A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1970-1971
Halottaink
Gyógyulása után rövidesen a Központban kapott beosztást, először a КС-ban végzett dicsérettel jutalmazott munkát, majd 1964-ig a Feldolgozó Osztály tudományos munkatársa volt. Hogy munkáját jobban végezhesse, felsőfokú olasz nyelvvizsgát tett. Mihelyt egy kicsit megerősödött, visszakívánkozott az olvasók, s a szívéhez oly közelálló gyerekek közé. 1964-ben a 3-as gyermekkönyvtár helyettes vezetője volt, 1965 áprilisától a 20-as gyermekkönyvtáré. Munkáját szenvedéllyel és nagy hozzáértéssel végezte, elméletileg is művelte, tanulmányt írt, tapasztalatcsere bemutatókat tartott. 1968-tól részt vállalt az összkönyvtári ügyekből, az Igazgatósági Tanács tagja lett. Magasszínvonalú munkájáért 1968-ban Miniszteri dicséretet kapott. Nagyon szerette a könyvtárát, a gyerekeket. 1971 hideg telén, amikor tatarozták a 20-ast, ott ült télikabátban, rendezgetve, gyarapítva az új anyagot, hogy a nyitáskor minden új könyv a helyén legyen. A törzsgárda tagja volt, a szónak abban a nemes értelmében, hogy a könyvtárral a legmesszebbmenőkig azonosult, abban találta meg élete értelmét. Bár egyedül nevelte beteg kislányát és tartotta idős édesanyját, sok időt szentelt az önképzésre és a társadalmi munkában is kiváló volt. Pártszervezetünkben pártbizalmi volt és a pártoktatás aktív résztvevője. A XI. kerületi Művelődési Ház társadalmi vezetőségében is dolgozott. A Könyvtár természetjárói egyik legkellemesebb túratársukat vesztették el. A halál kíméletlen gyorsasággal ragadta el tőlünk, s most már meg se tudjuk neki mondani, hogy nagyon szerettük, tiszteltük, becsültük. Nyugodjék békében. KÜNCZEY JUDIT (1910-1971) Életének csak utolsó néhány évét töltötte közöttünk, de ez is nagy nyeresége volt intézményünknek. Szerény, megnyerő egyénisége, állhatatossága a munkában, biztos támaszt jelentett minden hozzáfordulónak, kollégának. Amikor hozzánk került, már végigdolgozott egy nehéz munkás életet. Korán árvaságra jutott, szerény, tisztviselői fizetéséből támogatta családját és ápolta beteg, béna nagyanyját hosszú éveken át. Mindig csak adott, mindenkinek, erejét, emberségét, önfeláldozóan. A rátört súlyos betegséget is olyan csendben és türelemmel viselte, ahogyan élt. Emlékét szeretettel és tisztelettel őrizzük meg. MENTSIK VIKTOR (1896-1971) Nem hosszú ideig, 1957-től 1965-ig dolgozott velünk, közöttünk, mégis nagyon megszerettük. Ez idő alatt javította, kötötte, de főleg címaranyozta a könyvtár elrongálódott könyveit. A mindig jókedélyű, beszédes, élettapasztalatokban gazdag munkatársunk jelenléte, sokszor feledtette velünk a napi munka fáradalmait. Szakmai tudását, felkészültségét készséggel adta át fiatal munkatársainak. A jól megérdemelt nyugdíjas ideje alatt, így még az utóbbi időben is, amikor pedig járása nehézzé vált, gyakran meglátogatott bennünket. Emlékét kegyelettel megőrizzük 60
