A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1968-1969
Uray Béla: Buda első közművelődési könyvtára. A 6. sz. kerületi könyvtár 50 éve - Kőhalmi Béla: Előszó
elöljáró a könyvtár iránti szeretettől vezetve, lassan rendbehozatta a helyiséget...” A könyvtár vezetője a felszabadulás után Rozgonyi Györgyné lett, aki sokat fáradozott a gyűjtemény megmentésén, a már azóta elhalálozott Zsák Wielfriddel és a könyvtárt ma is szorgalmasan látogató Yértesy József nyugalmazott könyvtárossal együtt. Felszabadulás utáni újjáépítés Megkezdődött a könyvtár teljes rendbehozása, amely komoly nehézségekbe ütközött, mert a bútorok nagyrésze tönkrement. A központ háziműhelye a lehetőségekhez mérten igyekezett berendezni a könyvtárat. Egy kissé kopott és primitív volt ez a berendezés, de ki látta ezt akkor, illetve kinek tűnt volna ez föl, amikor szép fővárosunk romokban hevert ? Végül is 1945. év végén újra megnyitotta kapuit az „újjáépült” 6-os könyvtár. A kommunista párt ösztönzésére és vezetésével megindult romeltakarítás gyors eredményekre vezetett. Lassan-lassan megindult az élet, és ezzel egyidőben megkezdődött a könyvtárhálózat helyreállítása és fejlesztése az 1919-ben megalkotott és megkezdett alapelvek szerint. A főváros törvényhatósági bizottsága 1946. évi május hó 22-én egyhangúlag elhatározta, hogy a Fővárosi Könyvtár nagy újjászervezője és elévülhetetlen érdemű volt igazgatója emlékére ismét Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nevet vegye fel. Nagy elégtétel volt ez, kifejezése annak, hogy 27 év után ismét a Szabó Ervin-i célkitűzések kerültek előtérbe s ha nem is akadálytalanul, de egyre erősebben bontakozott ki ennek az iskolának következetes érvényrejuttatása. Erre biztosíték volt, hogy ezt a koncepciót olyan kommunista vezetők képviselték, és megvalósításáért folyó munkát vezették, mint Dienes László, Kőhalmi Béla és Solti Andrásné (Szigeti Gabriella). A könyvtárhálózat újjáépítése a háborús károk helyreállítása a Horthy-rendszer ideje alatt felhalmozott félponyva, hamis szemléletű giccses könyvek folyamatos kivonása és ezzel egyidejűleg a hálózatfejlesztéssel párhuzamosan a könyvtári tisztviselők helyett, a Szabó Ervin-i iskola alapján új könyvtáros generáció felnevelése volt a legfontosabb teendő. Szemléletbeli változásra volt szükség egyrészt az új típusú könyvtárosok feladatait illetően, másrészt a „minden igényt kielégíteni” vagy az „igényeket megteremteni” probléma megoldására. Egy 1947-es felmérés, közvóleménykutatás eredményéről Solti Andrásné (Szigeti Gabriella) a könyvtárhálózat akkori vezetője a következőket írja: „1947 januárjában közvéleménykutatást végeztünk olvasóink körében. A kérdéseket úgy tettük fel, hogy a kapott válaszokból megállapíthassuk az átlagos nívót. Sajnos, az eredmény lesújtó volt. Az olvasók legnagyobb része a silány könyveket szereti és csak elenyésző réteg az, amelynél már kialakult ízlésről lehet beszélni. Különösen kiderült ez a válaszok indoklásaiból, amelyek sok esetben nemcsak fejletlenséget és bizonytalanságot árultak el, hanem az őszinteség hiányát, sznobizmust is. Ezek után világosan látjuk: nem az igények kielégítése, hanem először az igények megteremtése a feladatunk, amihez hozzá is láttunk azonnal.”1 1945-től 1948-ig voltaképpen az újjáépítés volt a súlyponti kérdés, de már megtették az első lépéseket a korszerű könyvtárhálózat kialakítása felé is, aminek egyik előfeltétele volt a hálózat átszervezése, a meglehetősen nagy értéktelen könyvtömeg kivonása s ezek pótlása a demokratikus kultúrpolitikai célkitűzéseket támogató könyvekkel. Ugyancsak előtérben álló feladat volt az új szemléletet képviselő, új típusú könyvtárosok képzése. Dienes László még 1919-ben a Tanácsköztársaság alatt állapította meg „A könyvtárak a kommunista társadalomban” c. munkájában az újtípusú könyvtárosokról a következőket: „nem elég a kultúrához vezető eszközöket egyszerűen átadni, letenni a kezébe a pro- letáriátusnak, hanem ezenkívül kötelességük meg is tanítani, hogy hogyan éljen velük. 1 FSZEK Évkönyve, 1947. 119
