A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1968-1969
A 85 éves Kőhalmi Bélánál
és a felnőttek egyik kerületi könyvtára. Két unokám mint kisiskolás lett az ifjúsági könyvtár szorgalmas olvasója és ma már mint két nagydiák (az idősebb már érettségi után van) olvasója a felnőttek könyvtárának. Könyvek tornyaival jönnek haza, valahányszor olvasmányt cserélnek. A könyvanyag kaleidoszkópszerű változatossága mögött azonban fölismerhető a szerzeményi politika átgondoltsága. Az évről-évre változó, az új követelményekhez igazodó tananyag figyelembe vétele. Szemünk láttára nemzedékek nőnek itt fel, akiknek szellemiekben tápláló anyjuk a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fiókhálózata: az Alma Mater ahogyan Ignotus nevezte el a közművelődési könyvtárak egyetemét. Kőhalmi elvtárs mindig figyelemmel kisérte a FSZEK kiadvány-politikáját. Hogyan értékeli bibliográfiáinkat és egy eb könyvtártudományi vonatkozású kiadványainkat? — A mai FSZEK vezetőinek, különösen pedig a bibliográfiai osztály dolgozóinak munkájában azt értékelem nagyra, hogy az általam „tanácsadó bibliográfiák”-nak nevezett kiadvány sorozatukkal szinte folyamatosan lehetővé teszik a kölcsönzést lebonyolító dolgozók részére a ,,tájékozottság” megnyugtató tudatát, megkönnyítik számukra az olvasók tájékoztatásának igényesebb ellátását. — A fiókkönyvtárak vezetői és dolgozói pedig azzal hálálják meg a kapott értékes segítséget, hogy sűrűn jelentetik meg a könyvtár „Híradi5”-jában vagy a Könyvtáros”- ban az olvasók körében vég :ett munkájuk tapasztalatainak elemzését. — A könyvtár bibliográfiai munkásságáról, különösen pedig hatalmas vállalkozásukról, a „Budapest történetének bibliográfiá”-járól külön fejezetet írtam ,,A tudományos tájékoztatás fejlődése hazánkban 1945 — 1965” c. nagyobb munkámban, legutóbb pedig a „Magyar Könyvszemle” 1969. 3. számában. Egyik cikkemben — egyenrangú ajándékként — a gyönyörű új Erzsébet-híd mellé állítottam a Könyvtár bibliográfusainak — elsősorban Zoltán Józsefnek — nagy alkotását. Azt hiszem, a világ legjobb szakemberei egyetértenének velem. Kőhalmi elvtárs 85-ik születésnapját ünnepeljük. Kérjük beszéljen jelen munkáiról, s további terveiről. — Minthogy a kérdés személyemre szabott, a válaszom is az lesz. Ha sikerül megharcolnom a harcot az Idővel, a nekem még „kijáró”-val; amit a német munkásköltő: Dehmel egy szép versében, nem kis iróniával idéz („Nur Zeit” — írta — pedig a munkás- osztály jövőjéről van szó), akkor talán elmondhatok egyet-mást arról, hogyan alakította egy papos-szellemű árvaházban felnőtt fiatalember a maga számára is harci területté a könyvtárat, pedig 60 — 70 év előtt könyvtárosi állás elnyerésére csak azok törekedtek, akik kis fizetéssel és csigalassúságú előlépéssel is beérték, csak békében élhessenek az irodalomnak, vagy valami „hobby”-nak.A példakép, aki e pályára vezérelt, természetesen Szabó Ervin volt, de mellette meg kell még emlékeznem Jászi Oszkárról, szuggesztív, robbanékony egyéniségéről, akinek „Kulturális elmaradottságunk okai” című tanulmánya nagy hatással volt rám. Mindkettejükről még papírra szeretném vetni emlékeimet. Hogy telik-e még erre erőm ? És mire még. .. ? A Sorsot nem hívhatom ki magam ellen nehezen beváltható ígérettel. — Szeretnék még összekaparni emlékfoszlányokat Szabó Ervin egy szívéhez nőtt barátjáról, a Nietzsche-fordító Wildner Ödönről, aki már Bárczy elődjének, Halmos János polgármesternek is megbecsült munkatársa, és a Fővárosi Tanács üléseinek jegyzője volt. S amikor a Tanács megválasztotta a könyvtárosi állásra Szabó Ervint, az egyhangú határozat után még az ülésről levélben értesítette az örömteli hírről Szabó Ervint, de levélpapír helyett Halmos polgármester névjegye akadt a kezébe és erre írta sebtiben a polgármester nyomtatott neve alá így: „árnyéka: Ödön”. Kovács Csilla riportja 146
