A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1963
Három ötven éves kerületi könyvtárunk
mert az 1920. évi jelentésében Medvei Mária arról számolt be, milyen nehézségekkel küzd a könyvtár a személyzet állandó változása miatt, melyet a gyakori betegségek még súlyosbítanak. Az 1920. év, — mint ismeretes — az inflációval való küzdelem éve volt. Az állandóan emelkedő árak egyre jobban gátolták a könyvbeszerzést és a könyvek köttetését. A könyvtár tüzelőanyag-hiánnyal küzdött. A folyóiratolvasó az év folyamán 220 napon át zárva volt. Új olvasó alig jelentkezett, de nem is tudtak egy ideig felvenni, éppen a felsorolt nehézségek miatt, fgy az évi mérleg, bizony nagyon szomorú képet nyújt. Összesen 2959 olvasó kereste fel a könyvtárat, vagyis az előző évinek egyharmada. Valamilyen magyarázatot kellett találniok, talán még önmaguk számára is, ezért a jelentés így számol be: „A mindennapi kenyérharc, a rettenetesen nehéz megélhetési viszonyok bizony olyan nyomasztóan hatnak a kedélyre, hogy íásulttá teszik a szép és művészi iránt és határozottan észlelhető, hogy nem olvasnak olyan ambíti- óval, mint az előző években.” Ezerkilencszázhuszonegy tavaszára már elég erősnek érezte magát az ellenforradalmi rendszer ahhoz, hogy megindítsa támadását a könyvtár, illetve az 1. sz. fiókkönyvtár ellen. Ennek nyitánya Wolff Károly, a budapesti várospolitika teljhatalmú, kereszténypárti diktátorának váratlan és dühödt támadása volt a fővárosi könyvtár ellen. „Köztudomású, dolog, — mondotta — hogy a városi könyvtár volt az a fészek, ahol elrejtették azokat a szellemi termékeket, amely szellemi termékek hivatva voltak a lelkeket tévútra vezetni .... A városi könyvtár volt a fészke annak a vezérkarnak, amely már évtizedekkel ezelőtt tudatosan dolgozott a proletárdiktatúra előkészítésén. . .”* A támadás után Wolff pártja, a Keresztény Községi Párt, bejelentette igényét a könyvtár Királyi Pál utcai helyiségeire. Ezen még a korabeli lapok is felháborodtak. A „Pesti Napló” munkatársa így ír: az „előzékeny tanács” .. . „értesülvén Wolffék szerény kívánságáról természetesen siet elébe menni a maguk óhajának, hiszen számára parancs az, amit a Keresztény Községi Párt vezére akar”. (Pesti Napló. 1921. XI. 12. sz.). Vagyis a megfélemlített Kremmerrel nagy sietve beadattak a városi tanácshoz olyan irányú kérelmet, miszerint a könyvtár már nem felel meg a kor követelményeinek, mert nem jól fűthető. Valószínűleg elromolhatott a gázberendezés és ezt használhatták fel ürügyül új helyiség kijelölésére és a régi használhatatlanságának bizonyítására. Azt is megsúgták Kremmernek, melyik helyiséget kérje. így a beadványban az akkori Népjóléti Központ Sándor utcai (ma VIII. Bródy Sándor u.) helyiségeit kérte a könyvtár igazgatója. A ház első emeletének utcai helyiségeit ígérték neki, s ezeket valószínűleg el is fogadta volna. Ámde nem ezt a részt utalták ki, hanem a ház hátsóudvari földszintjén levő raktárnak használt helyiséget. Kremmer siránkozásaival nem sokra ment. A párt emberei november közepén elfoglalták a hírlapolvasó és gyermekkönyvtár számára bérelt 5 szobás lakást, úgy, hogy még a könyvtár leltárához tartozó ruhatárat sem engedték leszerelni, a villany- körtéket, kapcsolókat sem adták át. Az emeleti rész bútorait, könyveit bezsúfolták a földszinti kölcsönző helyiségeibe s ezzel gyakorlatilag megbénították a könyvtár munkáját, a kölcsönzés szünetelt. Az emeleti lakás elfoglalása ellen a ház tulajdonosának is voltak kifogásai. Tiltakozott a helyiség „albérletbe adása” ellen. Felmondta a fővárosnak a bérleti szerződést, nem vette fel a lakbért. Mindez nem sokat használt. A huzavona a következő év tavaszáig tartott. Áprilisban értesítette a ház gondnoka a könyvtárat arról, hogy továbbra is a könyvtárat tekinti főbérlőnek, és elfogadja a helyiség albérletbe adását. Ámi gyakorlatban * Remete László: A Fővárosi Könyvtár az ellenforradalom első éveiben. Bp. 1962., Franklin Ny. 89. 1. /Klny. a FSzEK Évkönyvéből. VIII. köt. I960./ 86
