A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1974-1976
Remete László: Szabó Ervin levelezése német könyvtári szakemberekkel
1916 végéről marad fenn az utolsó vonatkozó dokumentum: Szabó Ervin levele Nörrenberghez, melynek mondanivalójára majd alább utalunk. Ezt az írást teljes szövegében közleményünk végén hozzuk. Szabó Ervin felfigyelt arra is, amikor a világhírű német Nobel- díjas kémikus, Wilhelm Ostwald az 1900 -as évek végén a tudományos kutatás világméretű egységes megszervezésének korszerű programjával síkra lépett és e cél érdekében létrehozta a „Die Brücke” nevű szervezetét, amellyel eszméjének nemzetközi propagálását indította meg. Szabó Ervin nemcsak passzív figyelője volt a fejleményeknek, hanem ha szükségét érezte, aktívan is fellépett: többek között az Ostwalddal és az ennek elnöklete alatti „Die Brücke” főtitkárával, Bührer- rel folytatott levélváltásának alább közölt darabjai is erről tanúskodnak. A dokumentumok szerint ekkor a tizedes rendszer reformjának ügye késztette Szabó Ervint a kapcsolat felvételére. Ö is alapelvnek tekintette, hogy mindenütt a decimális rendszernek a brüsszeli Nemzetközi Bibliográfiai Intézet által elfogadott formáját alkalmazzák. Amikor 1912-ben arról értesült, hogy a tudományos munka nemzetközi egységesítését programba vevő Ostwaldék ugyancsak tervbe vették a tizedes rendszer alkalmazását, de teljesen függetlenül a brüsz- szeli intézet törekvéseitől, úgy érezte, hogy közbe kell lépnie. Az itt közölt levélváltásból kiderül, hogy Ostwaldnak alig lehetett sejtelme a decimális rendszer lényegéről, hiszen azt legfőbb értékétől, attól, hogy az egész földkerekségen ismert arab számokkal operál, akarta megfosztani, amikor levelében kombinációba vette betűk használatát is. Másfelől Szabó Ervinnek e téren már elismert nemzetközi tekintélyét is új oldalról igazolják az Ostwalddal és Bührerrel váltott levelek. Kiderül belőlük, hogy Szabó Ervin a Nemzetközi Bibliográfiai Intézettel való átmeneti nézeteltérése ellenére is a brüsszeli egységesítő törekvések szószólója maradt. A hozzá megküldött Bührer-féle táblázatot a brüsszeliek szellemében igyekeztek korrigálni, sőt Ostwaldékat éppen arra ösztönözte, hogy a brüsszeliekhez csatlakozzanak. *** A századelő német könyvtárpolitikájában megindult és az 1920-as évek végéig hullámzó nagy háborúskodás egyes, eddig ismeretlen epizódjaira vetnek fényt az itt közölt további dokumentumok, amelyeknek ugyanakkor magyar könyvtártörténeti érdekességük is van. A kultúrtörténeti munkák hosszú sorában tárgyalt németországi „Richtungsstreit” (könyvtárpolitikai irány körüli vita) során a nagy tekintéllyel rendelkező „régiek ’, az ún. „Bücherhallebewegung képviselői ellenében 1910 körül először csaknem egyedül indította meg harcát az „új irányzat apostolaként Walter Hofmann, aki néhány esztendő leforgása alatt széles tábort tudott kialakítani könyvtárpolitikai törekvéseinek támogatására. Egyik legfőbb elve, amely éles ellentétben állt a „régiek ’ felfogásával: a könyvtár ne a könyvek passzív tárháza, közvetítője, hanem az olvasók aktív nevelője legyen. A könyvtár ugyanúgy oktató, népművelő intézmény, mint az iskola. A könyvtári munka legfontosabb része az olvasókkal való foglalkozás. Hofmann az elsők között végzett felméréseket Drezda külvárosában (Dresden -Plauen) az általa szervezett és vezetett könyvtár olvasói körében és állapította meg, hogy a munkásolvasók irodalmi igényei nemhogy mögötte maradnak a polgári közönségének, hanem ellenkezőleg, általában magasabb színvonalúak annál. Ugyanő a kölcsönzést állítva a könyvtárosi tevékenység centrumába, annak technikai lebonyolításánál is egész sor gyökeresen új (utóbb általánosan elterjedt, Magyarországon először a Fővárosi Könyvtárban meghonosított és részben ma is alkalmazott) módszert is bevezetett.* *W. Hofmann (1879-1952), aki a századelő német könyvtárpolitikájában a polgári progresszió képviselője volt, utóbb az 1930-as években elkanyarodott ifjúkori eszményeitől. 75
