A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1962
Halottaink
1946-ban a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kötelékébe lép. Előbb a fiókhálózatban dolgozik, később a központ tájékoztató szolgálatában. Ez időben kezdte meg bibliográfusi tevékenységét. A könyvtár háború előtt indított Tanulmányok sorozata Geréb László munkáival éledt újjá s telítődött új szellemmel. A „Bibliográfia a hazai parasztlázadások verses és elbeszélő irodalmához, XV — XVIII. század”, kiemelkedő irodalomtörténeti és bibliográfusi felkészültségről tanúskodik. Értékes dokumentumokat tárt fel a a korabeli magyar munkásmozgalomból is. E bibliográfiák sorában igen jelentősek az 1951-ben napvilágot látott „A párizsi kommün az egykorú magyar irodalomban” és az 1959-ben megjelent „Munkásélet és munkásmozgalom a magyar irodalomban 1867 — 1872” című művei. Történelmi ihletésű ifjúsági regények egész sorát alkotta meg; köztük a „Kiált Patak vára”, „A parasztgenerális”, a „Búvár Kund” és az 1961-ben megjelent, a tatárjárásról szóló „Égő világ” címűeket. Felszabadulás utáni műfordítói tevékenységével a magyarországi latin irodalomnak szinte keresztmetszetét adta. 1951-ben ment tőlünk nyugdíjba. Egész élete a könyvvel, az írással kapcsolatos. Tevékeny szorgalmának emléke ott él írásaiban, amelyekből még hosszú ideig sok-sok kutató elme merít eligazítást nyújtó adatokat. Mi, könyvtárosok pedig kegyelettel megőrizzük művein kívül munkatársi, emberi emlékét is. ifj. KRÚDY GYULA 1900—1962 A várost, a farkasréti temetőt behavazó decemberi napon nehéz volt elhinni, hogy őt temetik. Akik lelkűnkig dideregve ott álltunk koporsójánál, inkább valahol Budapest régi tavaszaiban éreztük: a halhatatlan ,,papá”-val és a lánytestvérekkel a Margit-szige- ten, a korzón, a valahai Stefánián, a szerkesztőségekben, s a könyvtárunkban töltött 23 éve annyi napján velünk, közöttünk. Két évvel halála előtti nevenapján, mikor apró ajándékokkal leptük meg, valaki egy játéklovat vett neki. Lovat, mely felidézte az Ügető zöld gyepét, a verseny előtti lázat, ifjú Krúdy Gyula egy életen át tartó kedves, szédült, oly emberi szenvedélyét. . . És akkor a már meghajlott alakján, az ezüstösödő bajuszán, a bepárásodó szemén, mintha átrezdült volna az egész életének emlékezése. Valóban nem érezte ő nyomasztónak a nagyemlékű apát. Folytatódása volt — éreztük alkatában, egész magatartásában — az író-apa álmainak, vágyainak. Az ipari óriássá izmosodó Budapest sehol másutt fel nem lelhető óbudai romantikájának. Késői gavallér volt ifjú Krúdy Gyula. Ó, nem, nem torzó. Folytatódni fog bennünk: hiszen gesztusai, embersége, udvariassága, ahogy mindig megtalálta azokat a legjobb szavakat beszélgetéseiben, munkatársi kapcsolatában, ahogy biztatott, tanácsot adott és sugárzó derűvel szerkesztett, mind-mind olyan gesztussá nemesedett, amelyeket meg kell őriznünk : így becsüljük, így szeressük egymást. Az az érzésünk, nem a Farkasréten fekszik. Itt ül közöttünk. Szerkeszti az 1957-ben ő-alapította Könyvtári Híradót. Ehhez a munkájához annyi szorgalmát, aggodalmát és ismét csak szeretetét adta, hogy őt érezzük még sokáig a lap minden cikkének minden sorában, amelyekben a fővárosi közművelődés egy fontos területét formáljuk — ahogy ő tette—, szerényen, hasznosan, becsülettel. 75
