rendezett vetélkedőre — 35 év, 35 könyv — a könyvtárosok segítették a résztvevőket a felkészülésben, bekapcsolódtak az egyes fordulók szervezésébe és a zsűri munkájába. A József Attilára emlékező „...játszani is engedd...” irodalmi pályázat ötezer füzetét osztották ki a könyvtárosok olvasóik között, s biztosították a szükséges irodalmat számukra. Az ünnepi könyvhét előkészítéseként mindkét évben hagyományos módon mutatták be a kiadók az új könyveket a könyvtárosoknak. 15