A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1970-1971
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1970/71. évi jelentése - I. A központi könyvtár tevékenysége
iratok oldalszámának lényeges növekedése következtében. (Nem ritka a havonkénti köt- tetés sem.) Ez emeli a statisztika darabszám, illetve százalék adatát. Bármennyire szerettük volna javítani az 5-ös szak szerzeményezésének arányát, — nem sikerült. A további eltérések évenként kiegyenlítődnek a könyvkiadástól függően. A KURRENS FOLYÓIRATOK ÉS HÍRLAPOK SZAK SZERINT Szak összesen Ebből hírlap 1969 1970 I 1971 1969 1970 1971 0 132 136 158 29 27 29 1 11 16 132 12 10 83 184 192 255 1 1 1 4 6 8 116 21 23 256 32 35 357 65 54 48 1 1 1 8 49 48 679 17 19 19Együtt 619 541 639 31 29 31 Szembetűnő a táblázatokban, hogy 1971-ben ugrásszerűen megnövekedett a nyugati (német, francia, angol, olasz) periodikák száma, ugyanazon évben a társadalomtudományi folyóiratoké 192-ről 255-re ugrott. A két adat összefüggésének hátterében az áll, hogy 1968-ban országos szociológiai könyvtárrá jelölték ki a Központot, de a nyugati polgári szociológiai folyóiratok járatása terén tapasztalható hiányok felszámolására csak 1970-ben tette meg első határozott lépését. Több olyan periodikát rendeltünk, amelyek eddig egyáltalán nem érkeztek hazánkba. A többletköltséget csökkentette, hogy nagyrészt negyedéves, féléves kiadványokról van szó, amelyek viszonylag nem drágák és hogy az új rendelésekkel párhuzamosan néhány drága, és gyűjtőkörünkbe nem tartozó, ugyanakkor számos más hazai könyvtárban található periodikát lerendeltünk. FELDOLGOZÓ MUNKA Központ Zenei Könyvtár összesen 1969 1970 I 1971 1969 1970 1971 1969 1970 1971 Címfelvétel 5 773 5 922 6 341 1 230 1 060 709 7 003 6 982 7 050 Osztályozás 5 773 5 922 6 341 1 230 1 060 709 7 003 6 982 7 050 Sokszorosított katalógus karton 78 405 83 370 94 935 5 70084 105 83 370 94 935 Besorolt katalógus karton 69 016 74 121 82 690 5 70074 716 74 121 82 690 Mind a Központi Könyvtár, mind a Zenei Könyvtár munkájában zavarokat okozott, hogy a katalóguscédulák sokszorosítása személyzethiány, géphibásodás, kartonhiány miatt nem tudta kielégítően követni a feldolgozó munka menetét. 14 <