A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1962
Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin könyvtár történetéből. A Wenckheim-palota megszerzése
„300/1926. 1926. nov. 27. Tekintetes Tanács ! (IX. ü. o.) Az általam megszemlélt épületről könyvtári célokra való alkalmasság szempontjából van szerencsém jelentésemet a következőkben foglalni össze: Az épület fekvése a lehető legszerencsésebb : centrális, izolált, csendes, az egyetemek, a múzeum s a nagy könyvtárak szomszédságában, tehát abban a körzetben van, melyet a kutatók állandóan frekventálnak. Az épület mintegy 60 helyiséget foglal magában, melyek közül a nagytermek elsőrendűen alkalmasak előadóterem, olvasóterem, kölcsönző és katalógustermek céljaira. A helyiségek berendezése annyira artisztikus, hogy a főváros első kultúrintéze- téhez méltóbbat elképzelni sem lehet. Készen találni meg éppen nem. Legméltóbb elhelyezést találna a könyvtár legfontosabb gyűjteménye, a várostörténeti Budapesti-gyűjtemény, úgyszintén a Keleti, a Röpirat és Pamflet- gyűjtemény és a magyar első kiadások gyűjteménye, a Szüry könyvtár. Könyvraktár céljaira megfelelő átalakítással oly nagy hely áll rendelkezésre, mely körülbelül 35 — 40 év gyarapodásának befogadására alkalmas. A többi helyiség részben kellő átalakítással bőségesen elegendő volna arra, hogy a könyvtár minden dolgozó helyisége elhelyezést nyerhetne. Ha ezenfelül figyelembe vesszük azt, hogy az épület a lehető legmasszívabban s művészi szempontból a legkényesebb ízlést is kielégítően van megépítve, úgy hogy hasonló épületnek megfelelő helyen felépítése ma a lehetetlenséggel volna határos, azt kell mondanom, hogy ilyen alkalom könyvtárunk ideális elhelyezésére emberi számítás szerint nem fog kínálkozni többé. Tisztelettel Enyvvári Jenő h. könyvtárigazgató.” Ez a „szakvélemény” (amelyet Enyvvári, akit csak 1927-ben neveztek ki igazgatónak, még aligazgatóként jelzett), hamis képet fest a „megszemlélt épület”-ről. Mielőtt azonban a tartalmi ellenzésbe fognánk, egy alaki észrevételt kell tennünk: fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a szövegben sehol sincs megjelölve: hol található a szöbanforgó épület. Hogy itt szándékos titkolódzásról volt szó, azt a könyvtár egykori iktatókönyve is bizonyítja, mert abban a következő bejegyzést találjuk a 300/1926-os aktára vonatkozóan: „Új könyvtárhelyiség”. A „mintegy 60 helyiséget” magábanfoglaló épületet nem véletlenül nevezték ki egyszerűen csak „helyiségének és az iktatókönyvben sem véletlenül maradt el a lakcím, mert ugyanott a megelőző és következő hónapok-évek során még valamely kisebb fiók számára kombinációba vett egyszobás bérleményeknél is megadták a lakcímet az erről szóló akták iktatásánál. Ma már nem lehet megállapítani, mi történt itt, de a máskülönben is gyanús ügylethez tapadó újabb zavaró tény mindenesetre elgondolkoztató. Vizsgáljuk meg ezután magát a „szakvéleményt”. Mindjárt első mondataiban valótlansággal találkozunk: „az épület. . . izolált, csendes” — olvasható. Ennek azonban éppen ellenkezője volt igaz: a palota a város egyik legforgalmasabb, legzajosabb utcájában feküdt, amely akkoriban még a mainál is lármásabb volt, különösen az a szárnya, amelyen az olvasótermekül kiszemelt helyiségek, az egykori „ebédlő”, a „táncterem”, belépőterem „díszterem”, „ezüstszalonok” álltak. Emlékeztetnünk kell arra, hogy apalota Barross utcai oldalán akkor nemcsak teherkocsik, gépkocsik jártak, de a trolhbuszokat megelőzően villamosközlekedés volt. Sűrű egymásutánban robogtak el a villamosok, amelyek ráadásul éppen az épület homlokzata előtt csengettek, fékeztek nagy csikorgással az ott levő máig is életveszélyes „halálkanyar” miatt. Ez a körülmény csak annak a figyelmét kerülhette el, aki az éjszaka kellős közepén tekintette meg az épületet. A jelentés további részéből 93
