A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1964-1965

Dobos Piroska - H. dr. Varsányi Lívia: Mit olvas a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kerületikönyvtárainak közönsége

E táblák mutatják, hogy nemcsak számban, de foglalkozás szerinti összetételben is igen nagy változásnak vagyunk tanúi, még akkor is, ha az évvégi statisztikák nagyobb különbséget mutatnak, mint a mérés számai. Nagy az eltérés természetesen a munkásolvasók számának alakulásában. 1934-ben az olvasók 11,3%-a, 1964-ben 22,8%-a volt munkás. Míg 1934-ben az olvasók 40,6%-a volt közép- és főiskolás, most az egyéb rétegek teszik ki olvasóink 35,9%-át. Figyelemreméltó, hogy a felmérésben résztvevő munkások aránya 1934-ben meg­egyezett a beiratkozott munkások arányával, hiszen 11,3%-nyi munkás 11,6%-ban szere­pelt, míg 1964-ben a 22,8% munkásolvasó csak 17,7%-ban. (A kiválasztott 12 könyv­tárban a munkásolvasók átlagos aránya 20,5%). A tanulók aktivitása nem változott. Az ér­telmiségiek aktivitása, de aránya is csökkent az olvasók táborában. A könyvtári ellátás problémája a fővárosban ma egészen másként vetődik fel, mint 30 évvel ezelőtt, tudomá­nyos könytárak egész sora áll rendelkezésükre. Mégis, eddig is és ezután is sokat kell ten­nünk, hogy számukra is megfelelő feltételeket teremtsünk a közművelődési könyv­tárakban. Az aktív olvasók összetétele tehát nem teljesen egyezik meg a beiratkozott olvasókkal. A nyugdíjasok, alkalmazottak és háztartásbeliek nagyobb olvasási intenzitását eddig is ismertük, de új számunkra a munkásolvasóknak ilyen lényeges eltérése a beiratkozottak arányához képest. A közép- és főiskolások kisebb résztvételét a kölcsönzésben csak a szep­temberi iskolakezdéssel magyarázhatjuk. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy e foglalkozási csoportok bizonyos értelemben elavultak. E megállapítás egyben egész statisztikai rendszerünk bírálatát és a korszerű­sítés szükségét is jelenti. Az eddigi folyamatos statisztikai nyilvántartásainkat mégis bázisnak kell tekintenünk e vizsgálat értékelésénél, s ezért nem is változtathattuk meg reprezentatív felmérésünk foglalkozási kategóriáit. A fizikai és szellemi munka, az irányító, illetve beosztott munkakörbeni tevékenység, amint ezt az újabb szociológiai kutatások jelzik, egyértelműbb csoportokat képeznek. „A nyugdíjasok” pedig minden más csoportnál bizonytalanabb, hiszen sokkal inkább meghatározza e csoport tagjait a nyugdíjazás előtti foglalkozás, iskolai végzettség. Érdekesen mutatja ezt a nyugdíjasok iskolai végzettsége. Bár 25,6%-uk nem adott választ, így is jelentősen eltérő adatokat kapunk, ha az általános iskolát nem végzettek, az általános iskolát végzettek, az érettségizettek és az egyetemet végzettek arányát, az összes olvasónál és a nyugdíjasoknál összehasonlítjuk: Összes Nyugdíjas olvasó olvasó 8 általános iskolát nem végzett................................................. 11,5% 19,8% 8 általános iskolát végzett ....................................................... 25,4% 23,5% Érettségizett .................................................................................... 20,7% 21,6% Egyetemet végzett ..................................................................... 8,0% 9,5% Közép- és főiskolás ..................................................................... 18,7% — Nem válaszolt ............................................................................. 15,7% 25,6% 1 00,0% 100,0% A könyvtári feladatok teljesítéséhez minél előbb szükség lenne új, valóban csoport­képző ismérvekre épített kategóriák kialakítására. Szükséges ez még azon az áron is, ha elveszítjük a régebbi nyilvántartással szemben az összehasonlítási alapot, de ennek nem is kell feltétlenül bekövetkeznie, hiszen néhány összevonás és bontás útján hasonlításra is megmarad a lehetőség. Az olvasók nyilvántartásában az iskolai végzettséget nem vesszük figyelembe, pedig eddigi kutatásaink szerint ez igen jelentős csoportképző elem. Ezért törekedtünk a mérés alkalmával e téren is adatok birtokába jutni. Ha nem sikerült ez száz-százalékosan a 75 — 85%-os eredményből is vonhatunk le következtetéseket. 141

Next

/
Oldalképek
Tartalom