A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1979-1980
Bakallár József: Sokszemközt (A Kisduna Galériáról)
SOKSZEMKÖZT A MŰVÉSZETTEL A képzőművészet előnye, hogy fizikailag kevés fáradsággal befogadható. Mégis ünnepélyes szituációkat teremt szellemünk horizontján. A „gyönyörű vizualitás” vonzáskörében élni, mind alkotóként, mind befogadóként felemelkedett lélekkel lehet, s szebbé válik életünk, mert szüntelen aktivitásra sarkall. A műfaj is szerény, abszolút megjelenése pillanatok alatt láttatja magát; vonz, taszít, véleményalkotásra késztet. Ebben áll ember- és ízlésformáló ereje is. A barlangrajzoktól századunk szerteágazó ábrázolásművészetéig az egész történelemre vizuálisan emlékszik az emberiség. Lehet, hogy egy könyvet oldalak hosszán betűtengerben olvasunk, de még illusztráció nélkül is látjuk. Meggyőződésem, hogy vizuális képgyűjteményünkbe behelyettesítjük az elméleti irodalmat is. Még a zenét is. Mindig izgatott, hogyan lehetne kommunikálni a műalkotás és leendő befogadója között. Hogyan lehetne az alkotói intuíciót megközelítenie a nem kreatív embernek is. A szélsőséges eseteket nem is számítva, bénítónak találtam a szakadékot a megszületett műalkotás és a nagyközönség között. Láttam a festőket a Duna-parton pingálni, de talány maradt a hazatértükkel a kép sorsa. Szakmabeli lévén nem az izgatott, hogy a piktor rejtekhelyén, vagy műtermében mit változtat még rajta. A remekmű titkai másképpen érdekeltek, mint mondjuk egy esztergályost, de a plein-airből való hazatérést mindenképpen az ügy feleútjának tartottam. A kép utóélete, és főleg a káprázat hitelesítése tekintetében, igenis, hogy próbákat kell kiállnia a jó képnek vagy szobornak. A remekművek titkai abban állnak, hogy mindenki számára új igazságot mondanak, és ezek az igazságok nem ködösített titkok. Ezért lehet, és ezért kell közel hívni az embereket, résztvenni a látás ünnepeiben. Ha alázattal tisztelhetem az emberi alkotóképességet, akkor éppúgy befogadhatom Vivaldi „Négy évszakjából az „Ösz”-t, mint Petőfi „Szeptember végén”-jét, vagy Leonardo „Mona Lisa”-ját. Pedig, ha akarom mindegyik őszről, szerelemről beszél, de egyik legnagyobb erejük, hogy mindegyik tömény vizualitás. Amiben öntörvényűén a remekmű magára marad, az továbbra is a varázslat, melynek közelébe kell engedni a kultúra befogadóit, várományosait. Ellenkező esetben ösztöneik szegény hullámhosszon maradnak, absztrahálóképességük elsatnyul. A konzervatív konokság, meg a bátortalan fantázia lehet az oka, hogy a műpártoló közönség számára nem nyílott korábban szolid út képhez, szoborhoz, rajzhoz. A múzeumok és kiállítótermek mellett intim találkozókra is szükség volt, ahol nagyobb protokoll nélkül művészi élményt is kölcsönvehet a néző. A könyvek illusztrációi mellett, ugyanazt eredetiben látni szinte az alkotás rejtelmeibe való betekintést jelentette a könyvtárban. Munkácsy „Ásító inas”-át más átélni eredetiben, más gyufacímkén. Más Códexe- ket eredetiben vagy nyomtatásban élvezni. Az egyiptomi papyrusok nyomtathatósága a legkitűnőbb imitációkkal is inkább a technikai giccshez közelít, mintsem a megtévesztés reményeire jogosítanak. A műtárgyaknak a könyvtárban legalább időnként ki kell lépniök a konzervált másodéletükből. Adott a környezet, magától érkezik a közönség. A havonkénti látogatásaikkal olvasmányaik cserélődésével egyidőben vizuális vetésforgóban is részesül mindenki. Szinte kínálkozik a lehetőség, hogy a közönség rálásson, nyomozhasson az eredeti műtárgyjegyek és a reprodukáló társművészet közötti különbségre. Oda és vissza. Nyomtatványtól az eredetiig és az eredetitől a nyomtatványig. A soroksári 35. sz. kerületi könyvtár emeletén létesült Kisduna Galéria kifogyhatatlan tapasztalatokkal szolgál. Csak győznénk a tapasztalatok nyomdokain mindig megújulni. Ép ésszel, nyűt szívvel próbálunk változatosságot teremteni a vemisage-okon. Ilyenkor mindig elektromos a levegő és legjobban esik, ha a kiállító művész is észre veszi ezt. Előérzeteink nem csaltak akkor sem, amikor a megnyitó közönség aktív bekapcsolódását szorgalmaztuk. Más hullámhosszon jutottunk el a diáksághoz, másképpen a munkásbrigádokhoz, s kimeríthetetlennek tűnik a nyugdíjasok bevonásának sokszínűsége. A tágranyílt szemű gyermek megtanult az alkotótól kérdezni, a pedagógus szakmai tanácsokkal gazdagszik, az idős emberek szeméből szelíden sugárzik az élet értelme. Mert kiállításaink megnyitó ünnepségén valahogy mindig kiderül: élni úgy kell, hogy nyomunk maradjon. Kiállításaink mindig audio-vizuális tárlatvezetést biztosítanak a látogatóknak. Eleinte kirándulásnak 153
