A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1966-1967
Remete László: Szabó Ervin szocialista könyvgyűjteménye a Fővárosi Könyvtárban, 2. rész
Az a körülmény, hogy Szabó Ervin a vezetése alatt állott Fővárosi Könyvtárra hagyta magángyűjteményét, különösen indokolttá teszi a fokozott figyelmet. Joggal állíthatjuk: nem az utolsó pillanatokban érlelődött meg benne a szándék, hanem sokkal hamarabb. Ez abból a szempontból is említést érdemel, mert így még inkább növekszik megbecsülésünk a hagyatékozó iránt. Hiszen a sok lemondás árán megteremtett, ritkaságokban gazdag, külföldön is jó pénzért értékesíthető magánkönyvtárát nem valamelyik hozzátartozójára, népes rokonságára, testvérei egyikére, akár özvegy édesanyjára, vagy valamelyik barátjára, hanem Budapest közönségére testálta, Azért is nagy nyereség ez, mert olyan kiadványokat és folyóirat-sorozatokat is gyűjtött, amelyeket az akkori viszonyok között politikai okokból nem vétethetett meg a Fővárosi Könyvtár számára a főváros pénzén azok után, hogy sorozatos sajtótámadások érték, mert „mindenféle csip-csup agitációs röpiratokat beszerzett a Fővárosi Könyvtárnak”. Igen sok olyan szocialista kiadvány, egyedi példányok és sorozatok bukkantak fel vizsgálódásaink során, amelyek csak a Szabó Ervin hagyaték révén kerültek be a Fővárosi Könyvtár állományába, mint például a Die Wage, a Die Zukunft régebbi évfolyamai, a Párizsi Kommün alatt megjelent Père Duchène- féle szatirikus lap, az anarcho-szindikalista Vie Ouvrière hosszú sorozata stb. Mindebből az következik, hogy Szabó Ervin távolról sem öncélú kedvtelésként volt bibliofil. Saját gyűjteménye fejlesztésénél tekintettel volt arra, hogy hagyatéka majd a Fővárosi Könyvtár kényszerűségből támadt hézagait egészíti ki. Érdemes még felemlíteni, hogy sok olyan munkát is beszerzett, amelyek a munkahelyén, azaz a Fővárosi Könyvtárban is megvoltak, de ezeket is gondosan kezelte. Rendszerint csak ceruzával tett széljegyzeteket és egyéb jeleket. Csupán az egyes művek használhatóságát feltétlen megköny- nvítő tartalomjegyzékeket írta be tintával —, másszóval úgy kezelte magánkönyvtárát, mintha az már életében a közösség tulajdona lett volna. Néhány nagyon óvatos, még újabb igazolásokra váró következtetéssel állhatunk elő, ha a feltárt anyag összetételét vesszük szemügyre. Óvatosnak kell lennünk e ponton, hiszen a hagyatéknak csak egy részét ismerjük és mert számtalan forrásból tudjuk, milyen elveket vallott Szabó Ervin. Befolyásolhat az, hogy tudjuk róla: szindikalista volt, aki az anarchizmus egyes képviselővel is rokonszenvezett. E fenntartások hangsúlyozása mellett is úgy érezzük: jogosan emelhetjük ki, hogy bizonyára jelentős helyet foglalt el a gyűjtemény egészében is az anarcho-szindikalista irodalom és emellett a trade unionismus bélyegét magán viselő angolszász munkásmozgalmi anyag, mennyiségével és minőségével egyaránt. Igen valószínű, hogy a könyvtár egykori tulajdonosa igyekezett e ponton minél teljesebbé tenni az állományt. Érdekelte őt ez az irodalom, amelyhez bizonyos fokig a régebbi szerzők már akkor is könyvritkaság számba menő eredeti kiadásait (Proudhon, Bakunin, Louis Blanc, Blanqui) is hozzászámíthatjuk. Szabó Ervinnek az anarchista mozgalom története iránti eleven érdeklődésére vall, amit Josef Peukert könyvénél láttuk: az 1913-ban kiadott és kétes forrásértékű könyvhöz külön tartalomjegyzéket és névmutatót írt. Az a körülmény pedig, hogy többek között Adam Smith közgazdaságtani főmunkáját is rendkívüli alapossággal tanulmányozta (ez esetben szintén a kézzel írt tartalomjegyzék vezetett nyomra), új módon támasztja alá a feltételezést: Leninhez hasonlóan Szabó Ervin sem érte be a marxizmus eredményeinek kritikátlan elismerésével, hanem mielőtt végleg elfogadta, szemlélete lényegévé tette volna azt, előbb „leellenőrizte” a klasszikusokat, elment polgári forrásaikhoz is. Módszere azt is igazolja, hogy nemcsak egyszerűen tanítványuk kívánt lenni, hanem Leninhez, Plechanovhoz, Liebknechthez, Luxemburghoz, Meh- ringhez hasonlóan az elmélet továbbfejlesztője is. Szindikalista teóriáját nem tették ugyan magukévá a Szociáldemokrácia zsákutcájából kiutat kereső tömegek, mégis azok tanítómesterévé válhatott Magyarországon, ahol a német-, osztrák-, magyar reformista ideológiának egyedül ő lehetett és lett is roppant felkészültsége által méltó és nagyhatású kritikusa, 118
