A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1972-1973

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1972/73. évi jelentése - I. A központi könyvtár tevékenysége

tudományról, a népszaporodásról. Sok középiskolás — pályázatkészítés céljából — a kör­nyezetszennyeződés irodalmát kutatta. A Budapest gyűjteményben a kutatók főleg a főváros centenáriumára vonatkozó anyagban búvárkodtak. A várható kérdések özönére felkészülve a gyűjtemény munkatársai albumot állítottak össze, amelyben a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének történetéhez szükséges tudnivalók — dokumentum- és képanyag — plasztikusan tárult az érdeklődők elé. A szociológiai dokumentációs osztály levélben, többek között, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutató Intézete kutatócsoportjának Szegedre, küldött témabiblio­gráfiát a magyar faluról és az életmóddal foglalkozó kérdésekről. Népművelő-könyvtár szakos hallgató az öregedésről kapott anyagot. — Lukovits András (Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen) György Aladárra vonatkozó bibliográfiát kapott. Rita Kiss (Párizs) szociológus Szabó Ervinre vonatkozó anyagokat kért; Váradi Sternberg János az uzshorodi egyetem tanára Szabó Ervin ungvári vonatkozású életrajzi adatait kutatta, s ugyancsak Szabó Ervin életrajzi adataival foglalkozott Samuel Goldberger a New York-i Harvard egyetem munkatársa. Pirrko Holmela a Helsinki Egyetemi Könyvtár Dep. of Social Sciences munkatársa a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szociológiai dokumentációs munkáját tanulmányozta; Gábor Éva egyetemi adjunktus Mannheim Károly életrajzára vonatkozó adalékokat gyűjtött különböző forrásokban. A bibliográfiai osztályon folyó tájékoztató munka bázisát a magyar és idegen nyelvű irodalmi archívum képezte. A jelentés időszakában csaknem 500 olvasó vette igénybe, főleg könyvkiadók munkatársai, lektorok, újságírók és szakdolgozatot készítők. Kutatá­saik zömmel a mai magyar irodalomra, ezen belül a lírára, a mai amerikai irodalomra, a lengyel filmekre és kritikáikra stb. irányultak. Az egyes szerzők közül, a magyarokon kívül, Daniel Rocher, Pablo Neruda, John Updike, Nicolas Guillén, Csingiz Ajtmatov, Robert Rozsgyesztvenszkij, Nathalie Sarraute, Arnold Wesker, Jorge Semprun, Georges Simenon, Patrick White, Ernst Jünger, Potok Chaim, Albert Schweitzer stb., stb. anyagát kérték. Bibliográfiák és egyéb kiadványok 1972. évben Az igazgatóság kiadványa 1. Könyvtári Híradó. (Főszerk. Szőke Tiborné. Felelős szerk. Vasvári István, június óta Pataki Ferenc.) Bp. 1972, FSZEK, házi soksz. 1—5. sz. Számonként 450 pld. A bibliográfiai osztály kiadványai 2. BENJÁMIN László: Kedves fiatal olvasó! Könyvtárunkban sokezer könyv között válogathat... (Ajánló jegyzék serdülőknek.) Bp. 1972, FSZEK. házi soksz. 8 1., 10 000 pld. 3. CSÖMÖR Tibor: Magyarország. Honismereti bibliográfia. I. köt. Bp. 1972, FSZEK. 599 1., Nyomtatott. 1000 pld. ára 175 Ft. 4. ENDRŐDI Sándor: Petőfi napjai a magyar irodalomban. 1842 — 1849. (Sajtó alá rend. Benjámin László, Kiss József, Pataki Ferenc.) (Bp. 1911, Kunossy ny.) Bp. 1972, FSZEK. házi soksz., 543, [16], LIV 1., 2000 pld. ára 45 Ft. Hasonmás kiadás 5. GÁLICZKY Éva: Dózsa György 500 éve. Bp. 1972, FSZEK. házi soksz. 44 1., 4 t. 1500 pld. ára 3 Ft. (Tekintettel az igényekre, változatlan utánnyomásban, 1500 pél­dányban megjelent.) 6. GÁLICZKY Éva: Kovács Máté 1906—1972. Bp. 197.2, FSZEK. házi soksz. 4 1., 500 pld. 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom