A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1974-1976

Berza László: Budapest-gyűjtemény

Az osztály munkatársai által készített tanulmányok között szerepel Jókai Mór, Ady Endre, Krúdy Gyula Budapestje c. szöveggyűjtemény. Olvasószolgálat A tájékoztató- eszközök és az állomány sokszínűsége tette lehetővé az olvasók számszerű növekedését. A kutatók egy része állandó látogatónk, több éve kötődnek a gyűjteményhez, ahol tudományos vagy nép­szerűsítő műveken dolgoznak. A referensznapló szerint tudományos és ismeretterjesztő filmek és köny­vek, tanulmányok, TV- műsorok, újság - és folyóiratcikkek egész sorának elkészítéséhez vették igénybe a gyűjtemény állományát. Jó kapcsolat alakult ki a lapkiadókkal, szerkesztőségekkel, színházakkal, iskolákkal, múzeumok­kal, valamint a tudományos és közművelődési, szakszervezeti stb. könyvtárakkal.Az olvasók között sok középiskolás diák és egyetemi hallgató található, de a honismereti mozgalom erősödésével növekedik a „közművelődési szinten olvasók száma is. Az 1973 -ban restaurált olvasóteremben (a volt Keleti Gyűjtemény helyisége) 20 olvasó számára van hely. A korábban ismertetett tájékoztató eszközök (szak-, betűrendes és földrajzi katalógusok, va­lamint a kartotékrendszerű adatgyűjtemények) és a mintegy 1000 kötetes kézikönyvtárisitt találhatók. Állományvédelem Az egész magyar könyvtári szakirodalomból hiányzik az állományvédelem normáinak kidolgozása, ezért szórványos „gyógyítgatások” történnek csupán, de a teljes állományt átfogó tervezés lehetetlen. A Fővá­rosi Szabó Ervin Könyvtárban is - mint általában - a kódexek, ősnyomtatványok és egyéb ritka becsű dokumentumok védelme a leginkább megnyugtató. Ezen kívül azonban a könyvek hagyományos rend- bentartása (köttetés, könyvápolás, tartósítás) nem kielégítő. A megelőző,ill. konzerváló lehetőségek telje­sen hiányoznak. Közismert, hogy a napilapok és folyóiratok szinte az ország valamennyi könyvtárában egyszerre porladnak el. Az évszázadokat kiálló régi könyvek most a központi fűtés és az agyonszennye­zett levegő korában kerültek igazán veszélybe. Fölmérhetetlen pusztulás tanúi lehetünk és feltűnően ke­vés a megelőzésére tett erőfeszítés. Alig akad könyvtár, ahol megfelelők a raktárak és lenne klímaberen­dezés. A Fővárosi Könyvtárban egyáltalán nincs, s a gyűjtemény állományának is elsősorban a száraz levegő az ellensége. A hathatós állománymegóvás egyik fontos része a restaurálás. A nagy értékű könyvek szinte mindegyik darabja gondos kezelésre és szakszerű javításra szorulna és ha e munka elvégzésére pénz kerülne is, szakember már alig akad. Országosan megfigyelhető az a furcsa helyzet, hogy a ritka becsű könyvek, kódexek, ősnyomtatványok tömegesen pusztulnak és ezzel egyidőben alig szervezik, sőt jelen­téktelenre szűkítik a restaurátorképzést. Gyorsan pusztulnak az újságokhoz hasonló anyagú és állapotú plakátok és kisnyomtatványok is. A lehetőségek figyelembevételével a legfontosabb megelőző védelmi munkák megkezdődtek. A ritka becsű bőrkötésű könyvek ápolása rendszeresen történik, a plakátok és kisnyomtatványok töredék­nyi része már laminált, a 16., 17. századi ritkaságok egy részét restaurálták és minőségi kötéssel látták el. 1976 -ban megtörtént az állományvédelmi rendelet alapján a kötelező leltárellenőrzés is. 94

Next

/
Oldalképek
Tartalom