A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1968-1969

Ecsedi Klára: A fiatalok filozófia iránti érdeklődése egy kerületi könyvtárban

csak részben akadályozza meg ezt az ideológiai hatást, erre konkrét példák figyelmeztetnek. Pontosan a nagyobb műveltség köntösében jelentkező téves tendenciák teszik szükségessé a tudatosság megteremtésére való törekvést.) Természetesen hibás módszer lenne, ha például a polgári irodalomtól el akarnánk zárni a fiatalokat: megszilárdított, tervszerűbben irányított világnézetük segítségével őket magukat kell képessé tennünk arra, hogy helyre tudják tenni a dolgokat, reális értékükre leszállítva értékeljék az esetleges részigazságokat. Bevezetőnkben azt mondtuk, az ember abból alakítja ki világnézetét, amiből tudja, amit alkalmasnak talál az általánosításra. Ha megkapó részigazságokat talál,filozofikus tartalmú szépirodalmat, általánosítani fog belőle, „filozófiát dolgoz ki”. És ez ellen nem mindig védi meg a társadalmi gyakorlatban tapasztalt ellenkező tendencia, egyrészt, mert azt százszor nehezebb általánosítania, másrészt, mert maga a gyakorlat is tartalmaz ellentmondásokat. A gyakorló tanárok többségének véleménye szerint általában a tantárgyakban tanultakból sem tudják önerőből az általános elveket, világnézeti alapokat „kiszűrni” a fiatalok (lásd a Köznevelés 1968-as évfolyamában a világnézeti nevelésről közölt vita anyagát). Azellent- mondás itt csak látszólagos az absztrahálási képesség különbözőségében: sokkal könnyebb ugyanis egy szuggesztíven megfogalmazott illetve sugalmazott tételt felismerni például a szépirodalmi művekben, — és ez a szubjektív élmény lelki beállítottságánál fogva is erősebben hat a serdülőre —, mint például a természettudományok vagy a történelem tanulságaiból önállóan megalkotni a világnézetet meghatározó filozófiát.

Úgy tűnhet, hogy a szépirodalom hatáslehetőségeiről írva figyelmen kívül hagyom a szocialista eszmeiségű irodalmat. A kétféle szépirodalom között azonban ebből a szempontból nagy különbséget érzek. Sükösd Mihály magyarázatot is talál:a sűrű keleteurópai történelem. . . jelképessé tágítható elemei is sokkal közvetlenebbek, emberszabásúbbak, mint a nyugateurópai fejlődés absztrakt-metafizikai mintái”.11 A polgári irodalomban a „filozófiai információközvetítést”-t, egészen erőteljes formában, a század elejétől kezdve kimutatja. „A század első felének regényíróit . . .az akkori, hatásos életfilozófiák információs anyaga kísértette meg. Részint az új-kantiánus, részint a Schopenhauerből, Nietzsché- ből merítő, a szellemtörténet iskoláját megteremtő irányzatoké, amelyeknek hatását a regényre (általában az irodalomra) ... belletrisztikus — publicisztikus oldással Spengler, Ortega, Huizinga közvetítette. Ez a filozófiai információközvetítés. . . hangulati tünetek gyűjteményét s ezek általánosított mintáit tolmácsolta.. . Ezt az információs anyagot fogadja magába, s ezt lépi túl, vele harcol, elemeit általánosítja, mitizálja, racionálja, egyszóval érvényes regénymintává emeli Kafka, Musil, Proust, és Thomas Mann.”12 Hadd támasszam alá Sükösd fejtegetését saját élményemmel: Thomas Mann középiskolás koromban óriási hatást gyakorolt rám, és hihetetlen gazdagsága, szuggesztív ereje valóban közvetítette a fentemlített tartalmakat is\ megbirkózni nem egészen tudtam velük, és a részigazságok magávalragadó volta elég nagy vargabetűre kényszerített a fent idézett serdülőkori saját világnézetért folytatott harc során. Csak egyetemista koromban — akkor is csaknem véletlenül! — ismerkedtem meg valamennyire is az idézetben szereplő filozófusok tételeivel, és akkor ismertem föl a Mann-művekben szereplő gondolatok eredetét világosan. Összefüggéseikből, marxista kritikájukból már kitetszett részigazság-voltuk, — és a mű egészében olykor eltörpülő szerepük is, — de mi történik azokkal, akik nem tanulnak tovább, kérdezhetjük egy pedagógus-cikkíróval, hiszen még e szerencsések esetében is akad bőven probléma és javítani való. Természetesen a helyzet sokat változott és változik; később még szó lesz azokról az oktatási és nevelési lehetőségekről, amelyek éppen iijabban kezdenek megvalósulni.

Térjünk vissza a szépirodalom és a filozófia kapcsolatához. A század közepétől ugyan megváltozott a helyzet, a polgári irodalom terjesztette „társadalom- és kultúrpesszimiz- mus” azonban nem szűnt meg (sőt, tulajdonképpen megerősödött). Hermann István is sokoldalúan tárgyalja már említett könyvében a modern művészetek és filozófia összefüggéseit, de elég, ha csak a legközismertebb, legnagyobb hatású egzisztencialista irodalomra utalunk itt.

200