A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1963
Szalai György: Budapest nyomortelepei és lakóik az 1920 - 1930-as években. (A Budapest Gyűjteményképanyagának illusztrációival)
Egy, a huszas évekből származó, a Lenke-úti telepről készült statisztika szerint 954 felnőttből 641 a keresők száma. A keresők megoszlása : 296 napszámos, 213 szakmunkás 56 tanulatlan gyárimunkás, 9 hivatalnok, 43 állami altiszt, 54 egyéb. Szerző a sashalmi állami lakótelep lakónyilvántartási könyveit elemezve, Schuler statisztikájához hasonló eredményekre jutott, vagyis hogy az alkalmi foglalkozások, időszaki munkavállalások, kisipari és könnyűipari jellegű munkakörök az uralkodók a telepiek között. A sashalmi statisztika szerint (1949-es adatok) a napszámosok, segédmunkások, cipész és lakatos munkások jelentik a többséget. A nyers statisztika fontosabb számadatai : 789 dolgozó személyből betanított gyárimunkás volt 204 (25,6%), segédmunkás 136 (17,2%), napszámos 43 (5,5%), ipari tanuló 27 (3,4%), lakatossegéd 26 (3,3%), kőművessegéd 20 (2,6%), cipészsegéd 19 (2,5%).16 Ellátatlan, nem kereső személy 780, vagyis a lakók 49,7%-a. Ha az ún. „dzsumbujának egyik lakóházát, az Illatos-út 5/b-t vizsgáljuk az 1937 — 41-es lakónyilvántartókönyv alapján, feltűnik, hogy a sashalmival szemben milyen rossz a keresők és nemkeresők aránya. (Itt 32,6%.) Ez minden bizonnyal a felszabadulás előtti és utáni gyökeresen megváltozott helyzettel függ össze. Különben a foglalkozások közül az Illatos-út 5/b-ben a betanított gyári munkások vezetnek (31). Napszámos 30 akad közöttük és a környékre jellemzően igen magas a cigányzenészek száma (8). Lakatossegéd, cipészsegéd, kovácssegéd itt is gyakori foglalkozás.17 Az Auguszta-telep — egy felszabadulás utáni — nyilvántartókönyvéből az derül ki, hogy ezen a telepen messze minden foglalkozást megelőznek a segédmunkások és szállítómunkások.18 Ez utóbbi adatok tehát megerősítik az előző megállapításokat: az alkalmi munka vagy a minimális szakképzettséget kívánó ipari foglalkozások dominálnak, azután néhány olyan tipikus nyomoríöglalkozás, mint a cipészség. A felszabadulás utáni statisztikák viszont azt bizonyítják, hogy az előbb megállapítottak érvénye prolongálódik: amikor már mód van emberibb lakásviszonyok teremtésére, a telepen legtovább maradnak, vissza azok, akik az általánosan jellemző foglalkozásokat űzték a felszabadulás előtt, Ez utóbbi megállapítást erősítik meg a IX. kerületi tanács lakásügyi osztályának adatai. Ezek szerint az 1961-ben új lakást kapott (már az utolsó transzportok egyike) 40 volt Valéria-telepi lakos legtöbbje segédmunkás, szállítómunkás, köztisztasági munkás, TÜKER-alkalmazott stb. volt. Az általános statisztikai kép mellett az egyes telepeknek és viskóvárosoknak megvolt a maguk sajátos arculata. Gyárhoz, vásárcsarnokhoz, műhelyekhez stb. való közelségük nemegyszer döntő módon meghatározta a telepiek foglalkozását. így pl. a sashalmi állami lakótelepen sok iparos lakott, kisebb számban volt fővárosi végrehajtó, rendőr, vasutas. Nagy számban dolgoztak a sashalmi telep lakói közül a szomszédos posztó- és kalap- gyárban. A kincstár ugyanis annak idején a területet azzal a feltétellel adta bérbe a gyárnak, hogy az foglalkoztatni fogja a telepieket. A nagy gazdasági világválság idején azonban ez a gyár is tönkrement és a 350 ott foglalkoztatott munkás nagyrésze elvesztette kenyerét.19 A Mária Valéria-telep lakóinak jelentős része köztisztasági munkásként dolgozott, sokan jártak a telepiek közül a Garai- és Haller-piacokra csomagot hordani. A telep közelében levő Darvas-féle széntelepen is számosán dolgoztak.20 A telepiek legnagyobb része azonban mindenütt alkalmi keresetből él. Ezek közé tartozott a hólapátolás is. Gyakoribb foglalkozás volt a „szemétguberálás”. A guberálók nem gondatlanul szemétre vetett kincsek után kutattak, csak azt remélték, hogy valami ételmaradék, használható kanál, értékesíthető lim-lom akad a kezük ügyébe. 238
