A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1972-1973
Remete László: Elfeledett kéziratos források Szabó Ervin munkásmozgalmi és könyvtárosi tevékenységéhez
híveinek többsége, közöttük Tarczai Lajos már nem követte. Szabó Ervin ennek dacára, érthetően, neheztelt volt feltétlen hívére, Tarczaira 1908-as bírálatáért az anarchoszindi- kalizmus és annak értelmiségi zászlóvivői felett. íme a kiadatlan cikk szövege: »»Följegyzések Intellektuelek és ,,anarchoszocializmus.” A Munka Szemléje 6. és 7. számában Tárcái Lajos az intellektuelekről írván, azt mondja, hogy a pártba kerülő diákot nem elégíti ki a prole- társág forradalmisága, mert „romantikus kispolgár lelke egy nap alatt akarja kiforgatni sarkából a társadalmat. Vannak készen eszközei: mindkettő nagyon ideális, ameddig nem kell bemutatni: az antiparlamentarizmus és az antimilitarizmus.” „Nem sajátságos, szocialista diákprogram, hanem a szocialista diákok egy része mindig hivatásos anarcho-szocialista.” „Kispolgári gondolkodás szocialista öltözékben!” — Nem szándékom a Szocializmus hasábjait fölhasználni a szindikalizmusról való írásra. Nem azért, mintha e kérdésnek a párt hivatalos álláspontjával ellenkező oldalról vitatását is nem tartanám ezen tudományos orgánumba valónak, hanem bizonyos opportunitási okokból. Mégis legyen szabad a szindikalizmusnak olyan diszkreditálása ellen, amilyet Tárcái barátom cikke céloz, néhány szót szólni, első sorban 'pártérdekben. Mert nézetem szerint a pártnak érdeke, hogy gyakorlati kérdések — és a szindikalizmus Magyarországon már az — tudományosan legyenek beállítva és ne demagógia irányítása megítélésüket. Tárcái nem demagóg és becsületesen törekszik a dolgok tudományos meglátására: meg fogja engedni, ha öntudatlan lecsúszását a tudományos talajról helyreigazítani megkísérlem . Magyar pártunkban az intellektuelek bizonyos tekintetben olyan célokra szolgálnak eszközül, mint a reakciósok számára a zsidók: valahányszor kényelmetlen némelyeknek egy kérdés, rögtön azok nyakába sózzák, hogy ezzel diszkreditálják. Tárcái emlékezni fog a pártszervezeti szabályzat túlzó centralizmusa ellen indított harcunkra. Részt vettek benne Naszódi, Csizmadia és mások, tehát nem öntudatlan bábok. Mivel ütötték a dolgot agyon? Hogy „diákhecc”!! Hát egyéb belső pártakciókra emlékszik-e. Ugyanarra a kaptafára húzták azok is, akárcsak a reakciósok, akik a szocializmust, a darwinizmust, a demokráciát stb. azzal ütik agyon, hogy zsidó. Most meg Tárcái ugyanazzal az „érvvel” akarja agyonütni a szindikalizmust. De hát miért „diákhecc” minden, ami kellemetlen, ellenben a jó, engedelmes intellektuelek sohasem hallják a szemrehányást, hogy „diák” ? Miért nem „kispolgáriak” ezeknek a „kész eszközei”: a parlamentarizmus vagy a politikai diktatúra, ellenben az „anarcho- szocialisták” kész eszközei „kispolgári gondolkodás szocialista öltözékben” ? Jó inkább külföldről hozni a példákat. Miért nem akadémikusok Kautsky, Dr. Mehring, Dr. Parvus, Dr. Luxemburg, Dr. Stadthagen stb., stb., ellenben Bernstein, Dr. Heine, Dr. Schippel, Dr. Liebknecht akadémikusok ? Miért nem intellektuelek Guesde, Dr. Lafargue, Dr. Ferri, Dr. Antonio Labriola stb., stb. ellenben Soréi, Dr. Lagardelle, Dr. Arturo Labriola stb. intellektuelek? Jó lesz hát sutba dobni ezt az érvet. A dolog természetében rejlik, hogy a szocializmus theoretikusai intellektuelek legyenek, akármilyen árnyalatot, vagy irányt képviseljenek. Marx és Engels és Lassalle is intellektuelek voltak, és elenyészően kevés a munkássorból nőtt nagyobbszabású theoretikus, mint például Proudhon. Ugyanígy jó lett volna, ha Tárcái előbb tájékozódik a szindikalista mozgalom eredetéről és állásáról azokban az országokban, amelyekben hatalom, mielőtt a diákok „romantikus kispolgári leikéből” születte volna. Jóval azelőtt, hogy bármiféle szocialista intellektuel csak tudomást szerzett volna róla, Franciaországban a Confédération Générale du Travail kongresszusain végig vitatták és a konfederációhoz tartozó százezernyi szervezett munkás harcaiban gyakorlatilag bemu5* 67
