A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1974-1976
Harmat Ferencné - Pobori Ágnes: A könyvtár szerepe a továbbtanuló munkások művelődésében
könyvekkel, majd a tanárnő feladatlapokat osztott ki közöttük. Nem egyformákat, hanem mindenkinek névre szólóan lehetőleg úgy összeállítva a kérdéseket, hogy azok kiterjedjenek az egész tananyagra, és megfeleljenek a tanuló tudásszintjének. A feladatlapokat a teremben található kézikönyvek segítségével lehetett és kellett megoldani, önállóan. Eligazítást kérhettek a tanulók a könyvtárosoktól, akik a feladatlapok kitöltésénél mindvégig közöttük „munkálkodtak”. A kész, kitöltött lapokat közösen értékelték úgy, hogy a tanulók felolvasták a kérdéseket, a válaszokat és ismertették azt a kézikönyvet, amelyben a megoldást megtalálták. Egy-egy kérdés megválaszolása valóságos kis dolgozat volt. A hallgatók egymás válaszaiból nyertek egységes képet egész évi irodalmi tanulmányaikról, elhelyezve azt a korszak társadalmi és művészeti keretében. A feladatlapok kérdései helyenként fedték egymást, így a válaszok ismertetésénél felfigyelhettek egymás véleményére, elbírálhatták azt. A kérdéseket mindenki többé-kevésbé jól válaszolta meg, s ez az eredmény a tanárnő véleménye szerint is a kézikönyvek helyes használatának köszönhető. Néhány kiemelkedően jó dolgozatot a pedagógus a könyvtárosok nevében is, egy- sgy könyvvel jutalmazott. Ezzel tulajdonképpen véget is ért a foglalkozás, a tanulóknak lezárult utolsó oktatási évük is. Vajon lezárult tanulási, művelődési igényük is, vagy a pedagógus és a könyvtáros együttes munkája elindította- e őket az önművelés útján? 0O0 Szabadkay tanárnő felmérést készített egy 15 tanulóból álló, végzett osztály körében* A 14 férfi és egy nő tanulási indítékát és véleményét a közművelődési program keretében történt eseményekről a következőkben ismertetjük: 47 éves munkás, a Pécsi Bőrgyár Bp.-i Kirendeltségének dolgozója — „... továbbtanulásomhoz szükségem volt az általános iskola 7-8. osztályának elvégzésére.” — „... 1948- tói különböző városokban és könyvtárakban jártam, és váltam rendszeres olvasóvá. A közművelődési programban szervezett valamennyi program céltudatos és helyes volt, véleményem szerint ez az elkövetkezőkben is hasznos lenne.” 22 éves munkás, a CENTRUM Nagykereskedelmi Váll. dolgozója — „... munkahelyemen való munkám, meg a családra való tekintettel, a magam akaratából akartam tanulni. — „... a színház és a mozi tetszett. Jobban érzem magam színházban és moziban, mint pl. múzeumban és pincetárlaton.” 35 éves munkás, az Építő Vegyi Anyagokat Gyártó Váll. dolgozója — „... továbbtanulás céljából jelentkeztem az iskola elvégzésére.” — „... legjobban a 39.sz. könyvtárban Bárány Tamás: A vihar c. novella ismertetése tetszett és a szép mintázatú fafaragások a Mester utcai pincetárlaton.” 43 éves munkás, munkahelyét nem nevezte meg — „... én azért jelentkeztem a 7—8. osztály elvégzésére, mivel 1953- ban géplakatos szakmát szereztem, s amikor 1950- ben ipari tanulónak jelentkeztem, csak 6 osztály volt kötelező.” — „... olvasó vagyok az erzsébeti művelődési ház könyvtárában. Legjobban az író- olvasó találkozások és a múzeumok tetszettek. * A felmérés rendelkezésünkre bocsátását ezúton is köszönjük. 203