A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1970-1971
Remete László: Ismeretlen Szabó Ervin dokumentumok
de valószínűleg 1895 őszén íródtak, mert az első félévi kollokviumokra való készülésről is szó esik bennük. Az egyikhez Szabó Alfréd nevű testvére ugyancsak németül írt levele csatlakozik, pontosabban ő kezdte az írást és az üresen maradt negyedik oldalon indult Szabó Erviné, mint a szövegből látjuk, előbb csak néhány sort akart hozzáfűzni (hivatkozással előző nap küldött hosszabb írására), majd újabb másfél oldallal toldotta meg. Levelükben Alfréd értesítette édesanyjukat, hogy egyetemi tanulmányai mellett végre állást is talált, könyvelő egy bankban napi hét órán át, amiért egyelőre nagyon keveset (havi 20 Forintot, azaz 40 Koronát, ami egy közepes albérleti szoba bérének felelt meg) kap, de reméli, hogy a következő évben javítanak. Alfréd és Ervin írásainak közös témája, hogy egyelőre a legrosszabb anyagi körülmények között élnek. Szabó Ervin az előbbihez csatlakozó soraiban világosította fel édesanyjukat, hogy nincstelenségük miatt, bármennyire szeretnék is, nem hozhatják őt a fővárosba. Fekhelyhez is csak családi közbenjárással és csupán a levélírás napján jutottak, de ebben sincs örömük. A „Cecil néni” (Pollacsek Cecil) közbenjárására kapott ajándék valósággal látványosság: „egy óriási ágy a meseországból, elég nyomorúság, hogy megtartottuk, Alfréd az egyik felében alszik és még így is túl széles”. Ha pénzük lenne, legalább 20 forintjuk, megfelelővel cserélnék ki, fűzte hozzá. A következő, szintén keltezetlen levelet Szabó Ervin egymaga írta, valószínűleg 1895 végén, néhány héttel az előbbi után. Édesanyja rövid pesti látogatását várta, erre utalva jegyezte meg: „Ügy érzem, mintha már egy egész esztendő óta távol lennék hazulról, nagyon megörültünk a hírnek, türelmetlenül várjuk a napot, amelyen, ha csak rövid időre is, Pestre jössz”. A továbbiakban részletesen foglalkozott otthon maradt testvérei, unoka- testvérei ügyeivel, tanácsokkal látta el őket. Visszatérnek a levélben az anyagi problémák is: a hazulról érkezett élelmet célszerűen beosztják, hogy hónap végén is „dőzsölhessenek”, fekvőhelyüket már „kényelmesnek” tartják, ezért nem vásárolnak összecsukható ágyat. Tiltakozik az ellen, hogy édesanyja vegye át az ő ungvári tartozásának terhét, mert „ellentétben a híresztelésekkel”, anélkül, hogy elhanyagolná az egyetem látogatását, óraadással keresetet biztosított magának, „Cecil néninél” (nyilván Pollacsek Cecil magániskolájában) tanít, ezt csakis abban az esetben adja fel, ha legalább 10 forint jövedelmet biztosító más magántanításra tesz szert, ám erre egyelőre semmi kilátása sincs. Saját egészségi állapota felől is igyekszik megnyugtatni édesanyját: „Mostanában észrevehetően jól érzem magam, eltekintve a nagyon kellemetlen ásítástól. Fájdalmaim nincsenek, naponta egy liter tejet iszom, naponta sétálok, tanítványommal. Mindenki szerint megerősödtem, ez nagymamát naponta arra a kijelentésre készteti, hogy most kellene Neked megnézni engem. Tehát légy tökéletesen nyugodt...” (Ekkoriban az egyik szemét támadta meg a tbc, amely visszatérő fejfájásokkal kínozta.) 1901. augusztus 20-án az ausztriai Trauenkirchenben keltezte a hagyatékban talált következő sorait, amelyekben édesanyját születésnapja alkalmából köszöntötte. A „Szabó Lujza asszonynak” címzett borítékra a név fölé aláhúzva írta oda: „Csütörtökön, 22-én reggel kézbesítendő”. Ezek szerint édesanyja születésnapja majdnem az év ugyanazon napjára esett, mint Szabó Erviné (augusztus 23). Ungvárra címezte, de tartalmából kiderül, hogy az anya már akkor véglegesen a fővárosba költözött, csak átmenetileg tartózkodott 1901 nyarán Ungváron. Az őszinte és mély fiúi szeretet és hála nyilatkozik meg a sorokban: „A szép Trauensee partjáról küldöm Neked legjobb kívánságaimat születésnapodra. Mióta Salzkammergut tájékán kóborlók nagyon sokat gondoltam Rád, mennyivel többet érne, ha Te is részesülnél a gyönyörűségekben, amit ezen a csodálatos tájon jelent az utazás. Sűrűn gondoltam Rád születésnapodat várva és úgy éreztem, hogy a lezáruló esztendő nem azt hozta, amit szerettél és vártál volna. Nem hiszem, hogy együttélésünk azt nyújtotta, amit nyújtania kellett volna. .. Többet vártam magamtól, mint amit teljesíthettem, hisz nem Te vagy az oka, jószívűségeddel, határtalan lemondásoddal, hogy otthonunkba nem vonult be a teljes lelki harmónia. . . Önzésemmel, az élettel szemben támasztott sokféle igényemmel én akadályozlak Téged, hogy a nyugalomnak és egyetértésnek azt 5 A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Évkönyve XV. 1970—71. 65
